Háború a Tatuinon!⚔️ – avagy: így láttuk a 🇸🇦 Szaúd-arábiai Nagydíjat!

2022-ben is minden futamot követően értékelnek, véleményeznek, pontoznak az F1-Zóna szerkesztői! Ezeket a meglátásokat minden alkalommal a blogunkon tesszük közzé, majd év végén összesítünk, és kiderül, melyik futam tetszett legjobban az F1-Zóna szerkesztőinek és követőinek! Íme az új éra második felvonása, avagy: így láttuk a 2. Szaúd-Arábiai Nagydíjat!


A futam összefoglalóját ~ITT~ olvashatjátok.


“Parázs küzdelem Dzsidában! A szezon 2. futama sem hozott csalódást és ismét remek harcokat láttunk. Továbbra is úgy tűnik, hogy megtörtént a generációváltás , ugyanis Leclerc és Verstappen ismét egy nagy csatával örvendeztetett minket és véleményem szerint nem ez volt az utolsó csörtéjük. Úgy néz ki, hogy ez a szezon e két csapat között fog eldőlni és fontos lesz látni , hogy ki milyen fejlesztési potenciállal rendelkezik az új autók terén. A hétvégén Pereznek is nagy esélye lett volna a győzelemre ám a rosszul időzített kerékcserének köszönhetően lemaradt. Azonban jó volt látni, hogy tudta hozni Verstappen szintjét.Mercedes ismét 3. erő volt és ismét szenvedtek. Kíváncsian várom, hogy az inkább leszorítóerőt igénylő pályákon jobbak lehetnek e. Kiemelném még a két Alpine felesleges harcát a futamról, ami hiába volt szép egyértelmű a csapat súlyos pontjaiba kerültek. Szerencsére a hétvégén egy hatalmas bukás után Schumacher rendben kiszállt az autóból. Jó látni, hogy ennyire biztonságossá vált a kedvenc sportágunk. Találkozunk az ébresztőórák mellől Melbourne-ben! “

Oláh Bence

7/10

A nap versenyzője: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: 🇫🇷Ocon

A hétvége pillanata: 🇩🇪Mick Schumacher nagy bukása után épségben van


“Mit tanultunk a Tatuinon? A 10. hely is pontot ér 😃 Gonoszságot félretéve- és Lewis ezzel sem került hozzám közelebb sőt- egy eldőltnek tűnő futamot ismét felrázott a dráma, és a váratlanul megkotló autók. Pérezért szerintem nagy kár, a mexikói egy biztos győzelmet veszített el a kavarodásban, amit ebből a szempontból nézve Leclerc amúgy sem húzott volna be, tehát a Ferrari így is kihozta a maximumot a hétvégéből. A Verstappen-Leclerc csatát ismét jó volt látni, nekem pedig (a rinyáló rétegtől eltérően) igencsak tetszett a pink warz, Alpine edition is. Pár utólagos gondolat: 1. Tudják egymást követni az autók, de még mindig kell a DRS 2. Az Aston végre révbe ért, a hétvége során Stroll kétszer is harcolt Hamiltonnal 😛 3. Meglett a jó irány a McLarennél, vagy ez csak egy kiemelkedő hétvége volt? 4. NEM, nem akarunk több Mos Eisley GP-t!!! Bár Domenicali a galaxis összes söpredéke közé tökéletes!Irány Melbourne, ami egy új világgá válik a friss aszfalttal!

Izsán Csaba

7/10

A nap versenyzője: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: 🇬🇧Hamilton

A hétvége pillanata: 🇲🇽Pérez történelmi pole-ja


“TAmit megelőlegeztünk Bahrein után, azt most már többé-kevésbé biztosra is vehetjük: az új aero tényleg lehetővé teszi hogy az autól még a gyorsabb kanyarokban is közel tudnak egymáshoz maradni, még ha a DRS-t ki sem váltja előzés fronton. Emellett pirospontot érdemelnek a nagyobb kerekek is, mert úgy tűnik, hogy rendesen bírják a gyepálást. Na de a hétvégéről: Perez történelmi pole-jával és Hamilton Q1-es kipottyanásával már a szombati nap jól nézett ki izgalom szempontjából és mikor kezdett ellaposodni a futam, jött Latifi, és gondoskodott az izgalmakról a tervezett boxkiállás “ablak” elején; szegény Perez legnagyobb ellenfele továbbra is a külső tényezők. A futam vége pedig ismét a Leclerc-Verstappen csatározásról lett emlékezetes, most utóbbi győzelmével. Gyönyörű amit ezek a titánok leművelnek, remélem nem sodródik később se egy Max-Lewis irányba a kakaskodás. Ha már Hamilton említésre került, én se mehetek el a démonizált leintés utáni rádiózásról, de (!) ez szerintem megint túl lett drámázva. Teljesen természetes (és piszok gyakran előforduló dolog), hogy a csalódott pilóta számon kéri a csapatát valamilyen módon, főleg úgy, hogy a futam közepén ebből erős pontok is kinéztek, de mivel Hamilton körül forró a levegő az elmúlt évek történései (főleg tavalyi év kétes döntései okán), nem meglepő a nézői reakció (még ha szerintem teljesen érzelmi alapú is; fight me). Hogy pozitívabb gondolattal zárjam a sorokat: Haas és Alfa még mindig elképesztően elől tud lenni és McLaren is közeledni látszott a középmezőnyhöz, szóval izgatottan utazhatunk a kenguruk földjére.”

Nagy Bence

6.5/10

A nap versenyzője: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: Szombaté 🇬🇧Hamilton, vasárnapé 🇨🇳Zhou pit crew-ja

A hétvége pillanata: 🇲🇨Leclerc – 🇳🇱Verstappen csatája

“Láttam már izgalmasabb futamot életemben, de ez is nagyon ott volt a szeren. Két dolog miatt abszolút elégedett is vagyok. Egyrészt az első futammal együtt ez nekem egy parádés szezonkezdés volt, ha csak hasonló futamok lesznek, már meg lennék elégedve. Másfelől továbbra is tartom a véleményem, hogy ez a pálya teljesen alkalmatlan és felesleges a naptárban. A Leclerc-Verstappen-csatát csodálatos volt látni, bár úgy tűnik, ha Hamilton folyamatos panaszai eltűnnek az élről, Verstappen hajlamos átvenni az ügyeletes siránkozó szerepét. De ez azért is szép, mert megint két különböző karakter harca kezd kibontakozni. Emellett remélem, hogy pechek nélkül Pérez és végképp magára találva Sainz is oda tud érni a csatákhoz. Mivel nem vagyok Otmar Szafnauer, kifejezetten élveztem az Alpine-ok csatáját is. És bár sajnáltam őket, jó kis drámát jelentett Alonso, Ricciardo és Bottas technikai hibája is. A HAAS-ra továbbra sem találok szavakat, és a Mercedesre is nehezen. Az minden estre üdvös képet vetít előre, hogy Russell nemcsak felvette a tempót, Hamiltonnal, hanem sőt! Éljen Ross Brawn és mindenki aki az új Forma-1-en dolgozott!”

Malinovszki András

7/10

A nap versenyzője: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: Szombaté 🇬🇧Hamilton

A hétvége pillanata: 🇩🇪Schumacher integet, hogy jól van

Max Verstappen és a Red Bull is megkezdte az évet 2022-ben! A Red Bull Powertrains első sikerének örülhetett, míg a Red Bull konstruktőrként a 76. sikerét könyvelhette el! (forrás: Saját készítés, Száraz Szilárd)

“Bahrein után felüdülés volt ez a verseny – láttunk szinte mindent, ami ahhoz kell, ami feldob egy futamot. Verstappen mesteri győzelmet aratott, Leclerc sportszerűen küzdött, és gratulált, szegény Perez pedig elveszítette a biztosnak látszó első helyet egy korai – és gyakorlatilag benézett – boxkiállás miatt. Amíg az élen álló Red Bull és Ferrari pilóták egymást püfölték, nem unatkozott a középmezőny sem, főleg az Ocon-Alonso-Bottas-Magnussen csörte okozott látványos pillanatokat. Előbbi francia talán kissé sportszerűtlen módját választotta a védekezésnek csapattársával szemben, ennek pedig pontvesztés lett az eredménye. Pontot szerzett viszont a McLaren, amire egy lyukas garast sem tettek volna a wokingiak, Norrisnak ezúttal szerencséje volt, illetve pontot mentett ismét Magnussen, és Gasly is. Lewis Hamilton szombati napját követően nem számíthatott rivaldafényre, ennek ellenére a brit amennyire tudott előre tört, ám a boxutca bezárása, és a VSC fázis a lehető legrosszabbkor jött számára – mondhatni Fortuna ezúttal megviccelte őt, és csak tizedik lett részben emiatt. A Ferrari és a Red Bull autói messze a mezőny fölött állnak, a kissé átépített melbourne-i pálya viszont ennek ellenére okozhat meglepetéseket.”

Hazafi Gergely

6/10

A nap versenyzője: 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: 🇫🇷Ocon

A hétvége pillanata: 🇩🇪Mick Schumacher bejelentkezése hatalmas bukása után


“Ha már maradunk a Tatuinos hasonlatnál, akkor elmondhatom, hogy nem volt ez a verseny egy jawák által megpiszkált bantha trágya, de még mindig szívesebben nézem vissza a Boonta Esti nagyversenyt (pedig ha nagy SW fanként kis milliószor nem láttam, akkor egyszer sem). Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ennyire rossz lett volna ez a szaúd-arábiai verseny, csupán, hogy összességében nem dobtam hanyatt magam tőle. Az időmérő tetszett, Pérez nagyon meglepett és örültem a sikerének, meg hogy új pole pozícióst avattunk, kellett ez a sportágnak. Mick Schumi balesete csúnyán nézett ki, szerencsére nem lett semmi baja, de ezen a pályán benne van a bukta, csodálkoztam is, hogy mástól ilyet nem láttunk. Ami magát a versenyt illeti, túlzottan is simára sikeredett a rajt, maga a futam első felén eluntam magam, majd jött Latifi (szegény már megint falazással került a figyelem középpontjába, beajánlom már egy falmászó kurzusra, ha ennyire vonzzák ezek a falak). Pérezt sajnáltam, egy nagy esélyt vettek el tőle. A futam vége azonban izgalmas volt, ezt elismerem, szép csatát vívott Verstappen és Leclerc, mindketten szemfülesek és taktikusak voltak. Az utolsó körben végül azért a nagy tűzijáték elmaradt (mármint az aszfalton, a levegőben megtörtént), megnéztem volna egy photo finish-t, hasonlót mint az F2-es sprint futam Vips és Hughes hoztak össze. Az új autók alapvetően működnek (már amikor nem kotlanak meg és Tsun ide-Tsun odát játszanak velük a bukótérben – sajnáltam kicsit a japánt, túl sokat nem tudott érdemben menni), de DRS nélkül még mindig nehéz lenne előzni. De legalább egy kicsit megborult az erősorrend és Hamilton is felébredt kicsit rózsaszín álomvilágából és megtanulta melyik helyért hány pont jár. A végén lévő csata a győzelemért izgalmasabbá tette ezt a futamot a szezonnyitónál, de én még várok a nagy durranásra a szezon folyamán.”

Bajsz Ádám

6,5/10

A nap versenyzői: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: 🇬🇧Hamilton

A hétvége pillanata: 🇲🇽Pérez meglepetés pole-ja


“Még mindig nem feltétlenül vagyok elragadtatva az új szabályoktól, de az egyértelműen látszik, hogy az irány jó. Tavaly egy előzési kísérletet követően annyi volt a gumiknak, a mostanihoz hasonló, körökön át tartó, késhegyre menő csatákat nagyon régen láttunk. Mindezzel együtt a futam maga nem sikerült túlzottan izgalmasra, a középső szakasza elég unalmas, jellegtelen, semmitmondó volt. Remélhetőleg a jövőben ez is megoldódik és izgalmas versenyeket látunk majd! 5/10 – a nap legjobbja: Norris – a nap balfékje: ezt most kihagyom, számomra nem volt igazi balfék – a hétvége pillanata: “

Dányi Gergő

5/10

A nap versenyzője: 🇬🇧Norris

A nap balfékje: Ezt most kihagyom 🚫, számomra nem volt igazi balfék

A hétvége pillanata: A DRS-ért zajló macska-egér játék a futam végén


“Azt ez a verseny is igazolta, hogy az új szabályok jók versenyezhetőség és izgalmak szempontjából, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindenhol is jó. Ezen a pályán ennél többet nem lehetett várni, a futam nagyon hasonlított a tavalyihoz, csak kevesebb botránnyal.”

Horváth Ádám

6/10

A nap versenyzője: 🇲🇽Pereznek kéne, talán ő teljesített leginkább a vártnál jobban, csak rendkívül peches volt

A nap balfékje: 🇬🇧Hamilton

A hétvége pillanata: Fékezőverseny a DRS vonal előtt


“Én 10 ujjamat megnyalósnak tarottam ezt a futamot is! Na jó, csak 8 a 10-ből, mert voltak néhol lapos részek amikor vártuk, hogy kibontakozik-e valami is ebből a versenyből, de ugyan kevesebb balesettel és annál több versenyzéssel is biztosította a dzsidai pálya, hogy izgalmas versenyeket hoz. Sajnos azonban nem lehet elmenni amellett, hogy terrortámadás árnyékában mentek versenyt… És akkor Oroszországba nem megyünk mert szegény Ukrajna, de Szaúd-Arábiába lehet menni függetlenül attól, hogy ugyan az a helyzet Yemennel szemben. Onon mondhatni nem volt valami okos, hogy vérengzésbe kezdett Alonsoval szemben, így a leheletnyi esélyét is eldobta, hogy elkapják Russellt, de legalább Hamilton előtt ott tudott maradni. Arra is fény derült, hogy akinek megbízható az vasa, de akár csak picit lassabb csak, akkor az kifizetődőbb mint egy gyors de gyakran lerobbanó autó. A Ferrari pedig gyors és megbízható. Irány a Land down under!”

Száraz Szilárd

8/10

A nap versenyzője: 🇲🇨Leclerc & 🇳🇱Verstappen

A nap balfékje: 🇫🇷 Esteban Ocoff

A hétvége pillanata: 🇲🇨Leclerc – 🇳🇱Verstappen csatája

“Na ki ér előbb a vonalig?” – mondta Wéber Gábor még 2006-ban mikor Jenson Button és Giancarlo Fisichella mentek az 5. helyért, de Button autója kigyulladt és nem ért át a célvonalon, szemben a képen füstölgő Verstappennel aki megnyerte a futamot! (kép forrása: F1 Porn Reddit oldala)

A 2022-es futamok értékelése az F1-Zóna szerkesztői szerint:

  1. Szaúd-Arábiai Nagydíj – 6,56/10
  2. Bahreini Nagydíj – 5,31/10

A szezon eddigi értékelése:

5,93/10

Címlapkép:  Joe Portlock – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.