🇮🇹 MotoGP: Di Giannantonio először a pole-ban

A Moto3-asok még megúszták, a MotoGP 4. szabadedzésére viszont megjött az eső. Noha villámot is lehetett látni a távolban, annyira vizes nem lett a pálya, hogy egyértelműek legyenek a körülmények. Ráadásul számos Q2-ben szokott pilóta itt volt, köztük a két Suzuki, vagy akár Jack Miller is, de Marc Marqueznek is részt kellett vennie.

A Q1 elején szinte mindenki esőgumikkal jött ki, aki először szárazra váltott, az a KTM-es Brad Binder volt. Úgy tűnt, hogy különösen nagyot húz, hiszen mire a többiek is váltottak, ismét esni kezdett az eső, de nem eléggé. Nagyon jól ráérzett a körülményekre Fabio Di Giannantonio, valamint Marc Marquez is, aki Jack Miller szélárnyékában teljesítette az egyre jobb köröket. Valahányszor a Ducatis futott egy legjobb kört, azt Marquez tovább javította. A végén pedig ez volt a döntő, hiszen Di Giannantonio mindkettejüknél jobbat ment, így Miller nem jutott be a Q2-be, csak Marquez.

A körülmények változatosak maradtak a Q2-ben is, ahol ráadásul hamar előkerült a piros zászló. Marc Marquez ugyanis már a felvezető körben esett egy nagyot, és a motorja egy pillanatra ki is gyulladt a pályán. A pálya ugyanolyan trükkös maradt, viszont nem volt kérdés, hogy mindenkinek slickekre lesz szüksége. Aki rögtön gyors köröket szórt, az Di Giannantonio volt, de ahogy javult a pálya, folyamatosan változott a leggyorsabb pilóta személye.

Végül a Ducatinak és a z olaszoknak is álomszerű eredmény alakult ki, hiszen az újonc Di Giannantonio élete első pole-ját szerezte, mellőle pedig a két VR46-os Ducati indulhat Bezzechi-Marini sorrendben. Azon a napon, amikor Valentino Rossi 46-os rajtszámát visszavonultatták. A Ducati fölényt kiegészíti Zarco a 4., Bagnaia pedig az 5. helyen. Még egy Ducati volt a Q2-ben, a már háromszoros futamgyőztes Bastianini 10. lett. A “másik Fabio”, Quartararo a 6. rajthelyet szerezte meg, közvetlen legfőbb vetélytársa, Aleix Espargaro előtt. Marc Marquez ugyan 5 perccel a vége előtt vissza tudott jönni a tartalékmotorjával, de a Q2-es mezőnyt a sor végén zárta.

Q1 végeredménye

1Fabio Di GiannantonioGresini Racing MotoGPDucati01’47.2190.000
2Marc MarquezRepsol Honda TeamHonda01’47.2940.075 / 0.075
3Jack MillerDucati Lenovo TeamDucati01’47.6210.402 / 0.327
4Michele PirroAruba.it RacingDucati01’48.2090.990 / 0.588
5Miguel OliveiraRed Bull KTM Factory RacingKTM01’48.2311.012 / 0.022
6Brad BinderRed Bull KTM Factory RacingKTM01’48.2551.036 / 0.024
7Joan MirTeam SUZUKI ECSTARSuzuki01’48.7321.513 / 0.477
8Alex MarquezLCR Honda CASTROLHonda01’48.8461.627 / 0.114
9Remy GardnerTech3 KTM Factory RacingKTM01’48.9071.688 / 0.061
10Darryn BinderWithU Yamaha RNF MotoGP TeamYamaha01’49.4712.252 / 0.564
11Alex RinsTeam SUZUKI ECSTARSuzuki01’50.2663.047 / 0.795
12Lorenzo SavadoriAprilia RacingAprilia01’50.2703.051 / 0.004
13Franco MorbidelliMonster Energy Yamaha MotoGPYamaha01’55.3698.150 / 5.099
14Maverick ViñalesAprilia RacingAprilia01’56.4799.260 / 1.110
15Raul FernandezTech3 KTM Factory RacingKTM01’57.1069.887 / 0.627
16Andrea DoviziosoWithU Yamaha RNF MotoGP TeamYamaha01’57.67110.452 / 0.565

Q2 végeredménye

1Fabio Di GiannantonioGresini Racing MotoGPDucati01’46.1560.000
2Marco BezzecchiMooney VR46 Racing TeamDucati01’46.2440.088 / 0.088
3Luca MariniMooney VR46 Racing TeamDucati01’46.3270.171 / 0.083
4Johann ZarcoPrima Pramac RacingDucati01’46.3830.227 / 0.056
5Francesco BagnaiaDucati Lenovo TeamDucati01’46.4710.315 / 0.088
6Fabio QuartararoMonster Energy Yamaha MotoGPYamaha01’46.5060.350 / 0.035
7Aleix EspargaroAprilia RacingAprilia01’46.5070.351 / 0.001
8Takaaki NakagamiLCR Honda IDEMITSUHonda01’46.5610.405 / 0.054
9Pol EspargaroRepsol Honda TeamHonda01’46.6670.511 / 0.106
10Enea BastianiniGresini Racing MotoGPDucati01’46.6790.523 / 0.012
11Jorge MartinPrima Pramac RacingDucati01’47.2231.067 / 0.544
12Marc MarquezRepsol Honda TeamHonda01’47.4681.312 / 0.245

Forrás: motogp.com, MotoGP Twitter

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.