Elmaradhatatlan tartozékai a versenyhétvégéknek a Grand Prix Zóna statisztikai összegző rovatai, ez következik most.
Charles Leclerc az időmérő edzésen pályafutása 11. pole-pozícióját szerezte meg, ezzel már csak kettővel van elmaradva Max Verstappentől. A Ferrari pilótája az örökranglistán ezzel nem lépett előrébb, lehagyta viszont az 1970-es világbajnok Jochen Rindtet, akivel eddig holtversenyben állt. Leclerc továbbá az első pilóta lett a hibrid érában, aki Lewis Hamiltonon kívül pole-pozíciót tudott szerezni Melbourne-ben (2014 óta minden időmérőt a brit nyert az Albert Parkban). A Ferrari 2007 óta először szerzett pole-pozíciót az Ausztrál Nagydíjon. Akkor Kimi Räikkönen ült az autóban, aki abban az évben világbajnok is lett.

Max Verstappen 2. helyezése a Red Bull Racing legjobb melbourne-i időmérős eredménye 2014 óta. Akkor Daniel Ricciardo végzett a 2. helyen, azóta két 4. hely volt a legjobbjuk, mindkettőt Verstappen szerezte. Ebből következik, hogy a holland sem rajtolt még soha a negyediknél jobb rajthelyről Ausztráliában.
Megszakadt Valtteri Bottas nagy sorozata: a finn pilóta a 2016-os Abu Dhabi Nagydíj óta először nem jutott be a Q3-ba. A nagy sorozat még első mercedeses időmérőjén, a 2017-es melbourne-i hétvégén indult, azóta zsinórban 103-szor jutott be az utolsó etapba Bottas és ez idő alatt tíz pole-pozíciót szerzett.

Rákanyarodva a futamra: Leclerc lett a Forma-1 történetének huszonhatodik versenyzője, aki Grand Chelemet (pole-pozíció + győzelem + leggyorsabb kör + teljes táv az élen) szerzett, az első Ferrari-pilóta a 2010-es Szingapúri Nagydíj és Fernando Alonso óta. A monacói három hétvége után nagyobb különbséggel (34 pont) vezeti a világbajnoki összetettet, mint a tavalyi szezon során bárki bármikor, egyben 2012 óta ő az első ferraris, aki egy futamgyőzelemnyinél nagyobb különbséggel áll az első helyen.
Megszakadtak Carlos Sainz sorozatai: a spanyol pilóta a 2021-es Stájer Nagydíj óta zsinórban tizenhét versenyen végzett a legjobb tíz között, a legutolsó három futamon pedig mindig felállhatott a dobogóra. A mezőnyből így jelenleg már Lewis Hamiltonnak van a legjobb szériája, aki tizenegy hétvége óta mindig pontszerző, míg Leclerc tíznél, Ocon hétnél tart.

George Russell megszerezte első dobogós helyezését a Mercedes színeiben, a német csapat pedig még mindig tartja dobogós szériáját a hibrid érában – 2014 óta minden évben volt pilótájuk a melbourne-i pódiumon.
Alexander Albon 10. helyével a Williams megszerezte első idei pontját, ezzel már csak az Aston Martin adós egy top tízes helyezéssel. A grove-i istálló 2017 óta először szerzett pontot Ausztráliában.
