🇭🇺 WTCR: Azcona simán nyerte a nyitóversenyt a Hungaroringen

Mikel Azcona a pole-pozícióból rajtolva sima győzelmet aratott a hungaroringi hétvége első futamán, míg a mieink közül Michelisz Norbi érte el a legjobb eredményt, de ő sem fért be a legjobb tízbe.

Sajnos nem sok magyar sikernek örülhettek a Super Racing Weekendre kilátogató nézők az első WTCR-futamon. Miután a szabadedzéseket a Lynk & Cók uralták, az időmérő Q3-as szakaszában Mikel Azcona érte el a legjobb időt, így a spanyol pilóta várhatta az első rajtkockából a vasárnap délelőtti nyitóversenyt. Mellőle Berthon rajtolhatott, majd Ehrlacher, Guerrieri, Magnus, Ma, Girolami, Huff, Urrutia és Muller volt a sorrend. Michelisz Norbi eredetileg 7. lett az időmérőn, de ő még Pau-ból magával hozott egy hathelyes rajtbüntetést.

A rajt viszonylag nyugodtan alakult: Azcona gond nélkül megtartotta a vezető helyét, és mögötte is változatlan maradt a sorrend Berthon és Ehrlacher között. Ez a hármas nagyjából az egész futamon együtt maradt, Azcona nem nagy, de kényelmes előnyt épített ki magának az élen, és gond nélkül megszerezte idei második futamgyőzelmét. A spanyol ezzel összetettben is átvette a vezetést! Berthon egészen az utolsó előtti körig tartotta az ezüstérmes pozíciót, ekkor azonban egy szemfüles manőverrel Ehrlacher elszáguldott mellette, a kétszeres bajnok így végül elcsípte a 2. helyet, a francia audisnak pedig meg kellett elégednie a dobogó legalsó fokával.

Robb Huff a zengős Cuprával próbált felzárkózni, a 2. körben meg is előzte Guerrierit. Hasonlóan keményen küzdött Nagy Dani, aki eleinte még a Lynk & Cókkal is meccsben volt, néhány körrel később azonban Tom Coronel megpöckölte őt hátulról, így visszaesett a mezőny végére. A holland sem úszta meg, ő időbüntetést kapott manőveréért. Huff amúgy később mg Girolamit is megelőzte, míg az argentin csapattársát, Guerrierit Urrutia támadta keményen, a két autó össze is ütközött. Az uruguayi végül a 8. körben előzte meg véglegesen a Hondát.

Túlságosan kemény küzdelmekkel a hátsóbb régió sem szórakoztatott, volt egy-két oda-vissza előzés (Norbi például Bennanival küzdött), de összességében egy meglehetősen lapos futammal “ajándékozott meg” minket a Hungaroring. A top három mögött Magnus végzett a 4. helyen, aztán Ma, Huff, Girolami, Urrutia, Guerrieri és Muller következtek. Michelisz Norbi 12.-, Tassi Attila 14.-, Nagy Dani 17. lett.

Részletes eredmények

A második futam 16:45-kor kezdődik.

Címlapkép: FIA WTCR / DPPI Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.