A The Race egyelőre nem megerősített értesülései szerint a 2022/23-as szezonban debütáló Gen 3 érában a DS Automobiles átpártol a Techeetah-tól a Dragon Racing csapatához.
A Stellantis Csoporthoz tartozó DS Automobiles márka a Formula-E második szezonjában, a 2015/16-os idényben debütált a szériában a Virgin Racing partnereként. Három, közepesen erős szezont követően pártoltak át a Techeetah-hoz, az igazi sikerek pedig itt jöttek: 2019-ben Jean-Eric Vergne, 2020-ban pedig António Félix da Costa nyerte meg az egyéni bajnoki címet, közben pedig a konstruktőri cím is összejött mindkét idényben. A felek szerződése a mostani évad végén lejár. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a Techeetah melyik gyártóval folytatja vagy hogy egyáltalán marad-e a Formula–E-ben, a DS viszont úgy hírlik, hogy megállapodott a jelenleg Penske hajtásláncokat használó Dragon Racinggel – minderről a The Race számolt be.
A lap úgy tudja, a megállapodás értelmében a DS alapvető műszaki kötelezettségvállalást tesz a Dragon Racing felé, ellenőrzése alá vonja a kulcsfontosságú mérnöki területeket (hasonló módon, mint jelenleg a Techeetah-val), ezen felül pedig kereskedelmi partnerséget is kötnek. A The Race azt is tudni véli, hogy a DS tag szerepelni fog a Dragon Racing hivatalos nevében, valamint befolyásuk lesz az autók festésébe, illetve a leendő pilóták személyének meghatározásába is.
A Dragon Racing tavaly ősszel döntött úgy, hogy nem folytatja eredetileg tervezett Gen 3-as partnerségét a Bosch céggel, ez pedig azonnali tárgyalások megindulását eredményezte. Sajtóértesülések szerint a csapat a legtöbb jelenlegi hajtáslánc-gyártóval – köztük a Porschével, a Jaguarral, a Mahindrával, a Nissannal és a NIO 333-vel is – tárgyalt. Tavaly nyáron láttak napvilágot a hírek, hogy közel állnak a megállapodáshoz a DS-szel, az egyezség vélhetően 2022 első felében született meg.

A The Race kereste az üggyel kapcsolatban a Dragon Racinget és a DS-t is, azonban egyik fél sem kívánta kommentálni az értesüléseket. A DS annyit tett hozzá, hogy jelenleg kizárólag az aktuális szezonra koncentrálnak, és az év vége előtt semmit nem fognak nyilvánosságra hozni Gen 3-as terveikről. A lap egyébként az is megírta, hogy a DS az Andretti és a Venturi csapatokkal is tárgyalt, ezek az egyeztetések azonban még a 2021-es év vége előtt kútba estek.
Az ugyancsak a Stellantis Csoporthoz tartozó Maserati várhatóan a most hétvégi római forduló során közöl részleteket jövőbeli terveiről.