Road America: nem volt ellenszer az “immár milliomos” Newgardenre, a lesipuskás Ericsson pedig újra vezeti a bajnokságot!

Miután a Le Mans-i 24 órás, az Azeri Nagydíj, és a hétvégi WTCC futamok sem voltak éppen körömlerágósak, az IndyCar ezúttal sem okozott csalódást! Egy nagyon jó, szép taktikai harcokat hozó, és káosztól sem mentes futamon lett Josef Newgarden a szezon első triplázója- ezzel bezsebelve az 1 millió dolláros díjat (aminek fele jótékony célra megy), mivel mindhárom pályatípuson tudott nyerni- mellette pedig Marcus Ericsson volt a hétvége nagy győztese.

Nem említettem a bevezetőben azt az Alexander Rossit, aki AMSP szerződésének bejelentése óta szárnyal, és szombaton ő lett a szezon nyolcadik, különböző pole-pozíciósa, ugyan ennyi hétvégén! Nos, az andrettisnek ma osztottak győztes lapokat, de ha tudja tartani feljavult formáját, a nyár végére akár a bajnokesélyesek közé is odaérhet.

Nem tegnap volt az az 1961. És szerintem szinte biztos, hogy lesz még idén további pole-szerzőnk, hiszen eddig O’Ward és Palou sem gyűjtött be rajtelsőséget.

Rossi utoljára 2019 Detroitban szerzett pole-t, ami naptárilag is több mint 3 éve volt már, szóval már a fene sem tudja, hogy a szezonjában még mennyi plusz van. Amint Facebook oldalunkon is elismertem a délelőtt, hát egy jó sörözés/szociális élet miatt maradt ki nekem a tegnapi időmérő (és emiatt nem írtunk róla), szóval röviden átfutva azt érdemes tudni, hogy Rossi mellől Newgarden rajtolt, míg mögülük a Palou-Ericsson Ganassi duó. Az ötödik rajtkockát megszerző Hertánál pedig bevállalt a csapat egy 5 rajthelyes, motorcseréért járó büntetést, így Colton a top tíz végéről vágott neki a futamnak.

A mai esti futamra térve, a mezőny első fele meglepően simán jött el rajt után. Rossi maradt az élen, Newgarden és a két Ganassi Honda előtt. A mezőny hátuljában viszont volt egy kis adok-kapok, és JJ. Tati kisasszony mellett nem éppen elférve megforgott a sóderben az első kanyarban, és le is fulladt, szóval azonnal érkezett az első sárga…

Ööö, hát JJ. második IndyCar szezonja sem egy sétagalopp

A 4. körben érkező újraindításnál Rossi ismét jól kapta el az ütemet, de túl sokáig ezúttal sem versenyeztek a fiúk. Egyrészt azt láttuk, hogy a felvezető kört majdnem kihagyó- és abban az esetben csak a mezőny után indulhatott volna – Rinus VeeKay előzget, aztán hirtelen egy NTT Data reklámtáblát “majszol” a Chevyjével, majd Álex Palou a sóderben áll… Mint utólag láthattuk, Ericssonnal picit izmozott a spanyol, és egy egészen pici puszi került végül nagyon sokba. Palou bal hátsó lengőkarja azonnal eltört (mi sem értjük, hogy mitől, éppen csak összeért a két autó), és komoly hátrányba került ezzel a címvédő a bajnoki harcban.

A spanyol amúgy egy gyors javítás után, a 13. körben visszaállt a futamba, de pechjére senki sem esett ki annyira későn, hogy 10 körös hátrányát behozza rajtuk, és pár pontot mentsen.

A leintés után amúgy Ericsson sem volt valami boldog, második helye ellenére sem ez az eset miatt, és Palou elég határozottan meg is vádolta csapattársát.

Nos, akik a harmadik újraindítás után tiszta versenyzést vártak, hát ismét csalódtak. 😀 Newgarden ezúttal jobban kapta el az indulást, elég határozottan megkergetve Rossit. Közben Herta megelőzte McLaughlint, míg Castronéves rossz irányba haladt a mezőnyben. Volt azonban egy Will Powerünk, aki ezen a ponton még vezette a bajnokságot, és idén elég sokszor megdícsértünk stabilitása miatt. Nos, Willie a 15. hely környékén egy lesipuskás előzést vetett be Lord DeFrancesco ellen, aki őt a falba rakta utána. A szárnyaszegett autóval ugyan tovább tudott menni (egy kis külső segítséggel), de az eset egy újabb sárgát váltott ki. A kanadai zsenit egy stop&go-val jutalmazták a manőverért, aki aztán pár kiállással később még egy pitlane sebességátlépést is összehozott… Kergesse már el valaki a fenébe!!!

Az érkező, immár harmadik sárga alatt páran kiálltak alternatív taktikara. Az élmezőnyből Rosenqvist és Rahal döntöttek így, és még páran a boly végéről.

Miközben Dixon és Pagenaud között egy nagyon élvezetes csatát láttunk a nyolcadik hely környékén, A 16. körben egyszerre jött ki a futam két éllovasa. Nos, ez volt a futam egyik kulcsmomentuma! Newgarden ugyanis a pitben megelőzte Rossit, amibe McLaughlin kiállása is besegített (egyszerűen útban volt Rossi előtt). Ahogy az amerikaiak mondanák: “add salt to injury“, hiszen az egy körrel később kiálló Ericsson is bejött Rossi elé, és Grosjean is éppen csak nem csapattársa elé tért vissza a pályára- kakaskodtak is egy picit a helyezésért. Rossi felmelegített gumikon nem volt rest Ericsson elkapásában, de Newgardennel szemben itt már sokat veszített, és utólag nézve győzelme is itt ment el.

A Newgarden számára győzelmet érő kiállás

A hozzájuk képest eltolt taktikán levő Rosenqvist és Rahal duó amúgy többször is vezették a futamot a korai kiállások miatt, de ez egyben azt is jelentette, hogy kellett spórolniuk az üzemanyaggal. Ismét könnyű utólag okosnak lenni: Rahalnél egy rakás pozíciót ért a taktika, Rosenqvist nagyjából ott végzett, ahonnan elrajtolt. Newgarden amúgy ekkor építette ki jelentősnek mondható, 4-6 másodperces előnyét, míg az addig top nyolcban kakaskodó Pagenaud ralikrosszozott egyet, majdnem ismét Newgardenné válva. 🤣

Az eltolt taktikán levő Rosenqvist és Rahal kettős a 25. körben állt ki ismét, Józsi fiúnk ekkor 5.2 másodperccel vezetet Rossi előtt. Newgarden és Herta négy körrel később látogatták meg a pitet, O’Ward és McLaughlin társaságában. Az Andrettis, csapattársával Grosjeannal és Ericssonnal együtt a 30. körben állt ki gumiért és üzemanyagért, és Rosenqvist ekkor át is ugrotta a bandát, de spórolós taktikája miatt túl sokáig (Hertat pl. 4 körig) nem tudta feltartani őket. Szintén egy érdekes, alternatív taktikán volt Christian Lundgaard, akit a csapat meg is dícsért nagyon jó etapjai miatt. A dán újonc vezette is a futamot, és második kiállása után a top tíz végére jött vissza.

A verseny második fele (mezőny közepi-végi csatákat leszámítva) nem volt túl izgalmas. Az 55 körös verseny 41. körében, egyszerre jött ki Newgarden Rossival és O’Warddal. A pályára való visszatérés után Newgarden 2-3 másodperccel vezetett Rossi előtt, és az egy körrel később kiálló Ericsson kiállását picit benézték Ganassiék. Ennek “köszönhetően” Herta ráesett a svédre az utolsó 10 körre, de ugyan úgy mint tavaly Nashville-ben, fennakadt Ericssonon. Ezúttal legalább nem falazás lett a vége, és láthattunk pár, elég agyabeteg Herta kört belső nézetből.

Ekkor azt hittük, hogy rég eldőlt itt a dobogó sorsa. Mi, kis naívak! Nyolc körrel a vége előtt ugyanis O’Ward motorja lehalt a rövidebb egyenesben, és kaptunk még egy sárgát, méghozzá nem is az utolsót!

Két környi mentés után indították el a fiúkat, de a jó öreg Pókember egyedül megforgott a mezőny hátsó tájékain, és ismét beküldték a pace cart, amíg az MSR Hondát újraindította a safety crew. Négy kör maradt végül a kártyák leosztására… És amíg arra számítottunk, hogy a sors ad egy visszavágási esélyt Rossinak, errefel a lesipuskás Ericsson előzte meg, a Newgarden nyomát bottal sem ütő andrettist. A tempója azután sem volt meg, és ráeső csapattársai, Grosjean meg Herta arra kellett figyeljenek, hogy ne egy hármas KO. legyen a futam vége. A push to pass nélkül maradó Herta nyakára megérkezett Rosenqvist az utolsó másfél körre, és ugyan egy pillanatig előtte is volt a svéd, de végül Colton meg tudta tartani ötödik helyét.

Mindez azonban abszolút nem zavartatta Newgardent, aki megszerezte idei harmadik győzelmét!

Az 1 millió dollár fele, ami a csapatnak és a versenyzőnek marad azért is járt, hiszen Newgarden idén már oválon, illetve épített és utcai pályán is nyert.

Józsi mögött tehát Ericsson második lett, és elég jelentősen visszavette a bajnokság vezetését az utolsó körökben ismét fölöslegesen kakaskodó, és végül 19. helyen célbaérő Powertől. Rossi ugyan újabb dobogót szerzett, a mai futamtól gyanúsan sokkal többet várt. Andrettiék nem éppen patika szezonját jól ábrázolja, hogy Grosjean 4. helye idei második legjobb eredménye volt, míg Herta 5. pozíciója a saját harmadik legjobbja, nyolc futam után.

A top tíz helyezett: Newgarden-Ericsson-Rossi-Grosjean-Herta-Rosenqvist-McLaughlin-Rahal-Dixon-Lundgaard.

A futam részletes végeredménye

Ericsson 293 pontnál jár, 27-tel megelőzve Powert, és 32-vel Newgardent. A kiesés nagyon sokba kerülhet az O’Ward-Palou kettősnek, hiszen lassan 50 egységnyi lemaradásban vannak a svédhez képest. Dixon ugyan ismét top tízben zárt, de majdnem 70 pontos hátrányból nézve kezd már elúszni a Jégember 2022-es idénye…

A bajnokság most egy majdnem egy hónapos szünetre megy. Futamot július első hétvégéjén, Mid-Ohioban láthatunk ismét. Addig viszont várunk titeket egy Brickyard Podcastre kedden!

Címlapkép: Team Penske/IndyCar Media
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.