🇩🇪 24hNBR: Meglepetéspole a Nürburgringen, Luca Ludwig nyerte az időmérőt

Óriási meglepetés született a nürburgringi 24 órás verseny időmérő edzésén, a félamatőr Octane 126 Ferrari csapat ugyanis Luca Ludwig vezetésével megszerezte a pole-pozíciót a szombat délután rajtoló futamra.

Péntek este kiderült az ötvenedik nürburgringi 24 órás verseny rajtrácsa, miután a három időmérő után lebonyolították a két, ún. “Top Qualifying”-et is. Az első rajtkockát végül a 26-os rajtszámú Octane 126 Ferrari 488 GT3-as szerezte meg, ami annak tükrében is nagy meglepetés, hogy hó elején a kvalifikációs futamon ezt az autót összetörték és a tartalékkasztni köré kellett újjáépíteni!

Luca Ludwig két kísérlete közül az első alkalommal futotta meg azt a 8:09.469-es időt, amelytől aztán senki nem tudott jobbat. Fő kihívójuk a 99-es ROWE Racing BMW volt, Augusto Farfus szintén elsőre ment 8:10.640-et, de a második körén a brazil már nem tudott javítani. Végül tehát 1,171 másodperccel maradt el Ludwigtól, míg a 3. helyen a Konrad Motorsport 7-es Lamborghini Huracánja végzett Jordan Pepperrel. A dél-afrikai a második körén tudott 8:10.788-ra javítani, megelőzve ezzel a Christopher Haase által vezetett 22-es Car Collection Audit. Az 5. helyen is egy Audi végzett, méghozzá Phoenix Racing 16-os autója Jakub Giermaziakkal.

A legjobb Mercedes-AMG a Team Bilstein és a Haupt Racing Team által közösen indított 12-es egység lett, amely a 8. helyen végzett Luca Stolz 8:11.866-os idejének köszönhetően, és őket követte a legjobb Porsche, a Huber Motorsport 25-ös autója, melynek legjobb körét Nico Menzel futotta. A tavalyi futam győztese, a Manthey Racing egy korábban begyűjtött büntetés miatt nem vett részt a második Top Qualifyingen.

Az időmérő edzés összesített végeredménye

A 2022-es nürburgringi 24 órás verseny szombaton 16 órakor rajtol, a lenti ablakban élőben nézhető.

Itt lehet élőben nézni a futamot!

Címlapkép forrása: Ferrari Races hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.