A Monacói Nagydíj számokban

Újabb versenyen vagyunk túl, lássuk az eheti statisztikákat!

Charles Leclerc a szombati időmérő edzésen megszerezte Forma–1-es pályafutása 14. pole-pozícióját, ezzel feljőve az örökranglista 22. helyére, egyenlítve – többek között – Max Verstappennel szemben. A monacói pilóta pályafutása során másodszor nyert meg három egymást követő időmérőt, illetve pályafutása során először rajtolhatott zsinórban hetedszer az első sorból.

A mostani volt a Ferrari 12. pole-pozíciója Monacóban, ezzel már egyedüliként vezetik a ranglistát, megelőzve a McLarent, amellyel eddig holtversenyben álltak. A csapat története során 82. alkalommal sajátította ki az első rajtsort, ezzel kiegyenlítették az örökös rekordtartó Mercedest. Az olasz istálló utoljára 2017-ben állt 1-2-ben Monte-Carlóban.

Vasárnap Sergio Pérez lett a Forma-1 66. versenyzője, aki legalább három futamgyőzelemmel rendelkezik. Diadalával Pérez lett a legsikeresebb mexikói pilóta a sportág történetében, eddig holtversenyben állt az 1971-ben egy sportautóversenyen életét vesztő Pedro Rodríguezzel. Gilles Villeneuve 1981-es diadala óta Pérez az első észak-amerikai, aki nyert Monacóban. A Red Bull Racing a legutóbbi négy Monacói Nagydíjból hármat megnyert, három különböző pilótával (Ricciardo, Verstappen, Pérez) és a harmadik különböző erőforrással (TAG Heuer, Honda, Red Bull Powertrains).

Carlos Sainz pályafutása 10. dobogós helyezését szerezte, egyenlítve Romain Grosjeannal, Tony Brooksszal és Maurice Trintignant-nal szemben. A spanyol pilóta ezzel tovább közelített rekordtartó Nick Heidfeldhez a legtöbb dobogós helyezéssel rendelkező, de futamot nem nyerő pilóták örökranglistáján. Heidfeld 13-szor állhatott fel a dobogó második vagy harmadik fokára pályafutása során, de futamot sosem nyert.

Megszakadt Max Verstappen nagy sorozata: a holland pilóta idén először ért célba egy futamon nem az első helyen. A címvédő mindazonáltal így is növelte előnyét összetettben, Leclerc ugyanis harmadik egymást követő pole-pozícióját sem tudta győzelemre váltani. George Russell ellenben még mindig tartja jó formáját: továbbra is ő az egyetlen versenyző, aki eddig az összes futamon pontot szerzett idén, ráadásul az összes futamon a legjobb öt között végzett.

Fernando Alonso 2016 óta először szerzett pontot Monacóban, Sebastian Vettel viszont Forma–1-es pályafutása során először ért célba a Hercegségben az ötödiknél rosszabb pozícióban. Pierre Gasly negyedik Monacói Nagydíján először maradt pont nélkül. Nem szerepelt jól a Haas sem: amióta a Forma–1-ben vannak, 100%-os célbaérkezési arányuk volt Monacóban, ezúttal viszont mindkét autójuk kiesett.

Észrevettél még más érdekes statisztikákat is? Írd meg nekünk kommentben!

Címlapkép forrása: Formula 1 hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.