Alaposan felkavarodott minden az Argentin Nagydíj körül. Kezdve azzal, hogy a pénteki napot törölni kellett, miután késve érkezett meg a felszerelés. Így lényegében szombaton kezdhettek el dolgozni, és az időmérő előtt fejezték csak be a második szabadedzést, ami egyáltalán a Q2-ről döntött.
A szabadedzéseken meglepően kiemelkedő volt az Aprilia előretörése, miközben több nagy név sem jutott be a legjobb 10-be, így a Q1-ben kezdte az időmérőt. Az idei évet pocsékul kezdő Bagnaia fenn is akadt ezen a rostán. Hozzá hasonlóan az eddigi két győztes, Bastianini és Oliveira sem jutott be a Q2-be. Továbbmentek viszont a Hondák, Pol Espargaro és Takaaki Nakagami is. Utóbbi azért extra, mert a héten sokáig pozitív koronavírustesztje volt, így csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy mehet. A Marc Marquezt helyettesítő Bradl-től nehéz sokat várni, noha lassan neki is még egy teljes szezonnyi beugrás kinéz, ha így megy tovább.
A meglepetés, ami érett már
Minden motormárkától volt ott legalább egy versenyző a Q2-ben, melyek közül Millernek idejekorán nehezebb dolga lett, hiszen az első gyors kör befejezése után el is esett az első kanyarban. A Yamaha hullámzásában most nagyjából a két eddigi futam átlagánál tart, de ott is csak Quartararoval. Harmadszor is első sorban kvalifikálta magát Martin, akinek még pontja sincs, de előbbit ugyanúgy megszokhattuk, mint a Suzuki harmadik soros rajthelyét.
A szabadedzéseken is látszott, hogy az Aprilia ígéretes ezen a hétvégén, és Aleix Espargaro hozta is a papírformát. Akinek neve eggyé vált a márka felfejlődésével, a tavalyi első dobogó után most az első pole pozíciót is megszerezte a gyártónak. Ez talán benne volt már a paklikban, az viszont egyáltalán nem, hogy az első sorba kvalifikálja magát Luca Marini. Pol Espargaro is a Q1-ből fejutva azért egy negyedik helyet összekapart. Vinales is eddigi legjobb Apriliás rajthelyét szerezte, bár nála azt is meg kell majd nézni, hol áll az első kör végén. Érdekes futam lesz, bár ez az egész hétvége már felborult, a futamok menetrendjét azért talán sikerül majd tartani.
History made! 👏
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) April 2, 2022
For the first time in the #MotoGP era, Aprilia will line up on pole position! 🙌 #ArgentinaGP 🇦🇷 pic.twitter.com/I0F0czcC7S
1 | Aleix Espargaro | Aprilia Racing | 01’37.688 | |
2 | Jorge Martin | Pramac Racing | 01’37.839 | 0.151 / 0.151 |
3 | Luca Marini | Mooney VR46 Racing Team | 01’38.119 | 0.431 / 0.28 |
4 | Pol Espargaro | Repsol Honda Team | 01’38.165 | 0.477 / 0.046 |
5 | Maverick Viñales | Aprilia Racing | 01’38.196 | 0.508 / 0.031 |
6 | Fabio Quartararo | Monster Energy Yamaha MotoGP™ | 01’38.281 | 0.593 / 0.085 |
7 | Alex Rins | Team SUZUKI ECSTAR | 01’38.455 | 0.767 / 0.174 |
8 | Joan Mir | Team SUZUKI ECSTAR | 01’38.516 | 0.828 / 0.061 |
9 | Johann Zarco | Pramac Racing | 01’38.537 | 0.849 / 0.021 |
10 | Takaaki Nakagami | LCR Honda IDEMITSU | 01’38.576 | 0.888 / 0.039 |
11 | Jack Miller | Ducati Lenovo Team | 01’38.584 | 0.896 / 0.008 |
12 | Brad Binder | Red Bull KTM Factory Racing | 01’38.932 | 1.244 / 0.348 |
Pos. | Rider | Team | Time | Gap 1st/prev |
---|---|---|---|---|
1 | Pol Espargaro | Repsol Honda Team | 01’38.501 | |
2 | Takaaki Nakagami | LCR Honda IDEMITSU | 01’38.523 | 0.022 / 0.022 |
3 | Enea Bastianini | Gresini Racing MotoGP™ | 01’38.566 | 0.065 / 0.043 |
4 | Francesco Bagnaia | Ducati Lenovo Team | 01’38.610 | 0.109 / 0.044 |
5 | Franco Morbidelli | Monster Energy Yamaha MotoGP™ | 01’38.805 | 0.304 / 0.195 |
6 | Miguel Oliveira | Red Bull KTM Factory Racing | 01’38.871 | 0.37 / 0.066 |
7 | Marco Bezzecchi | Mooney VR46 Racing Team | 01’38.877 | 0.376 / 0.006 |
8 | Andrea Dovizioso | WithU Yamaha RNF MotoGP™ Team | 01’38.938 | 0.437 / 0.061 |
9 | Alex Marquez | LCR Honda Castrol | 01’39.095 | 0.594 / 0.157 |
10 | Fabio Di Giannantonio | Gresini Racing MotoGP™ | 01’39.126 | 0.625 / 0.031 |
11 | Raul Fernandez | Tech3 KTM Factory Racing | 01’39.153 | 0.652 / 0.027 |
12 | Remy Gardner | Tech3 KTM Factory Racing | 01’39.159 | 0.658 / 0.006 |
13 | Darryn Binder | WithU Yamaha RNF MotoGP™ Team | 01’39.380 | 0.879 / 0.221 |
14 | Stefan Bradl | Honda HRC | 01’39.487 | 0.986 / 0.107 |
Forrás: motogp.com, MotoGP Twitter