A Forma-1 azt tervezi, hogy 2023-ban több versenyt régiónként csoportosít annak érdekében, hogy csökkentse a fölösleges utazásokat, és ezzel együtt a csapatok költségeit.
2019-ben jelentette be nagyszabású terveit a Liberty Media, miszerint a Forma–1-nek 2030-ig karbonsemlegessé kell válnia. Ennek keretében idén bevezették a bioüzemanyagok alkalmazását, és folytatódik a versenynaptár racionalizálása is, annak érdekében, hogy a csapatok utazási költségeit és magát az utazások mennyiségét is csökkentsék.
Ennek egyik része, hogy a jövő évtől régiónként külön-külön elkülönítenék a futamokat, mely terveket Stefano Domenicali a szokásos szombat reggeli megbeszélésén közölte a csapatfőnökökkel. Vannak hagyományosan egy csoportban megtartott versenypárok (mint például a spanyol-monaco, vagy az USA-Brazília-Mexikó), ugyanakkor a tengerentúli futamok elhelyezésével kapcsolatban több anomália is felmerült. Ezt szeretnék a jövőben megoldani, fontos azonban, hogy bármilyen lényeges változtatáshoz az adott versenyek promótereinek hozzájárulása szükséges.
Az egyik ilyen probléma a Miami Nagydíj, amely egy különálló hétvége volt idén Észak-Amerikában, a mezőnynek egyetlen futam miatt kellett Európából Amerikába, majd onnan visszarepülni. Hasonló a helyzet Bakuval és Montréallal, Azerbajdzsánból ugyanis szünet nélkül utazik majd a mezőny Kanadába, onnan pedig vissza Európába a következő futamra.

A Motorsport.com értesülései szerint Domenicali egyelőre nem közölt konkrét részleteket a futamok átcsoportosítását illetően, a lap azonban úgy tudja, hogy Bakut valamelyik ázsiai helyszínnel, vélhetően Kínával vagy Japánnal helyezik egy csoportba. Ezzel kapcsolatban azonban valószínűleg további nehézségek is várnak a Forma–1-re, Kínában ugyanis továbbra sem lezárt a COVID-helyzet, így plusz időt adhat a sportág vezetésének, ha ezeket a helyszíneket a szezon végére teszik.
Egy másik valószínűsíthető változtatás Miami áthelyezése Kanadával egy csoportba, ami azt jelentené, hogy az egyik nagydíj nagyjából egy hónappal eltolódna idei időpontjához képest. Szintén napirenden van a közel-keleti versenyek párosítása, ennek keretein belül a szezon elején megmaradna a Bahrein–Szaúd-Arábia csoport, Katar és Abu Dhabi pedig év végére kerülne.