Elképesztően szorosan alakult az időmérő edzés Németországban: a több mint 25 kilométeres pályán mindössze 0,015 másodperc döntötte el a pole-pozíciót.
Kisajátította az első rajtsort az Audi a Nordschleifén, a pole-pozíciót pedig a harmincperces kvalifikáció legvégén futott 8:50.527-es körével Mehdi Bennani szerezte meg! A marokkói pilóta az összesen 25 378 méteres körön 15 ezredmásodperccel futott jobbat Gilles Magnusnál, a harmadik kockába pedig Santiago Urrutia parkolhatja majd le a 12-es rajtszámú Lynk & Co 03-ast. A magyarok közül Michelisz Norbi érte el a legjobb időt, aki 9. lett, ez pedig egy második rajthelyet jelent majd számára a fordított rajtrácsos futamon.
A hétvége kisebbfajta közjátékkal indult, a két szabadedzésen – melyek közül az egyiket Tassi Attila nyerte – ugyanis rengeteg gumimeghibásodás történt, többen defektet kaptak, és szám szerint kilencen jelentették a gumiabroncs rétegeinek egyenkénti leválását (szaknyelven delamináció). Ezek a hibák azonban csak a Lynk & Co és a Honda autókat érintették, az Audiknak, a Cupráknak és a Hyundaioknak nem akadt problémájuk. A Goodyear vizsgálatot indított az ügyben és végül nem találtak alapvető szerkezeti problémát, a csapatok viszont kompenzáció gyanánt kaptak az időmérő előtt egy negyedórás extra edzést.
Attila Tassi goes fastest in FP2 at the Nordschleife 🇩🇪
— FIA WTCR (@FIA_WTCR) May 26, 2022
Fastest in FP2 ⏱
1 – @attilatassi
2 – @MBennaniRacing
3 – @YannEhrlacher
4 – @Michelisz
5 – @mazconaoficial#FIAWTCR #RaceOfGermany #Nurburgring #Nordschleife #GreenHell pic.twitter.com/KnoOSDqNck
A kvalifikáción aztán folytatódtak a problémák, Yvan Muller ugyanis az első gyorskörének végén ugyanazzal a delaminációs problémával szembesült, amivel a gyakorlások során is, Tassi Ati Hondájáról egy karosszériadarab repült le, és ugyanezzel szembesült Néstor Girolami is, az argentin ráadásul egy nagyon jó körön volt éppen, amivel akár a pole-pozíciót is megszerezhette volna.
Az első gyorskörök után Thed Björk vezetett, de hamar megverte őt Santiago Urrutia, majd Yann Ehrlacher állt az élre, az első három helyen tehát három Lynk & Co állt. Ők hárman már nem is hajtottak ki többet a pályára az edzés folyamán. Ez végül nem bizonyult bölcs döntésnek, Magnus és Bennani ugyanis a végén javítani tudtak, beállítva a végeredményt. A két audis nagy szerencséje, hogy közvetlenül mögöttük haladt Rob Huff, amikor a Metzgefeldnél balesetet szenvedett. Az autó komolyan megsérült, de a brit pilótának szerencsére nem lett baja.
Nürburgring Pole for @MBennaniRacing 💨 Back in the FIA WTCR for 2022, the Comtoyou Racing driver beats teammate Gilles Magnus by 0.015s #FIAWTCR #RaceOfGermany #Nurburgring #Nordschleife #GreenHell #DHLMotorsports #ComtoyouRacing #AudiSport pic.twitter.com/CWGCyp2W1f
— FIA WTCR (@FIA_WTCR) May 27, 2022
Huff egyébként 12. lett, míg csapattársa, Nagy Dani műszaki hiba miatt nem tudott értékelhető gyorskört futni, így mindkét futamon csak az utolsó helyről rajtolhat majd. Michelisz Norbi – ahogyan fentebb már említettem – 9. lett, így a nyitóversenyen másodikként rajtolhat, míg Tassi Attila a 14. helyet szerezte meg.