Az időmérő megnyerését követően délután sem talált legyőzőre a svájci-olasz versenyző Berlinben, amit saját éberségének, a jól felépített taktikának, illetve egy igazán szemfüles védekezésnek is köszönhetett az utolsó előtti körben.
Az időmérő talán legpozitívabb meglepetése a pocsék szezonkezdeten túl lévő Alexander Sims volt, aki egészen a kieséses szakasz dötőjéig jutott a szebb napokat is látott Mahindrával. A verseny aztán már kevesebb pozitívumot tartogatott a brit versenyzőnek, illetve indiai csapatának…
Egy elég sima rajtot követően, a második sorból induló da Costa akart nagyon szemfüles lenni, és egyből megelőzni Sims-t, ennek azonban egy elmért első kanyar lett a vége, és az előzés helyett a portugál bajnok André Lotterer mögött találta magát. A német porschés mindkét Techeetah-t megelőzte a rajtot követően, de a második körben már ismét a da Costa mögött találta magát.
Az első pár körös adok-kapokból Sims és Vergne jöttek ki a legrosszabbul. A mahindrás (az indiai csapat végig energia-használati gondokkal küzdött, így nem tudtak az elvárt tempóban versenyezni) hamar elveszítette a második pozíciót az egyre gyorsabb da Costával szemben, akinek csapattársa, Vergne 42 perccel a futam leintése előtt elmért egy féktávot, és immár csak a hatodik helyen állt, a másik porschés Pascal Wehrlein mögött.
.@afelixdacosta swoops past @AlexanderSims to take P2 ⚔️
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) May 14, 2022
LIVE timing 👉 https://t.co/UA9ig2D3Mc
🇩🇪 2022 @Shell_Recharge #BerlinEPrix | @DSTECHEETAH pic.twitter.com/xK0Wnq2jSb
A rajtot követően – az utóbbi fordulókban brillírozó, de ezúttal gyenge időmérőt teljesítő – Mitch Evans előre jött pár helyet a Jaguarral, de a verseny közepén nagyon beragadt a nyolcadik hely környékére.
Nagyjából 35 perccel a leintés előtt kezdődött meg a 2-2 attack mode felvétele, és az igazi kavarodás kezdete. Miközben Mortara kényelmesen haladt az élen – a svájcit amúgy egy boxutcai sebesség átlépésért vizsgálják, de ez nem tudjuk mikor történt, mert a futamon nem járt a pitben – mögötte a két Porsche és két Techeetah “élet-halál harcot” vívott a dobogóért. 32 percel a futam vége előtt Vergne feljött 3. helyre, miközben a két Porsche ügyesen játszott az attack mode-dal, és folyamatosan engedték előbbre az éppen azt használó csapattársat.
Sims ekkor még tudta tartani a lépést a fent említett urakkal, és egy picit későbbi attack mode-dal viszajött a brit egészen a harmadik helyig. Közben arra is figyelmesek lehettünk, hogy a dobogóért folyó csatába – a majdnem semmiből érkező – Vandoorne is becsatlakozott, bő 20 perccel a verseny vége előtt. Ennél viszont sokkal rosszabb futama volt a di Grassi-Giovinazzi kettősnek. A venturis brazil a futam közepén kiállt, Giovinazzinak meg annyira rossz versenye volt, hogy időben még jó másfél körrel di Grassi kiállását követően is a brazil mögött volt időben…
Az utolsó negyedórára Sims alatt teljesen elfogyott a Mahindra, és egészen a hetedik helyig visszaesett, Mitch Evans mögé. Ekkor aktiválta második támadó-módját az éppen 2-3. helyen álló Lotterer-Vandoorne kettős (a német egy körrel hamarabb), Mortara azonban nem élt még ezzel az opcióval. A venturis csupán 5 perccel később vette szélesen a kanyarívet, hogy megkapja a plusz lőerőket, az előbb elmített két riválisa pedig meg is előzte.
Mortara szerencséjére azonban, Lotterer már kevés támadó móddal rendelkezett, és Vandoorne-nal együtt megelőzte a németet a célegyenesben, a következő körben pedig a belgát is maga mögé utasította, amikor már csak ő rendelkezett aktív támadó móddal. Amíg a kettőjük mögött zajló csatát néztük, Vergne is megelőzte Lotterert a harmadik helyért, 5 perccel a futam vége előtt pedig – fan boostját használva – átvette Vandoorne-tól a második helyet.
A lovely move from @JeanEricVergne to take P2 👏
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) May 14, 2022
LIVE timing 👉 https://t.co/UA9ig2D3Mc
🇩🇪 2022 @Shell_Recharge #BerlinEPrix | @DSTECHEETAH pic.twitter.com/mklChsA9xg
A Formula-E egyik pikatériája szokott lenni, hogy éppen hol áll a vezető pilóta a pályán, amikor megkapják a +5 perc futamidőt a fiúk. Ma úgy kellett nekivágjanak az utolsó három körnek, hogy az élmezőnynek már csak 7 százaléknyi töltöttsége volt, Mortara pedig egy picivel kevesebbel rendelkezett, mint üldözői. Ezt tudva, Vergne az utolsó előtti körben előzni próbált, de a jóval okosabb Mortara direkt szélesen vette az első kanyart, hogy aztán lendületből körbeautózza a “csalit megevő” franciát.
A csel olyan szinten működött, hogy a lelassuló Vergne-re mindenki IS ráesett, míg Mortara egy laza másfél másodperc előnyre tett szert az élen, és simán megnyerte a versenyt! Vergne a hibája után gyorsan összekapta magát, és ádászan védekezve szerezte meg a második helyet Vandoorne, Lotterer, és a végül egészen az ötödik helyig előre törő Evans előtt.
Csapattársa, da Costa már kevésbé örülhetett. A gyanúsan energia nélkül maradó portugál egészen a nyolcadik helyig esett vissza – a futam második felére szintén elfogyó, de legalább a leggyorsabb kört megfutó – Wehrlein, illetve Bird mögé.
IT'S A WIN IN BERLIN FOR @edomortara! 👏
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) May 14, 2022
He brings home the victory for Round 7, with @JeanEricVergne and @svandoorne rounding out the podium 🏆#THISISBOSS @HUGOBOSS pic.twitter.com/co6MrgmrkV
A futam pontszerzői: 🏆Mortara🥈Vergne🥉Vandoorne-Lotterer-Evans-Werhlein-Bird-da Costa-Sims-de Vries
A részletes végeredményt itt találjátok
Győzelmével Mortara visszatért a bajnoki harcba. Jelenleg összetett negyedik (77 pont) Vandoorne, Vergne és Evans mögött (nekik 96, 93, illetve 82 egységük van). A gyenge időmérő után csak keveset felzárkózó Frijns (végül 12. lett) már egy győzelemnyi, azaz 25 pont hátrányban van a vezető Vandoorne-hoz képest.
Folytatás holnap, egy újabb időmérővel és futammal Berlinből, ugyan ezekben az órákban.