Rosberg szerint az elektromos hajtás a Forma-1 jövője, nem a szintetikus üzemanyagok

Előfordulhat, hogy a Forma–1-nek elektromos hajtásra kell váltania, ha hosszú távon fenntartható akar maradni – véli Nico Rosberg. A 2016-os világbajnok egyetértett Alejandro Agag azon felvetésével, hogy egy napon a villamos hajtású autók gyorsabbak lesznek, mint a benzinesek.

Miközben a világ egyre erőteljesebben foglalkozik az üzemanyag elégetésének a Föld éghajlatára gyakorolt hatásával, a Forma–1-ben is kezdenek folyamatosan előtérbe kerülni az ökológiai lábnyom csökkentésére tett erőfeszítések. Folyamatosan zajlanak az egyeztetések, hogy hogyan lehetne a sportágat fenntarthatóbbá tenni, Sebastian Vettel például a legutóbbi futamhétvégén egy olyan pólót viselt, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a jelenlegi ütemben folytatódik a bolygó szennyezése, akkor a Miami Nagydíjat nemsokára már víz alatt rendezik meg.

A Forma-1 idén vezette be a szintetikus üzemanyagok alkalmazását, a sportág vezetésének pedig nem titkolt szándéka, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljon. Ez azonban nem biztos, hogy elegendő lesz a Forma-1 jövőjének biztosításához, egyre több ország halad ugyanis abba az irányba, amely az elektromos hajtást támogatja. Számos olyan törekvés van ugyanis, hogy az országok a következő évtizedben teljesen leállítanák a robbanómotorral szerelt autók értékesítését, ami miatt pedig hosszú távon az autósport sem maradna fenntartható.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a Formula–E-nek exkluzív szerződése van az FIA-val arra vonatkozóan, hogy 2039-ig ők lehetnek az egyetlen, kizárólag elektromos- vagy hidrogénhajtással operáló együléses világbajnoki sorozat. Többek között ezért is mozdul jelenleg a bioüzemanyagok felé a Forma-1, tehát ha egyszer a teljesen villamos hajtás felé kíván mozdulni, akkor elkerülhetetlen, hogy megállapodásra jussanak a Formula–E-vel.

A Formula-E társ-alapítója és vezetője, a Forma-1 elektromosítását mindig is szorgalmazó Alejandro Agag kijelentette, szeretne részt venni az F1 azon stratégiájának kidolgozásában, hogy a széria az alternatív üzemanyag helyett az elektromos hajtás felé forduljon. Agag kissé előrehaladottan azt is megtippelte, hogy a villamos hajtású autók egy napon gyorsabbak lesznek, mint a benzinesek.

„Az elektromos autók akkumulátortechnológiájának fejlesztése egy napon el fogja érni azt a szintet, amikor gyorsabbak lesznek, mint a belsőégésű motorral rendelkezők. Ezt már ma is könnyen meg lehetne valósítani, az egyetlen bökkenő, hogy nagyon hamar lemerülne az akkumulátor. De ami a hajtás részét illeti, csak fel kellene szerelni négy villanymotort, minden kerékre egyet-egyet, és tíz percig már most gyorsabban mennénk, mint a Forma–1” – nyilatkozta Agag a The Race-nek.

„De egy napon erre is lesz megoldás, mert egyszer az akkumulátorok is eljutnak arra a szintre, amikor már képesek lesznek egy futamtávra elég energiát tárolni. Elég megnézni, hogy az első generációs autókhoz képest a Gen 3 milyen fejlődésen ment keresztül, szerintem elég megdöbbentő” – fogalmazott.

Hasonló véleményen van Nico Rosberg is. A 2016-os világbajnok egy, a hosszú idő óta hivatalos Formula–E-partner Julius Bär Group által szervezett eseményen fejtette ki véleményét arra vonatkozóan, hogy a szintetikus üzemanyagok bevezetésre jó döntés a Forma-1 számára, szerinte azonban ez hosszú távon nem lesz elég a társadalom, és ami még fontosabb, a kormányzati jogalkotás szemében.

„Nagyon jó dolog, hogy a Forma–1-ben szintetikus üzemanyagokat használnak, hiszen más mobilitási szektorokban – legyen szó repülőgépekről, teherautókról, konténerszállító hajókról, vagy bármi másról – ez egy nagyon jó megoldás. A Forma-1 tehát ebbe az irányba fog haladni és fontos szerepet fog játszani ezeknek az e-üzemanyagoknak a kifejlesztésében.”

Ennek eredménye remélhetőleg az egész közlekedési szektor hasznára válik, kérdés azonban, hogy ez elég-e ahhoz, hogy a Forma-1 releváns legyen az e-üzemanyagok terén, ha ők lesznek az egyetlen mobilitási ágazat, aki ezt használja? Hosszú távon ez a nagyobb kérdés, úgyhogy talán érdemesebb lenne megfontolniuk Alejandro szavait és nekik is az elektromos hajtás felé menniük” – vélekedett Rosberg.

Amennyiben ez megvalósulna, az felvethet egy olyan kérdést, hogy a Forma-1 és a Formula-E hogyan tud majd meglenni egymás mellett? Rosberg szerint azonban ez nem lehet probléma, annyira eltérő jellegű a két bajnokság.

„A Formula-E a városközpontokban versenyez, ami már önmagában is hatalmas vonzerő és ez elképesztő. A Forma–1-nek ugyanis nincs meg az a kiváltsága, hogy London, Párizs vagy Hongkong központjában versenyezzen. A Formula-E ebben exkluzív, hiszen könnyen hozzáférhető a városközpontokban tartózkodó emberek számára. Úgy gondolom, hogy idővel ez a népszerűség még tovább fog emelkedni, szóval nem lehet gond a Formula-E és a Forma-1 együttélésével” – fogalmazott a német, akinek egyébként a szintén teljesen elektromos Extreme E-ben saját csapata is van.

Te mit gondolsz? Mondd el nekünk a véleményed!

Quiz Maker

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.