Mindkét futamon győzelmet aratott, ezzel az összetett értékelésben is az első két helyet foglalja el a Comtoyou Racing a TCR Európa-kupa idei második fordulóját követően!
Három héttel a portugáliai szezonnyitó után Le Castellet-be látogatott a TCR Europe mezőnye. Az időmérő edzés változatosan alakult: a folyamatosan javuló pályán Josh Files nyerte a Q1-et, begyűjtve ezzel a hat bónuszpontot, a Q2-ben azonban nem ő, hanem a tizenegyedikként továbbjutó Isidro Callejas kezdett a legerősebben, aztán Tom Coronel ugrott az élre. A végén érdekes módon senki nem tudott javítani első gyorskörén, így a 2021-es szezonnyitó óta először Coronel szerzett pole-pozíciót, megelőzve Jelminit, Filest és Filippit. A 10. helyen Viktor Davidovski végzett, megszerezve az első rajthelyet a fordított rajtrácsos futamra.
A Q1 végeredménye
A Q2 végeredménye
A veterán holland a nyitóversenyre sem engedett ki és végül Jelmini egyetlen támadását visszaverve sima győzelmet aratott. Az olasz a 3. körben adta fel 2. helyét Franco Girolaminak, aki ezt követően megpróbálta üldözőbe venni Coronelt, de igazán közel csak az utolsó körökre került, amikorra csapattársa már spórolt a technikával. Jelmini így is szoros távolságból követte Girolamit a célig, és végül meg is szerezte harmadik TCR-es dobogóját. Éppen csak lemaradt a top háromról, de a mezőny többi tagjához képest kényelmes különbséggel Filippi végzett a 4. helyen.
A legjobb öt közé jutásért eleinte Jack Young és Josh Files versengtek egymással, de végül mindkettek pórul jártak. Files eleve rosszul rajtolt, majd miközben próbált felzárkózni, ütközött Pepe Oriolával, majd később még Callejasszal is összetűzésbe keveredett, aminek köszönhetően egészen a 10. helyig esett vissza. Oriola ezt követően Young után eredt (ők ketten a 2. körben már kétszer oda-vissza előzték egymást), majd megkapták a nyakukba Davidovskit is.
A macedón három körrel a vége előtt meg is előzte Oriolát a 7. helyért, majd ebből végül egy 6. hely lett a célban, Young autója ugyanis az utolsó kör elején egyszerűen felmondta a szolgálatot. A másik peches Mat’o Homola volt, aki Young kiesése után útban volt a 9. hely felé, de az utolsó körben hibázott, így elesett a pontszerzés lehetőségétől.
Az első futam végeredménye
A második futamot tehát Davidovski kezdhette az élről, ami még őt magát is annyira meglepte, hogy majdnem a rajtkockája legvégére állt be, értékes centiket ajándékozva üldözőinek. Az indulás pillanatát azonban remekül kapta el a macedón és simán az első helyen vette az első kanyart, miközben az üldözők közül többen is kicsúsztak, köztük a két volcanós csapattárs, Gavrilov és Callejas. Az orosz visszatért a 2. helyre, mögötte Oriola következett, Callejas pedig egy ideig tartotta 4. helyét, de aztán hibázott és Girolami megelőzte.
Az első négy ezt követően meglépett az üldözőktől, de közülük is Davidovski ki tudott építeni magának egy lélegzetvételnyi előnyt, Gavrilov ugyanis nem tudta tartani az Audi tempóját. Vagy talán nem akarta, próbálva megkímélni a gumijait, a futam második felében ugyanis az orosz beindította a rakétákat. Néhány körrel a vége előtt már teljesen együtt mozgott az első négy, Davidovski azonban nem ingott meg, ezzel pedig negyvenhatodik TCR Europe futamán megszerezte első győzelmét, egyben ő lett az első olyan pilóta, aki a félprofi, 35 évnél idősebb versenyzőknek fenntartott Diamond Trophy kategória képviselőjeként összetett győzelmet szerzett!
Miután a verseny közepén megelőzte Callejast, Coronelnek nagy hátrányt kellett ledolgoznia a vezető négyeshez képest. Ez azonban sikerült neki és két körrel a vége előtt Girolami mellett is elment, sőt az utolsó körben még Oriolán is átlépett! Ez az előzés azonban szabálytalan volt, miután a pályán kívül hajtotta azt végre, ezért hogy elkerülje a büntetést, visszasorolt Oriola és Girolami mögé az 5. helyre.
John Filippi a futam nagy részét Callejas mögé beragadva töltötte, így végül annak is örülhetett, hogy legalább a spanyolt megelőzte és bejött hatodiknak. Ebben a pozícióban eleinte Files autózott, de ki kellett állnia, mert a karosszéria egyik eleme súrlódott a bal első gumijához. A britet végül a 17. helyen intették le.
A második futam végeredménye
A hétvégét követően az összetett értékelést továbbra is Franco Girolami vezeti 133 ponttal, Coronel 120-szal feljött másodiknak, a 3. helyre pedig 109-cel Gavrilov jött előre. A portimãói nyitóversenyt megnyerő Young az egész hétvégén mindössze hét pontot gyűjtött, így összetettben visszaesett a 10. helyre. A csapatok versenyében 263 ponttal a Comtoyou Racing áll az élen, őket követi 205-tel a Volcano Motorsport és 166-tal a Target Competition.