Az egész futamon mindössze egy kört vezetett, de ez elég volt a győzelemhez Roman Staněknek. A cseh pilóta pályafutása első győzelmét szerezte a sorozatban.
A mai futamot két tridentes, Zane Maloney és Roman Staněk kezdhették az első sorból, az első percekben azonban nem ők, hanem az időjárás játszotta a főszerepet. A rajtnál ugyanis vizes volt a pálya, emiatt néhány versenyző (Collet, Colapinto, Yeany, Ushijima, Martí és Trulli) úgy döntött, hogy a többiekkel ellentétben esőgumikkal vágnak neki a futamnak. Ez a döntés ki is fizetődött, a hat pilóta ugyanis konkrétan átgázolt a mezőnyön: Collet a 9. helyről rajtolva néhány kanyar után már vezetett, Colapinto pedig a 12. helyről egy kör alatt másodiknak jött fel (de a két Campos is sokat jött előre, Martí a 24. helyről jött előre a 4.-re, Yeany pedig a 15.-ről az 5.-re).
SAFETY CAR (LAP 3/24)
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
Pizzi, Ushijima and Benavides are all stranded out on track 😫#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/mNKTEWjVcM
Pechjükre azonban a 2. kör elején több incidens is történt: Benavides és Ushijima ütköztek a Villeneuve-sikánnál, a Tamburellónál pedig Pizzi pördült meg és ragadt a sóderágyban. Emiatt beküldték a biztonsági autót, amit kihasználva Collet és Colapinto visszaváltottak slick gumikra, Martí és Yeany azonban maradtak az esős szetten. Az újraindíást követően Martí néhány kanyaron belül átgázolt a mezőnyön és az élre állt, két körrel később azonban Bearman már slicken futott leggyorsabb kört, és Maloney is visszavette az első helyet az egyre inkább szenvedő Martítól.
LAP 5/24
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
It's a double overtake from Pepe Marti! 🤩
Followed by a move for the lead on Maloney 😱
He's held onto his wet tyres 👊#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/ZzzOr1GUj1
A 8. körben véget is ért a campososok tündöklése, ugyanis Martínak és Yeany-nek is ki kellett állnia száraz gumikért, eközben pedig Benavides újabb balesete miatt visszaküldték a Safety Cart. Tetézve a Carlin borzalmait, a csapat másik két versenyzője, Enzo Trulli és Zak O’Sullivan egymással ütköztek a Tamburellónál, de mindketten tovább tudtak menni. A sorrend tehát nagyjából rendeződött: Maloney vezetett Staněk, Bearman és Crawford előtt a biztonsági autó mögött, majd Saucy, Hadjar, Maini, O’Sullivan, Frederick és Cohen következtek.
SAFETY CAR (LAP 8/24)
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
📻 "I barely clipped his rear left tyre, ahh ******"
Benavides hit the back of Villagomez and has found the barriers 😖#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/mH833ZmZSY
Épp indult volna újra a futam, Maloney azonban a Rivazzánál az élen haladva megpördült és lefullasztotta a kocsiját, heroból pillanatok alatt zerová avanzsálva. Így Staněk indíthatta el a futamot, de Bearman rögtön kifékezte, Maloney autójának mentése miatt pedig harmadszor is jöhetett a biztonsági autó. Az újabb restart után viszonylag nyugodtabb vizekre evezett a futam, Arthur Leclerc felzárkózása jelentett némi beszédtémát, illetve a dobogó legalsó fokáért küzdött egymással Crawford, Saucy és Hadjar.
LAP 10/24
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
HEARTBREAKING 💔
Maloney, the race leader, spins on the safety car restart 😱#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/sWRhHTdvtb
Néhány körrel a vége előtt a vezető Bearmanre megérkezett Staněk, majd a gumijaival egyre inkább szenvedő britet meg is előzte a tridentes a 23. körben. Az utolsó kör elején letudta a feladatot Crawford is, majd a Rivazzánál érkezett Saucy is, csakhogy Bearman alatt keresztbeállt az autó a nedves íven. A brit zseniális reflexmozdulattal megmentette autóját a pörgéstől, csakhogy ezzel kiütötte Saucy-t, Hadjar pedig nevető harmadikként fellépett a dobogóra. Saucy nem tudott továbbmenni, így a pódium helyett végül pontot sem szerzett.
LAP 23/24
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
STANEK TAKES THE LEAD!
He's finally able to get past Bearman on the penultimate lap!#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/IDfBtsTyG3
Roman Staněk tehát élete első F3-as győzelmét aratta, Crawford és Hadjar mögött pedig Bearman mentette a 4. helyet, 5.-nek pedig Leclerc jött fel. Csendes futamot teljesítve Maini 6.-, O’Sullivan pedig 7. lett, Frederick ért célba 8.-ként, valamint Vidales és Cohen is pontot szereztek. Tóth László 25. lett. Az esőgumikon rajtolás végül nem fizetődött ki, Collet ugyanis csak 13. lett, míg a Martí–Yeany páros a 16-17. helyen futott be. Nem szerzett pontot Victor Martins sem, ami alaposan átrendezi a bajnoki tabellát.
LAP 24/24
— Formula 3 (@FIAFormula3) April 24, 2022
FINAL CORNER DRAMA! 😱
Saucy and Bearman collide from P3!
Leaving Hadjar to pick up the final podium spot 😳#ImolaGP #F3 pic.twitter.com/Do6eKTPOA3
Részletes végeredmény:
Race 2 classification #F3 #ImolaGP pic.twitter.com/3PFs9u73Wj
— PREMA (@PREMA_Team) April 24, 2022