A Miami Nagydíj számokban

Újabb versenyen vagyunk túl, jönnek az újabb statisztikák!

A Miami Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc pályafutása 12. pole-pozícióját szerezte meg, ezzel egyenlített az örökranglistán Gerhard Bergerrel és David Coultharddal szemben. Carlos Sainz pályafutása során másodszor kvalifikált a 2. helyre, a Ferrari pedig ezzel kisajátította az első sort, a 2019-es Mexikói Nagydíj óta először. Leclerc vasárnap pályafutása 17. dobogós helyezését szerezte meg, ezzel egyenlített az örökranglistán Sergio Pérezzel, Keke Rosberggel és Alberto Ascarival szemben. A monacói egyben zsinórban a tizenhatodik futamán ért célba, ami karrierje legjobb eredménye, egyben a jelenlegi mezőnyből minden pilótát figyelembevéve a legjobb sorozat.

[kép forrása: Scuderia Ferrari hivatalos Twitter oldala]

Valtteri Bottas 5. rajthelyezése az Alfa Romeo legjobb időmérős eredménye a 2019-es Német Nagydíj óta. Az AlphaTauri ugyancsak jól szerepelt, Pierre Gasly 7. helye a csapat idei legjobb időmérős eredménye eddig. Ugyanakkor Yuki Tsunoda és Lance Stroll is idén először jutottak be a Q3-ba. Fernando Alonso kiesése a Q2-ben pedig azt jelenti, hogy már csak a Ferrari és a Red Bull Racing versenyzői mondhatják el magukról, hogy valamennyi hétvégén bejutottak a Q3-ba az időmérő edzésen.

Vasárnap Max Verstappen megszerezte Forma–1-es pályafutása 23. futamgyőzelmét, egyenlítve ezzel az örökranglistán Nelson Piquet-vel és Nico Rosberggel szemben. A holland karrierje során 63. alkalommal állhatott fel a dobogóra, ezzel a top tíz közé lépett az örökranglistán, maga mögött hagyva David Coulthardot. 2005 óta most fordult elő először, hogy az Amerikai Nagydíjat a másodiknál rosszabb rajtpozícióból nyerje meg valaki.

Verstappennek már pontosan ugyanannyi győzelme van, mint Rosbergnek [kép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story]

Verstappen zsinórban a második amerikai versenyt nyerte meg tavaly Austin után. Érdekesség, hogy Verstappen már együléses pályafutása első szezonjában, 2014-ben is nyert két futamot az USA-ban, méghozzá a Ferrari Driver Academy szervezésében zajló Florida Winter Series két versenyén győzött Palm Beach-ben és Homesteadben.

A 2013-as Belga- és a 2014-es Ausztrál Nagydjíak közötti időszak óta most először volt példa arra, hogy Lewis Hamilton egymást követő öt versenyen ne álljon vezető helyen. George Russell ellenben remek formában van, ő ugyanis a mezőny egyetlen versenyzője, aki minden futamon a legjobb öt között végzett. A 2020-as Szahíri Nagydíjjal együtt pedig elmondható, hogy Russell az első hat mercedeses versenyén pontszerző helyen ért célba, ilyesmire utoljára Juan Manuel Fangio volt képes még 1954-ben.

Észrevettél még más érdekes statisztikákat is? Írd meg nekünk kommentben!

Címlapkép forrása: Oracle Red Bull Racing hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.