🇫🇷 WTCR: Fordított rajtrácsos pole-lal indította a szezont Michelisz Norbi, míg az időmérőt Girolami nyerte

A Münnich Motorsport pilótája, Néstor Girolami hozta ki a legtöbbet az incidensekkel és piros zászlókkal tarkított időmérő edzésből, megszerezve ezzel a szezon első pole-pozícióját.

Számos pilóta vette érintőre a falat a Túraautó-világkupa franciaországi szezonnyitójának időmérő edzésén, a legrosszabbul pedig egyértelműen Thed Björk járt, akinek balesete miatt közel egy órán át állt a kvalifikáció.

A harmincperces Q1 legjobb idejét Mikel Azcona érte el 1:20.178-cal, mindösszesen kilenc ezreddel megverve Néstor Girolamit. Jól mutatja az eredmények szorosságát, hogy a 3. helyen végző Gilles Magnus, sőt még a 4. helyezett Esteban Guerrieri is egy tizeden belül végzett Azconához képest, és a szabadkártyás Eric Cayrolle-t leszámítva a teljes mezőny kilenc tizeden belül autózott. Michelisz Norbi a 8.-, Tassi Attila pedig a 11. helyen végzett, az utolsó továbbjutó helyet pedig a mindkét szabadedzést megnyerő Santiago Urrutia szerezte meg. Nem folytathatta az edzést Huff, Bennani, Monteiro, Coronel, Nagy Dani, és a már említett Cayrolle.

A Q1 végeredménye

A Q2 már három perc után félbeszakadt Björk balesete miatt, a svéd ráadásul a pályát részben elzárva állt meg egy beláthatatlan kanyarban. Erre két márkatársa is majdnem ráfázott, de ők végül megúszták a sérülést, csakúgy, mint Björk, aki a saját lábán hagyta el a roncsot. Az ütközés következtében mindazonáltal megsérült a szalagkorlát, amit javítani kellett, így majdnem egy órán át állt az edzés. Ezt az etapot egyedüliként 1:20-on belül autózva Guerrieri nyerte meg Berthon, Girolami, Muller és Ma előtt, így ők öten jutottak be a Super Pole Shootoutba. A 10. helyen Michelisz Norbert végzett, ezzel ő szerezte meg a pole-pozíciót a fordított rajtrácsos futamra! Mellőle másik honfitársunk, Tassi Attila rajtolhat majd, őket pedig Azcona, Urrutia és Ehrlacher követik majd.

A Q2 végeredménye

A Q3-at Guerrieri nyitotta 1:19.937-tel, majd jött Girolami, aki 154 ezreddel megverte csapattársát. Harmadjára Ma hajtott a pályára, de ő nem tudott veszélyt jelenteni a két Hondára. Muller következett, a francia csak márkatársát tudta megverni, az utolsóként következő Berthon pedig a két Lynk & Co közé jött be a 4. helyre. A “fő” futamon tehát Honda első sor lesz.

A Q3 végeredménye

Az első futam holnap 13:10-kor, a második pedig 17:10-kor rajtol. Élőben mindkettőt kizárólag az Eurosport.hu-n lehet nézni (előfizetés szükséges), ugyanis a WTCR-közvetítések idénre átkerültek az Eurosport 2-re, de ott szerződéses kötelezettségek miatt a hétvégén a római tenisztornát mutatják.

Címlapkép: FIA WTCR Media
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.