A várt esőzés végül csupán a Moto3-asok versenyét nehezítette meg, a nagyok versenyét napsütéses időben rendezték meg, de ez nem jelenti azt, hogy ne láthattunk volna meglepetéseket. Bár az hamar eldőlt, hogy a Ducatisok között fog lezajlani a csata a győzelemért, de megint az bírta a legjobban, akitől a legkevésbé számítottunk rá.
A rajt győztese Jack Miller lett, aki fantasztikusan lőtt ki, egyből átvéve a vezetést a versenyben, őt csapattársa és Alex Rins követte. Fabio Quartararo ellenben pocsékul jött el, egészen a hetedik helyig esett vissza, majd igyekezett agresszíven helyezkedni a Dunlop-sikánban.
Az első kör végén a francia Takaaki Nakagamival csatázott nagyot, majd az utolsó kanyarkombinációban Marc Marquez szúrta be a Hondát mindkettejük mellé.
The World Champion has been beaten backwards on lap 1! ⚔️@FabioQ20 is down to 8th! 💨#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/IeY1vNHIpV
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 15, 2022
A Suzuki drámai kivonulásának bejelentése után, a verseny sem sikerült jól a japánok számára: Rins elvesztette az uralmát a pálya leggyorsabb részén és kiengedte a motort a kavicságyas bukótérbe. Megpróbált visszajönni a pályára, de bukás lett a vége, ráadásul pont az élmezőny elé esett be a pályára.
Később Joan Mir is elesett, így a negatív bejelentés erősen megmutatkozott a végeredményben is.
Disaster for @Rins42! 😱
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 15, 2022
The @suzukimotogp rider crashes after sailing through the gravel at Turn 1! 💥#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/uJONyWKevv
Az élen közben Miller keze ismét megremegett egy hiba okán, aminek következményeként Bagnaia át is vette a vezetést csapattársától. Súlyos hiba ez az ausztráltól, akinek nagyon kellenének a jó eredmények a bizonytalan jövője miatt. Az ausztrált ráadásul később Bastianini is lehagyta, majd célba vette a pole pozícióst.
A Gresini Racing versenyzője komoly nyomás alá helyezte Bagnaia-t, aki el is fékezte magát, majd később el is esett, megteremtve a futam legnagyobb drámáját.
IT'S OVER! 🤯@PeccoBagnaia IS OUT! 💥#FrenchGP 🇫🇷 pic.twitter.com/CR7Jv8TdQB
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) May 15, 2022
Bastianini ezután már megállíthatatlannak bizonyult és idei harmadik győzelmét aratta. Miller azért behozta a gyári Ducatit a második helyen, míg Aleix Espargaro kivédekezte Quartararo támadásait és újfent a dobogón ünnepelhetett.
A franciák a negyedik és ötödik helyet tudták felmutatni hazai közönség előtt, míg Marquez-t a hatodik helyen intette le a kockás zászló, amivel elégedett lehetett a Hondás.
Nakagami megismételte idei legjobbját, míg Brad Binder egy nyolcadik pozícióval mentette meg az egész hétvégén szenvedő KTM becsületét.
MotoGP francia futam végeredménye:
1. | Enea Bastianini | Ducati | – | 25 |
2. | Jack Miller | Ducati | 2.718 | 20 |
3. | Aleix Espargaro | Aprilia | 4.182 | 16 |
4. | Fabio Quartararo | Yamaha | 4.288 | 13 |
5. | Johann Zarco | Ducati | 11.139 | 11 |
6. | Marc Marquez | Honda | 15.155 | 10 |
7. | Takaaki Nakagami | Honda | 16.680 | 9 |
8. | Brad Binder | KTM | 18.459 | 8 |
9 | Luca Marini | Ducati | 20.541 | 7 |
10. | Maverick Viñales | Aprilia | 21.486 | 6 |
11. | Pol Espargaro | Honda | 22.707 | 5 |
12. | Marco Bezzecchi | Ducati | 23.408 | 4 |
13. | Fabio Di Giannantonio | Ducati | 26.432 | 3 |
14. | Alex Marquez | Honda | 28.710 | 2 |
15. | Franco Morbidelli | Yamaha | 29.433 | 1 |
16. | Andrea Dovizioso | Yamaha | 38.149 | |
17. | Darryn Binder | Yamaha | 59.748 | |
18. | Miguel Oliveira | KTM | Kiesett | |
19. | Francesco Bagnaia | Ducati | Kiesett | |
20. | Jorge Martin | Ducati | Kiesett | |
21. | Joan Mir | Suzuki | Kiesett | |
22. | Raúl Fernández | KTM | Kiesett | |
23. | Alex Rins | Suzuki | Kiesett | |
24. | Remy Gardner | KTM | Kiesett |
Folytatás két hét múlva, a Firenze mellett lévő Mugellóban, ahol komoly szélárnyékozásra és hatalmas tempóra lehet számítani, ráadásul egy legendás rajtszám ünnepi visszavonultatására is sor fog kerülni.
Címlapkép forrása: MotoGP.com