Ahogyan arra számítani lehetett, az esővel együtt a káosz is megérkezett Imolába, a címvédő pedig hiába nyerte meg az időmérőt, a pole még nem az övé.
A 2022-es idény során először tartanak sprinthétvégét, vagyis a vasárnapi nagydíj rajtrácsa csak a szombat délutáni sprinten dől el, a péntekre előrehozott időmérő pedig csak ennek a sprintnek a rajtrácsát hivatott meghatározni. Ennek ellenére rengeteg küzdelmet tartogatott ez a kvalifikáció a pilóták részére, a hol rázendítő, hol alábbhagyó eső és az alacsony gumihőmérsékletek egyvelege egy rengetegszer megszakított, és végül idő előtt be is fejezett edzést eredményezett.
A Q1 kezdetére elállt az eső, ráadásul a betétszériák edzései már létrehoztak egy nagyrészt száraz ívet is, így a legtöbb pilóta rögtön a piros oldalfalú lágy gumikon hajtott pályára. Alig hat perce zajlott az edzés, amikor jöhetett is az első megszakítás, miután Alexander Albon Williamsnének jobb-hátsó fékje menet közben kigyulladt, majd nemes egyszerűséggel fel is robbant. A grove-i istálló még a barcelonai teszteken is küzdött hasonlóval, akkor Latifi szenvedett el ilyen jellegű hibát. Nem volt egyszerű edzése a kanadainak sem, ő a Villeneuve-sikánnál megpördült és végül 18. lett. Vele együtt meglepetésre kiesett a két AlphaTauri, valamint az Alpine-nal Esteban Ocon is, továbbá a mért kört sem futó Albon.
🚩 DRAPEAU ROUGE 🚩
— Secteur F1 (@Secteur_F1) April 22, 2022
Les freins en feu pour Albon qui a laissé des débris en piste !#F1 #ImolaGP 🇮🇹 pic.twitter.com/6CfQtWRIxS
A második etapot Carlos Sainz nyitotta egy viszonylag erős idővel, a második gyorskörén azonban a Rivazza-kanyarkombinációban megpördült és a gumifalnak vágta a Ferrarit. A Q2 ezzel itt gyakorlatilag véget is ért, hiszen a piros zászlós megszakítás alatt eleredt az eső, így aki ki is ment a pályára, az sem tudott javítani. A körülmények áldozatává vált mindkét Mercedes, George Russell ugyanis csak a 11.-, Lewis Hamilton mindössze a 13. helyen végzett, közrefogva Mick Schumachert. Ugyancsak búcsúzott Guanyu Zhou, valamint Lance Stroll is (a kanadai ráadásul elkövetett egy boxutcai gyorshajtást is, ami miatt az Aston Martin kapott egy 900 eurós pénzbírságot), viszont Sebastian Vettel meglepetésre bejutott a Q3-ba.
🚩 DRAPEAU ROUGE 🚩
— Secteur F1 (@Secteur_F1) April 22, 2022
Sainz dans le mur ! 💥#F1 #ImolaGP 🇮🇹 pic.twitter.com/5s4yXFAVPR
A Q3 rögtön egy piros zászlóval kezdődött, Kevin Magnussen ugyanis az Acque Mineralinál kicsúszott, még mielőtt bárki mért kört teljesített volna. A dán végül ki tudott mászni a sóderágyból, de ekkorra már megszakították az edzést, így mindenki jöhetett vissza a garázsba.
🚩 DRAPEAU ROUGE 🚩
— Secteur F1 (@Secteur_F1) April 22, 2022
Erreur de Magnussen qui réussit finalement à repartir !#F1 #ImolaGP 🇮🇹 pic.twitter.com/86RtAYLCLd
Az újraindítást követően Alonso próbálkozott meg először gyorskört futni, a kétszeres világbajnok azonban hibázott, ugyancsak az Acque Mineralinál. A két Red Bull egyaránt hibázott, a lista élére így Charles Leclerc ugrott 1:28.788-cal. Max Verstappen első próbálkozásra a hibával együtt mindössze két századmásodpercet kapott Leclerc-től, majd másodszorra 1:27.999-cel magabiztosan az élre tört. Annak ellenére is, hogy közben a harmadik szektorban Valtteri Bottas Alfa Romeója megadta magát, a sárga zászlók miatt pedig a hollandnak jelentősen el kellett vennie a gázról a lábát. A műszaki hibás autó miatt némi habozás után ismét piros zászlót mutattak be.
🚩 DRAPEAU ROUGE 🚩
— Secteur F1 (@Secteur_F1) April 22, 2022
Bottas arrêté alors que Verstappen a signé la pole provisoire !#F1 #ImolaGP 🇮🇹 pic.twitter.com/nlhrylZS9K
Három perccel a vége előtt újraindulhatott a körözés, amely azonban nem tartott sokáig, miután Lando Norris kicsúszott, hol máshol, mint az Acque Mineralinál. Emiatt az időmérő során ötödször, csak a Q3-ban harmadszor is bemutatták a piros zászlókat, és mivel már csak 38 másodperc volt hátra, ezzel ki is alakult a végeredmény. Verstappen megszerezte az első rajtkockát a sprintre, amelyet az új szabályok értelmében elkönyvelnek neki mint pole-pozíció, Leclerc mögött pedig az utolsó megszakítást okozó Norris végzett a 3. helyen.
A top három mögött Magnussen végzett a 4. helyen, megszerezve a Haas történetének legjobb időmérős eredményét, majd Alonso és Ricciardo következtek. Sergio Pérez csak 7. lett, de ezen még javíthat holnap, őt pedig Bottas, Vettel, és a Q2-ben balesetező Sainz követték.
Drapeau rouge provoqué par Norris !#F1 #ImolaGP 🇮🇹 pic.twitter.com/NaZpjdLh1K
— Secteur F1 (@Secteur_F1) April 22, 2022

Folytatás holnap a második szabadedzéssel!