Visszatér a Collard név a rajtrácsra: Ricky lesz a Speedworks második versenyzője

Az uborkaszezon végére már csak a rosszul őrzött titkok szoktak megmaradni, Ricky Collard bejelentését pedig már hetek óta várjuk a Speedworks-tól, hiszen már három pályán is kipróbálták Rickyt a Toyotában, az elmúlt bő hónap során.

A 25 éves versenyző a tizenötszörös BTCC győztes Rob Collard fia, aki 2000 és 2019 között a mezőny egyik meghatározó tagja, és nagyon szerethető figurája volt. Rickyt pedig már láthattuk versenyezni a bajnokságban, pont édesapja helyén. Rob 2018-ban, Snettertonban egy elég csúnya balesetbe keveredett, orvosi tanácsra pedig ki is hagyta a szezon maradékát. A West Surrey BMW 125 i M Sport volánja mögött Rickynek 4 fordulója volt bizonyítani, Silverstone-ban pedig meg is szerezte első dobogóját.

Azóta, apjához hasonlóan a Brit GT-ben versenyzett (Rob 2020-ban bajnok volt), és megfordult nemzetközi, GT3-as formulát használó bajnokságokban is, főként Lamborghinik volánja mögött. Eredetileg a pletykák arról szóltak, hogy egy hátsókereskes Infinitire csaphat le idén Ricky, hiszen az sokkal jobban feküdne számára, mint a mezőny nagyobb részét kitevő, elsőkereskes modellek. Végül nem így lett, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire megy a Toyotával, a tapasztalt Butcher csapattársaként.

Ami a maradék két, kiadó ülést illeti a rajtrácson, nem tudunk egyértelmű pletykákról beszámolni. A HARD-nál Nic Hamilton távozásáról millió és egy hír volt már, de én nem lepődnék meg, ha mégis maradna a csapatnál. Ami a Power Maxed Astrát illeti, a tesztversenyző Jac Constable lehet a befutó, bár egy Crees-Constable kettőstől nem igazán várhat el csodákat a csapat.

Az már biztos, hogy a BTC ülésről lemaradó Senna Proctor nem lesz ott a rajtrácson, míg az ExcelR8-től távozni kényszerülő Chris Smiley körül nagyon érdekes pletykák keringenek, amik akár egy új csapat érkezésére is utalhatnak. Ezt egyelőre nem szeretném kifejteni, mert bőven lesz amiről írni, ha beigazolódik.

Címlapkép: Speedworks Motorsport/Toyota Gazoo Racing UK
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.