🇦🇿 F2: Vesti első győzelmét szerezte a végén káoszba boruló sprintversenyen

Baku és az F2 általában egyenlő a kiszámíthatatlan őrülettel. A futam feléig ezt nem igazán tapasztaltuk, de aztán jött az első hiba és az azzal járó biztonsági autós fázis, ami után megkezdődött a dominók borulása, a kavarodásból pedig Frederik Vesti jött ki győztesen.

A rajtnál Jake Hughes ugyan nem ragadt be úgy, mint két hete Monacóban, de ezúttal sem kapta el a legjobban a rajtot. A nap startja ugyanis Jehan Daruvala nevéhez fűződik, aki rögtön a második kanyar után már az élen állt.

Nagy keveredésre ekkor még nem került sor, igaz például Jack Doohan első szárnya bánta a sűrű helyezkedést. Az ausztrál eleinte nem érezte vészesnek a dolgot, de aztán a versenyirányírás fekete-narancs zászlóval kiintette a bokszba egy szárnycserére.

Daruvala szépen meglépett az élen, ráadásul előnye egyre csak nőtt, miután Hughes teljesen feltartotta a mögötte autózókat, a brit nem tudta tartani a tempót. A DRS használatával aztán körről-körre elkezdték levadászni a célegyenesben a VAR versenyzőjét. A legszebb előzést Frederik Vesti mutatta be, aki az első egyenes végén, kívülről előzte meg egy bevállalós manőverrel a britet és eredhetett Daruvala után.

A futam már túl járt a felén és kezdett kicsit ellaposodni, egyedül Hughes visszaesése jelenthetett változást, a brit már csupán a 12. helyen állt. A gyenge időmérőt teljesítő Theo Pourchaire érte utol Jüri Vipset az utolsó pontért, ebbe a harcba pedig Dennis Hauger is beszállt, ám a norvég túlontúl agresszív akart lenni és végül a falban végezte. Daruvala bánta ezt igazán, hiszen hála a csapattársának, elvesztette a nagy előnyét, jött a biztonsági autós fázis.

Az élen álló indiai nagyon sokáig húzta az újraindítást, várható volt, hogy ebből káosz fog kialakulni. Ollie Caldwell belerohant hátulról Cem Bolükbasi autójába, majd a 2-es kanyarban Enzo Fittipaldi próbált meg egy abszurd bevetődést Vips mellé. Természetesen az előzésből falazás lett, szegény észtet pedig a bukótérbe zavarta. A Red Bull junior megint önhibáján kívül került pontszerző helyen kívülre.

Fittipaldi miatt megint SC lett, majd következett az újabb újraindítás, ami hasonlóan alakult, mint az előző. Daruvala megvédte Vestivel szemben az első helyét, mögöttük viszont nagy kavarodás zajlott. Többen is elfékezték magukat, Logan Sargeant nekikoccant hátulról Marcus Armstrong autójába. A nagy helyezkedőt Liam Lawsonnak hívták, aki pillantok alatt három helyet lépett előre, majd nagyon agresszíven Richard Verschoort is megpróbálta megelőzni. Az új-zélandi meg is csinálta a manővert, ezzel fellépve a 3. helyre, a holland viszont későn fékezett a külső íven és végül a falban kötött ki. Jöhetett újra a biztonsági autó.

Elengedték őket egy mindent eldöntő utolsó körre, ami aztán meg is változtatta a győztes kilétét. Daruvala elfékezte magát a célegyenes végén, Vesti pedig kíméletlenül lecsapott rá és majdnem Lawson is elment mellette. Az új-zélandi próbálta is még támadni az indiait, de sárga zászló lett érvényben, így nem történhetett előzés. A sárga egy tömegbalest miatt került elő, ami az 1-es kanyarban történt. Ralph Boschung belenyomta Calan Williamst a gumifalba, akinek az autója a becsapódástól keresztbe állt és a mögötte érkező Bolükbasi és Sato már nem tudták elkerülni az ütközést. A csúnyán kinéző, de inkább csak látványos balesetben senki sem sérült meg.

A futam győzelmet így Vesti szerezte meg, aki először nyert a kategóriában, Daruvala saját hibájából csúszott le a dobogóról, Lawson pedig komoly felzárkózással lett harmadik.

Sprintfutam végeredménye:

1.Frederik Vesti
ART Grand Prix10
2.Jehan Daruvala
Prema Powerteam0.38010
3.Liam Lawson
Carlin1.1026
4.Marcus Armstrong
HitechGP1.5175
5.Felipe Drugovich
MP Motorsport1.7644
6.Logan Sargeant
Carlin2.1783
7.Theo Pourchaire
ART Grand Prix2.6682
8.Ayumu Iwasa
DAMS3.2461
9.Jake Hughes
Van Amersfoort Racing5.496
10.Roy Nissany
DAMS7.381
11.Jack Doohan
UNI-Virtuosi7.573
12.Jüri Vips
HitechGP8.027
13.Amaury Cordeel
Van Amersfoort Racing8.997
14.Clement Novalak
MP Motorsport9.290
15.Ralph Boschung
Campos RacingKiesett
16.Calan Williams
TridentKiesett
17.Marino Sato
UNI-VirtuosiKiesett
18.Cem Bolukbasi
Charouz Racing SystemKiesett
19.Olli Caldwell
Campos RacingKiesett
20.Richard Verschoor
TridentKiesett
21.Enzo Fittipaldi
Charouz Racing SystemKiesett
22.Dennis Hauger
Prema PowerteamKiesett

A vasárnapi főfutam a szokottnál jóval korábban, 9:05-kor fog rajtolni.

Címlapkép forrása: Getty Images

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.