Zak Brown szerint veszélyben lehet Monaco helye a versenynaptárban

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown úgy véli, Monacónak a jövőben többet kell kínálnia a Forma-1 számára, hogy a versenynaptárban maradhasson.

Az elmúlt években egyre több új helyszínnel kötött szerződést a Forma-1. Tavaly mutatkozott be Szaúd-Arábia, visszatért Zandvoort és Imola, idén érkezik Miami, a jövő évtől pedig állandó helyet kap a naptárban Las Vegas és Katar is. A pályák növekvő száma miatt már korábban is felmerült, hogy egyes helyszíneknek búcsút inthet a Forma-1, más országok pedig csak kétévente rendezhetnének futamot.

Monte-Carlo a Forma–1-es naptár egyik ékköve, a világbajnokság története során már hatvanhét nagydíjat bonyolítottak le a Hercegség utcáin. A szűk nyomvonalon azonban gyakran lehetünk szemtanúi előzésektől mentes, unalmas, úgymond “vonatozós” futamoknak, ráadásul az a tény is sokak számára ellenszenves, hogy Monaco nem fizet a FOM felé rendezési díjat, a versenyt minden évben teljesen ingyen tartják. Zak Brown, a McLaren igazgatója szerint éppen ezek miatt emelniük kell a tétet, ha biztosítani akarják a nagydíj jövőjét hosszú távon.

Zak Brown [fotó: Steven Tee / LAT Images]

„Monaco mindig is az egyik legcsodálatosabb eleme volt a Forma–1-nek, azonban Miami, Las Vegas és Szingapúr is valami hasonlót nyújt vagy fog nyújtani” – mondta a Reutersnek. „Úgy gondolom, hogy Monacónak ugyanolyan kereskedelmi feltételeknek kellene megfelelnie, mint a többi nagydíjnak, és talán azon is kellene dolgozniuk, hogy át tudják-e alakítani a pályát, az autók mérete ugyanis egyre csak növekszik, ami miatt a versenyzés bonyolulttá válhat.”

Brown leszögezte: szeretné, ha Monaco a versenynaptárban maradna, de szerinte a verseny történelmi háttere nem lehet garancia arra, hogy bármi áron szerepeljen a folyamatosan bővülő versenynaptárban.

Szerinted igaza van Zak Brownnak? Mondd el nekünk a véleményed!

Quizwiz

Címlapkép: Andy Hone / Motorsport Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.