F2/F3: Beckmann és Schumacher is visszatér, Correa nem indul Imolában

Az elmúlt hetekben megrendezett teszteken sajnos többen is megsérültek, másoknak pedig a költségvetésük fogyott el, így több régi-új arcot is köszönthetünk Imolában.

A Formula-2 és a Formula-3 mezőnyében is több változás történt az imolai forduló előtt. Ezeket gyűjtöttem egy csokorba, kezdjünk az alacsonyabb kategóriával!

Kedden bejelentette a Jenzer Motorsport, hogy a 24-es rajtszámú autóban Federico Malvestiti vezethet év végéig. A 21 éves versenyző 2019-ben, Silverstone-ban debütált a szériában, a következő évben pedig teljes szezont futott, de egyetlen alkalommal sem tudott pontot szerezni, sőt a legjobb tizenhét között is mindössze háromszor végzett. A svájci istálló a szezonkezdetre csak két állandó pilótát tudott szerződtetni (Ido Cohent és William Alatalót), a bahreini évadnyitón így szükségmegoldásként Niko Karit ültették a harmadik autóba. Malvestiti a spanyolországi tesztekre ugrott be, később pedig kiderült, hogy egészen a szezon végéig maradhat. Imola egyébként az olasz egyik legjobb pályája, együléses pályafutása egyetlen futamgyőzelmét itt szerezte még 2018-ban, az Olasz Formula–4-ben.

Kihagyja az imolai fordulót Juan Manuel Correa. Az amerikai pilóta lábsérülése miatt már Jerezben is csak csökkentett programot tudott teljesíteni, Barcelonában pedig már autóba sem ült, Matteo Nannini pótolta. Később kiderült, hogy egy nagydíjhétvégét biztosan ki kell hagynia. Helyére nem ültet senkit az ART Grand Prix, a francia istálló így csak két autóval utazik Olaszországba.

Lesz egy változás a Charouz istállónál is. A szezont Ayrton Simmons kezdte el a 15-ös autóban, a barcelonai teszten azonban már David Schumacher vezetett a helyén. A Charouz az okokat nem hozta nyilvánosságra, és a Formula Scout megkeresésére is csak annyit válaszoltak, hogy „extrém bonyolult” a helyzet. Azóta kiderült, hogy Simmons pénze fogyott el, és egyelőre kérdéses, hogy tudja-e folytatni pályafutását. Schumacher korábban két teljes szezont lehúzott az F3-ban, Ausztriában futamot is nyert. Mostani megbízatása egyelőre erre az egy hétvégére szól, ugyanis idén a Team Winward színeiben a Német Túraautó-bajnokságban indulna, de a német nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár az egész idényre maradjon az F3-ban.

FRISSÍTÉS: Simmons időközben megerősítette, hogy meglepő, tőle független okok miatt a belátható jövőben nem fog a Charouznál versenyezni.

Maradva a Charouznál, egy kategóriával fentebb is változik a felállás, Cem Bölükbaşı sérüléssel bajlódik. A török pilóta még a szaúd-arábiai hétvégén kapott agyrázkódást, miután a szabadedzésen falnak ütközött, majd Barcelonában a nyitónapon még egyszer balesetet szenvedett, aminek következtében eltört egy bordája. Bölükbaşı a csapat tervei szerint június közepén, Bakuban versenyez legközelebb, addig David Beckmann veszi át a helyét. Ezt azonban nehezítheti, hogy a német pilótának időközben a Formula–E-ben is vannak elfoglaltságai, ő ugyanis az Andretti csapat tartalék- és fejlesztőpilótája.

Hogy mikor kezdődnek a futamok, és minden egyéb fontos információ megtalálható az alábbi cikkünkben:

Mielőtt a „Hol lehet nézni?” jellegű kérdéseket feltennétek, fussátok át ezt a cikket!

Címlapkép forrása: David Beckmann hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.