Elég zsúfolt hétvége előtt állunk: WTCR a Hungaroringen, IndyCar, Le Mans-i 24 órás, és még Forma-1 is lesz.
A helyszín az ország fővárosa és egyben legnagyobb városa, a mintegy 2,3 millió lakost számláló közlekedési- és kereskedelmi központ, Baku (azeri átírásban Bakı). A pálya – melynek nyomvonalát a város utcáin jelölték ki – 2016-ban látta vendégül először a Száguldó Cirkuszt, akkor azonban még Európa Nagydíj néven, Azerbajdzsán 2017 óta adja nevét az eseménynek. 2020-ban a járványhelyzet miatt a futam elmaradt, tavaly pedig megtartották ugyan, de nézők nélkül, zárt kapuk mögött.

A pálya az egyik leghosszabb az egész versenynaptárban, egész pontosan 6003 méter, a versenytáv pedig 51 kör lesz. Az eddigi öt bakui versenyt kettő csapat öt különböző pilótája nyerte és a pole-pozícióban is mindig más állt – ha folytatódik ez a tendencia, idén valamelyik ferrarisnak lehet esélye, bár a pálya karaktere alapján inkább a Red Bull lehet nagyon erős a hétvégén. A pályacsúcs 1:40.495, melyet 2019-ben állított fel Valtteri Bottas, míg az F2-es körrekordot Antonio Giovinazzi tartja 1:51.752-vel, még a GP2-es időkből.
év | pole-pozíció | győztes pilóta | győztes autó |
2021 | Charles Leclerc | Sergio Pérez | Red Bull–Honda |
2019 | Valtteri Bottas | Valtteri Bottas | Mercedes |
2018 | Sebastian Vettel | Lewis Hamilton | Mercedes |
2017 | Lewis Hamilton | Daniel Ricciardo | Red Bull–TAG Heuer |
2016 | Nico Rosberg | Nico Rosberg | Mercedes |
A hétvégén egyetlen betétsorozat lesz, a Formula-2. A versenybírói testület a következő személyekből áll össze:
- Garry Connelly, az Ausztrál Motorsport Szövetség biztonsági tanácsának elnöke, a Motorsport Világtanács tagja, az FIA Tudományos Tanácsadó Bizottságának tagja,
- Matteo Perini, FIA versenybíró, az Olasz Autóklub tagja,
- Mika Salo, korábbi Forma–1-es- és sportautó-versenyző,
- Danil Solomin, versenybíró, az Azerbaijan Grand Prix Organization tagja.
A hétvége részletes programja, magyar idő szerint:
- péntek
kezdés | befejezés | széria | program | magyar közvetítés |
10:35 | 11:20 | Formula-2 | szabadedzés | |
13:00 | 14:00 | Formula-1 | első szabadedzés | M4 Sport |
14:30 | 15:00 | Formula-2 | időmérő edzés | M4 Sport |
16:00 | 17:00 | Formula-1 | második szabadedzés | M4 Sport |
- szombat
kezdés | befejezés | széria | program | magyar közvetítés |
11:30 | 12:20 | Formula-2 | sprintverseny (21 kör vagy 45 perc) | M4 Sport |
13:00 | 14:00 | Formula-1 | harmadik szabadedzés | M4 Sport |
16:00 | 17:00 | Formula-1 | időmérő edzés | M4 Sport |
- vasárnap
kezdés | befejezés | széria | program | magyar közvetítés |
9:05 | 10:10 | Formula-2 | főverseny (29 kör vagy 60 perc) | M4 Sport (9:30-tól csúsztatott élőben) |
13:00 | 15:00 | Formula-1 | futam (51 kör vagy 120 perc) | M4 Sport |
Az előfizetéssel rendelkezők az F1 TV Pro alkalmazásban is mindent élőben nézhetnek.
Poll