Sokaknál már jó ideje kiveri a biztosítékot, hogy az Alpine egy korábbi, Rebellion által épített LMP1-es öszvérrel versenyzik a Hypercar kategóriában, és rontja a levegőt BoP-t. Pár hónappal ezelőtt a franciák ugye bejelentették, hogy ők is építenek egy LMDh-t, de csak 2024-re. Emiatt sokan elgondolkoztunk, hogy akkor a felkészülő szezonban, 2023-ban lesz-e helyük a rajtrácson?
A Sportscar 365 kis is faggatta Laurent Rossi vezetőigazgatót a témában, és a gondolataiból az rajzolódott ki, hogy a franciák speciális engedélyt kértek, hogy jövőre is versenyezhessenek az ex. Rebellion autóval, de ezt elutasította az FIA/ACO. Tették ezt teljesen jogosan, hiszen az LMH-LMDh gépek közötti BoP alakításba pont az Alpine “kategóriátlan” versenyautója hiányzott volna még… Amint tegnapi Le Mans-i kibeszélőben is említettük, idén háromszor kaptak BoP engedményt csak a 24 órás hetében.
És ha szívünkre tesszük a kacsónk, a Ferrari és a Porsche is fel tud/tudott készülni egy LMP2-es programmal.
Rossi egyúttal meglebegtette azt is, hogy egy 2 autós LMP2-es programmal terveznek jövőre, amit továbbra is Phillipe Sinault Signatech csapata versenyeztetne, ahogyan tették azt pár évvel azelőtt is, hogy a csapat fellépett volna a Hypercar kategóriába. Az akkor használt A470 tulajdonképpen egy átmatricázott Oreca 07 volt, és jövőre is az Orecaval versenyeznének, hiszen LMP2-ben lassan az a modell maradt az egyetlen, tényleg versenyképes opció.
🎯 TWO-CAR TARGET: Hypercar entrant Alpine is “leaning towards” a two-car LMP2 program in @FIAWEC next year, according to the Renault brand’s CEO Laurent Rossi.
— Sportscar365 (@sportscar365) June 14, 2022
➡️ https://t.co/BmTEYktxak #WEC pic.twitter.com/6jB2viftYn
A Nicolas Lapierre-Matthieu Vaxiviére-André Negrão trió gyanúsan nem maradhatna egy autóban az LMP2-es szabályok értelmében. Ebben mindenképpen segíteni fog a két versenygép indítása, mert egyikük elengedésének sincs túl sok értelme az Alpine nézőpontjából
A nyilatkozat arra is kitért, hogy az LMP2-re történő “visszalépés” nem jelentené automatikusan a Richard Mille Racing néven futó, 1-es rajtszámú autó végét (tavaly az volt a “csajegység”, idén pedig Ogier a kiemelt pilótájuk Milesi és Wadoux mellett), aminek szintén a Signatech adja a technikai hátteret, hiszen az egy teljesen független projekt az Alpine által finanszírozottól.