🇫🇷 Moto3: Masia nyerte az újraindított futamot

Amilyen remek idő volt egész hétvégén, annyira bolondult meg épp a vasárnapi futamok rajtjára az időjárás. Már az első körben megérkezett az eső, aminek következtében többen is a sóderágyban kötöttek ki. A versenyirányítás a 2. körben le is intette a futamot. Mivel nem volt meg a 3 kör, így az eredeti rajtráccsal mindenki odaállhatott az újraindításra. A 14 körös verseny viszont ugyanolyan száraz pályán, sőt még napsütésben is kezdődhetett.

A rajtkirály címet egyértelműen Moreira érdemli ezután a futam után, hiszen az első, és a második rajtnál is remekül jött el, és az élre állt. Ezúttal viszont nem róla szólt a futam érdemi része, mivel egy hirtelen visszaesés után már nem tudott felkapaszkodni. A futamot sokáig Foggia vezetésével a két Leopard, illetve Masia vezette, de sokan jöttek még mögöttük. Az utolsó körökre lendületbe jött Sasaki is, és Guevarával kiegészülve öten maradtak a győzelemért folytatott csatába.

Foggia kezdte az élen az utolsó kört, de Masia az első sikánnál megelőzte. Pár kanyarral később Sasaki is követte a példáját, Guevara viszont nem tudott mit kezdeni Suzukival, aki védte Leopardos csapattársát. Sasaki megcsinálta az előzést Masia mellett, de a spanyol visszaelőzött, így megnyerte a futamot. A kavarodásban pedig Guevara is valahogy kettőt előzött (akárcsak Jerezben), így feljött a harmadik helyre, Foggia pedig végül a dobogóról is lecsúszott.

Végeredmény

1Jaume MasiaRed Bull KTM AjoKTM24’04.1190
2Ayumu SasakiSterilgarda Husqvarna MaxHusqvarna+0.150
3Izan GuevaraGaviota GASGAS Aspar TeamGASGAS+0.220
4Dennis FoggiaLeopard RacingHonda+0.322
5Tatsuki SuzukiLeopard RacingHonda+0.529
6Carlos TatayCFMOTO Racing PruestelGPCFMOTO+1.594
7Sergio GarciaGaviota GASGAS Aspar TeamGASGAS+2.007
8Ryusei YamanakaMT Helmets – MSIKTM+2.275
9Deniz ÖncüRed Bull KTM Tech3KTM+2.502
10Andrea MignoRivacold Snipers TeamHonda+2.917
11Daniel HolgadoRed Bull KTM AjoKTM+3.025
12John McPheeSterilgarda Husqvarna MaxHusqvarna+3.193
13Riccardo RossiSIC58 Squadra CorseHonda+3.330
14Diogo MoreiraMT Helmets – MSIKTM+7.993
15Kaito TobaCIP Green PowerKTM+9.891
16Elia BartoliniQJMotor Avintia Racing TeamKTM+10.134
17Stefano NepaAngeluss MTA TeamKTM+10.444
18Ivan OrtolaAngeluss MTA TeamKTM+10.530
19Matteo BertelleQJMotor Avintia Racing TeamKTM+10.812
20Adrian FernandezRed Bull KTM Tech3KTM+12.382
21Jose Antonio RuedaRivacold Snipers TeamHonda+12.435
22Mario Suryo AjiHonda Team AsiaHonda+12.552
23Lorenzo FellonSIC58 Squadra CorseHonda+12.697
24Gerard Riu MaleBOE SKXKTM+17.016
25Taiyo FurusatoHonda Team AsiaHonda+26.961
26Joshua WhatleyVisionTrack Racing TeamHonda+27.278
27Ana CarrascoBOE SKXKTM+32.200

Nem fejezte be a futamot

Scott OgdenVisionTrack Racing TeamHonda3 Laps
Xavier ArtigasCFMOTO Racing PruestelGPCFMOTO11 Laps

Forrás: motogp.com, MotoGP Twitter

Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.