🇮🇹 Rome E-Prix: Vergne-pole Rómában, Dennis előtt

Jean-Eric Vergne újabb lépéssel került közelebb az örökranglista első helyéhez, miután a római hétvége második időmérő edzésének döntőjében legyőzte Jake Dennist, ezzel megszerezte a pole-pozíciót!

A hűvös, nedves körülmények között megtartott harmadik szabadedzés után szép napsütés várt a csapatokra a római hétvége vasárnapi időmérőjén. Az „A”-csoport küzdelmei különösebb probléma nélkül lezajlottak, az utolsókörös tüzijátékból pedig a tegnap is remeklő Robin Frijns keveredett ki a legjobb idővel. A hollanddal együtt Lotterer, Dennis és Bird jutottak be a negyeddöntőkbe, míg a mercedeses de Vries kiesett (ráadásul ő még egy háromhelyes hátrasorolást is magával hozott tegnapról), de nem folytathatta az edzést Mortara, Rowland, Günther, Cassidy, Ticktum és Turvey sem.

A csoportkör beosztása az időmérőre

A „B”-csoportban szintén a legvégére maradt a döntés, innen a tegnapi győztes Mitch Evans jutott tovább a legjobb idővel. A legjobb négy közé még Wehrlein, Vandoorne és Vergne fértek be, nem jutott azonban tovább da Costa, Sette Câmara, di Grassi, Buemi, Askew, Sims és Giovinazzi sem. Sérgio Sette Câmaráért különösen nagy kár, a brazil remekül ment, az utolsó gyorskörén azonban hibázott és a gumifalban kötött ki, enélkül továbbjuthatott volna.

Az egyenes kieséses szakasz párosítása

Az első negyeddöntőt Vergne és Frijns vívta egymással, és noha az első szektorban még a holland tartott előrébb, végül a kétszeres bajnok jutott tovább. Vandoorne és Lotterer meccse végig kiélezett volt, a belga azonban az utolsó szektorban sokat bukott, így a porschés győzött végül. Csapattársa, Wehrlein alulmaradt Dennisszel szemben, a jaguarosok házi meccsét pedig Evans nyerte.

Az első elődöntőben kiesett a másik Porsche is, miután Vergne legyőzte a sokat küszködő Lotterert, a másik ágon pedig Dennis egy óriási idővel múlta felül Evanst. A döntőben tehát Jean-Éric Vergne és Jake Dennis küzdhetett megy egymással, kettejük párharcát pedig a francia nyerte, miután a rendkívül agresszívan vezető Dennis több apró hibát is elkövetett. Vergne pályafutása tizenharmadik Formula-E pole-pozícióját szerezte, ezzel már csak eggyel van elmaradva az örökranglistát vezető Buemitől.

Vergne tizenharmadszor a pole-ban

A futam 15 órakor rajtol, élőben közvetíti az Eurosport 2.

Címlapkép forrása: ABB FIA Formula E World Championship hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.