Jövő hétvégén, pontosabban május 27-én, vasárnap rendezik a 106. Indy 500-at. Akik régebb óta követik a legendás versenyt meg a sorozatot, tudják, hogy ez egy örömünnep Amerikában, és előtte egy héttel már rommáteszteli magát a mezőny. A két hét programját foglaltam össze a cikkben, a pályán töltött etapokra koncentrálva, szóval a mindenféle gálaműsort, koncertet és parádét kihagytam, hiszen úgy sem vagyunk Indiana álamba megcsodálni. 🙂
Mivel utolsó utáni percen, Stefan Wilson és a Cusick Motorsport/DragonSpeed is nevezett a futamra, a maximális, 33 induló ugyan meglett, de a plusz nevezők elmaradása miatt idén nem lesz Bump Day, és kvalifikáció sem az utolsó soros rajthelyekre. Ennek ellenére a hivatalos programban fenntartottak egy idősávot arra az esetre, ha véletlen (bármi csoda folytán) érkezne még egy induló, és bumpingot kellene rendezni. Amikor ez a cikk kimegy, már a mai, első edzést megtartották, csak sajna én sem vagyok időmilliomos, szóval most volt lehetőségem közzétenni az írást. 🙂
A hol lehet nézni kérdésre van egy jó, meg egy rossz válaszom. Egyrészt ha regisztráltok az IndyCar hivatalos weboldalára, a gyakorlásokat tudjátok ingyenesen nézni ott. A kvalifikációt és futamot persze nem tudjátok ott ingyen nézni – mivel határon túliként nincs Arena 4 csatornám, így őszintén már nem követem, hogy mit adnak a weboldalon és mit a TV-ben – akinek van Arena 4, ők lessék meg a programjukat. Az internet és a Reddit világában pedig ma már telefonról is pár perc alatt lehet streameket találni, akik tudják hogy merre keressék.
A következő két hét programja:
Megjegyzés: az alábbi időpontok magyar időben, azaz GMT+1-ben vannak megadva, nyári órában. Az erdélyi olvasók adjanak hozzá még egy órát, az angilali házakban élők 😛 pedig vonjanak le egyet.
Május 17, kedd:
15-15:15 – installációs körök mind a 33 nevezőnek
15:15-17:15 – első edzés- a “veterán oválos” pilótáknak
19:00 – egy külön edzés Stefan Wilsonnak, egyfajta visszarázódás is
21:00 – második szabadezés, ezúttal a teljes mezőnynek
Május 18, szerda:
18:00 – harmadik szabadezés, ismét a teljes mezőnynek
Május 19, csütörtök
18:00 – negyedik szabadezés, a teljes mezőnynek
Május 20, péntek- a Fast Friday
‘Fast Friday’ – az autók megemelt turbónyomással köröznek (1.3-ról 1.4-barra növelve)
18:00 – ötödik szabadezés, a teljes mezőnynek
Május 21, szombat- az első időmérős nap
15.00- hatodik szabadedzés, a teljes mezőnynek
18.00– az első időmérő edzés a 13-33. rajthelyekre (vagy a 13-30. helyekre, ha valami csoda folytán lesz egy utolsó perces, 34. nevező)
Május 22, vasárnap- a második időmérős nap
17.30-18.30 – Idősáv fenntartva arra az esetre, ha lesz 33+ nevező, és kell egy Last Row Shootout edzést tartani
18.30-20:00 – szabadedzés a top 12-nek, akik vasárnap ismét kvalifikálnak
20:00-21:00 – Idősáv fenntartva a Last Row Shootoutnak, ha szükséges
21:00 – Top 12 időmérő etap
23:10 – Firestone Fast Six etap
Május 23, hétfő:
18:00 – nyolcadik szabadezés, a teljes mezőnynek
Május 27, péntek- Carb Day:
17:00 – kilencedik (utolsó) szabadezés, a teljes mezőnynek
20:30 – Indy 500 Pit Stop Challenge a csapatoknak
Május 28, vasárnap- az Indy 500 napja
18:45 – a 106. Indy 500 rajtja
Itt pedig elérhető a Spotter Guide azoknak, akik nem követték, hogy ki milyen festésű autóval áll rajthoz. Bár Santino Ferrucci és Sage Karam színterei nincsenek még itt véglegesítve