🇮🇹 FREC: Gabriele Mini uralta a súlyos balesetek és a piros zászlók hétvégéjét Imolában

Kaotikus futamokkal örvendeztette meg a rajongókat Imola, a hazai pályán versenyző Gabriele Mini pedig megmutatta, hogy miért volt ő korábban Formula–4-es bajnok.

Két héttel a Prema monzai dominanciája után az ugyancsak olaszországi Imolában folytatódott a Formula Regional European Championship by Alpine 2022-es idénye. A pilótafelállásban egy változás történt a szezonnyitó óta, a KIC Motorsport csapatánál Patrik Pasma váltotta a lengyel Piotr Wiśnickit. A finn pilóta korábban másfél szezont már lehúzott az istállónál, valamint szerepelt az ART Grand Prix-nél is, tesztelt az FIA F3-ban, emellett a Formula Regional Asia sorozatból is van tapasztalata. Wiśnicki a hírek szerint Monacóban visszatér, csak ezt a hétvégét hagyja ki iskolai kötelezettségei miatt.

A szombati időmérő edzésen az ART Grand Prix sajátította ki az első rajtsort, a pole-pozíciót Gabriele Mini szerezte meg, mellőle Mari Boya rajtolhatott, aztán Beganovic–Montoya–Aron sorrendben a három Prema következett. Mini és Boya a rajttól is jól jöttek el, sikerült megtartaniuk az első két helyet, a futamot azonban hamar leintették, miután Sami Meguetounif a második szektorban balesetet szenvedett. A francia pilóta eszméleténél maradt, de egy rutinvizsgálatra beszállították a pályakórházba.

Meguetounif súlyos balesete miatt intették le először a futamot [fotó: Formula Regional European Championship by Alpine]

Az újraindítás után a premás srácok kezdtek el mozgolódni, Aron ugyanis rögtön megelőzte Montoyát, néhány körrel később pedig Beganovic fékezte ki Boyát a Tamburellóban, ezzel megszerezte a 2. helyet. Ez végül győzelmet ért a svéd pilóta számára, ugyanis ekkor már tudta, hogy Mini szabályt sértett a rajtnál, ezért egy tízmásodperces időbüntetésben részesült. Az olasznak egyébként így is jó esélye lehetett volna a pontszerzésre, hiszen erős tempót autózott és folyamatosan húzott el ellenfeleitől, csakhogy a futam második felében még két Safety Car és egy újabb piros zászló minden esélyétől megfosztotta.

A két biztonsági autós megszakítás gyors egymásutánban követte egymást, először Hamda al Qubaisi és Nicolas Baptiste ütköztek a Tamburellónál, majd egy körrel később ugyanitt Owen Tangavelou csúszott ki. A kegyelemdöfést az utolsó előtti körben Eduardo Barrichello és Axel Gnos balesete adta meg, ami miatt piros zászlóval végleg leintették a futamot, Minit így végül csak a 28. helyen rangsorolták.

Három futamon két győzelem, Beganovic remekül kezdte a szezont [fotó: Formula Regional European Championship by Alpine]

Beganovic viszont így megszerezte idei második győzelmét Boya előtt, a dobogó harmadik fokára pedig Aron állhatott fel. Montoya megtartotta a 4. helyet, aztán Haverkort, Dürksen, Bortoleto, Fornaroli, Tramnitz és David következtek. Révész Levente 17. lett.

A futam itt visszanézhető

Mini a vasárnapi időmérőn is megállíthatatlan volt, mellé ezúttal a tavalyi brit- és olasz Formula–4-es ezüstérmes, Tim Tramnitz parkolhatott le a rajtrácson, aztán Beganovic, Belov, Bortoleto, Haverkort és David következtek. A változékony időjárási körülmények miatt a futam a Safety Car mögött kezdődött meg, majd hatpercnyi körözgetés után engedték útjára a mezőnyt, még száraz pályán, de már nagyon lógott az eső lába.

Az első három sorrendje változatlan maradt a rajtot követően, az egyre inkább rázendítő esőben azonban a 2. kör elején hatalmas baleset történt: a célegyenesben Paul Aron forgatta meg Pietro Delli Guantit, az olasz keresztbeforduló autóját pedig Sebastián Montoya szinte szó szerint megmászta. Szerencsére egyikük sem sérült meg, de a futamot piros zászlóval azonnal leintették.

Hosszú várakozást követően a Safety Car felvezetésével indult újra a futam. Minire és Beganovicra senki nem tudott veszélyt jelenteni, a 3. helyen haladó Belov azonban nem tudta megmelegíteni az abroncsait, és végül egy fél körön át tartó, látványos csata után Haverkort meg is előzte az oroszt, aki annyira ritmust veszített, hogy még Gabriele Bortoleto és Hadrien David is elmentek mellette. A futam végét az jelentette, amikor Victor Bernier kicsúszott a célegyenes végén, így újra beállt a Safety Car, az újraindításra pedig már nem maradt idő. A top hat mögött Aron végzett a 7. helyen, Tramnitz a jó rajtpozícióját nem tudta erős pontokra váltani és csak 8. lett, őt pedig Fornaroli és Capietto követték. Révész Levente 23. lett.

FRISSÍTÉS: Haverkort autója megbukott a futam utáni ellenőrzéseken, a hollandot így megfosztották dobogós helyezésétől. A 3. helyre ezzel Bortoleto lépett előre, míg az utolsó pontot Joshua Dufek csípte el.

A futam itt visszanézhető

A bajnokság három hét múlva Monte-Carlóban folytatódik.

Címlapkép: Formula Regional European Championship by Alpine
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.