Jövőre halasztották az első Vancouver E–Prix-t

Nem tartják meg a július 2-ra tervezett, vancouveri Formula–E-futamot, a szervezők tájékoztatása szerint az eseményt 2023-ra halasztották.

A Formula-E idén ötéves kihagyást követően tért volna vissza Kanadába, Montréal helyett viszont ezúttal a Monocle magazin által a világ tizenkettedik legélhetőbb városának tartott Vancouver lett volna a helyszín. A mezőny július 2-án versenyzett volna Nyugat-kanadai városban, méghozzá egy, az elektromos közlekedés köré épülő, a motorsport, az autóipar és a tágabb üzleti világ fenntarthatóságát hangsúlyozó fesztivál központi eseményeként, azonban néhány helyi hírportál beszámolója szerint a szervezők végül nem kapták meg a rendezéshez szükséges engedélyeket. A versenyt Vancouver False Creek negyedében rendezték volna, ahol 1990 és 2004 között CART- és ChampCar futamokat is tartottak.

„A Vancouver városával folytatott intenzív felülvizsgálat után az OSS Groupnak meg kellett hoznia azt a hihetetlenül nehéz döntést, hogy 2023-ig elhalasztja a kanadai E-Festet” – olvasható a promóter hivatalos közleményében. „Vancouver városa teljes mértékben támogatja a halasztást. Egy világszínvonalú esemény lebonyolítása rendkívül fontos a szervezet számára. A belépőjeggyel rendelkezőket értékesítő partnerünkön keresztül tájékoztatni fogjuk lehetőségeikről.”

A Vancouver E-Prix halasztása egy hathetes szünetet eredményez a versenynaptárban a jakartai és a New York-i futamok között. Arról még egyelőre nincs semmiféle információ, hogy rendeznek-e máshol futamot Vancouver helyett.

Címlapkép forrása: Envision Racing hivatalos Twitter oldala
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.