🇳🇱 FREC: Paul Aron dominált Zandvoortban

Toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből a FREC hollandiai fordulóján Paul Aron, az észt pilóta mindkét futamot behúzta és csökkentette lemaradását összetettben.

Két héttel Paul Ricard után a hollandiai Zandvoortba látogatott a Formula Regional European Championship by Alpine mezőnye. Ami a felállást illeti, ezúttal sem indult a francia fordulót is kihagyó Léna Bühler, az MP Motorsporthoz ellenben visszatért Dilano van ‘t Hoff, aki Le Castellet-ben nem állt rajthoz.

A szombati futamot Paul Aron kezdhette az élről, mellőle Hadrien David rajtolhatott az első sorból. Aron meg is őrizte vezetését és nem hamar ki tudott építeni magának egy lélegzetvételnyi előnyt, ami pont elég volt ahhoz, hogy ellenfele ne tudja őt támadni. A futam középső szakaszában David egyértelműen gyorsabb volt, a 10. körben a francia már ellenfele sarkában loholt, kockázatot azonban nem mert vállalni. Helyette inkább megelégedett a 2. hellyel, Aron pedig szezonbéli harmadik győzelmét aratta.

A futam után azonban jött a feketeleves: kiderült, hogy egy Safety Car fázis után – melyről később még lesz szó – David a célvonal előtt rányomott a Push-to-pass gombra, amit viszont a sportszabályzat tilt. A francia pilóta ezért kapott egy tízmásodperces időbüntetést, amivel visszasorolódott a 12. helyre.

A 3. helyért is látványos csata zajlott Kas Haverkort és Gabriele Mini között. A holland a rajtnál került az idén már két futamot is megnyerő, korábbi Formula–4-es bajnok elé, meglógni azonban nem volt képes. Mini ezután gyorsabbnak tűnt, a táv nagy részét Haverkort szélárnyékában autózva töltötte, előzéssel azonban ő sem tudott megpróbálkozni. Haverkort így bejött a 3. helyen, ami David büntetése után végül a 2. lett, Mini előrelépett a dobogóra, a bajnokságot vezető Dino Beganovic pedig a sarkukban volt végig, de a csatába nem tudott beleszólni.

Eddigi legjobb futamát teljesítette Joshua Dufek: a svájci a 6. helyen szelte át a célvonalat, utólag azonban ő is megkapta ugyanazt a büntetést, amit David, ugyanazért a szabálysértésért. Az 5. helyre így Mari Boya lépett előre, a maradék pontszerző helyeken pedig Sebastian Montoyát, Michael Belovot, Leonardo Fornarolit, Victor Bernier-t és Pietro Delli Guantit rangsorolták. Utóbbi két pilóta az első pontjait szerezte idén. Révész Levente 21. lett.

Azt a bizonyos Safety Cart pedig a futam végén Keith Donegannek köszönhettük, aki a 16. körben kicsúszott a 2-es kanyarban.

Az első futam végeredménye

Itt lehet visszanézni az első futamot!

Vasárnap újra Aron rajtolhatott az élről, ezúttal pedig már egy sokkal nyugodtabb futama volt. Az észt simán eljött a rajttól, Beganovic besorolt másodiknak. Az 5. helyről induló Mini rögtön legyorsulta Haverkortot, majd az első kanyarban a külső ívről még Montoya mellett is elment, így már 3. volt. Ez volt a helyzet a 2. kör elején, amikor a Hugenholtz-kanyarban Pietro Delli Guanti és Esteban Masson ütköztek, a baleset miatt pedig piros zászlóval leintették a futamot. Mindkét versenyzőt kórházba szállították, a Formula Scout értesülései szerint jól vannak.

Az újraindítást követően Mini rögtön elkezdte támadni Beganovicot, és miközben ők ketten csatáztak, Aron meglógott az élen, így biztos győzelmét maximum egy technikai probléma vehette volna el. Mire a 14. körben Mini megelőzte Beganovicot, Aron már támadhatatlan előnnyel rendelkezett, a bajnoki éllovas svédet pedig az utolsó körökben még a Montoya-vezette üldözőcsoport is elkezdte támadni. Előzés már nem történt, az Aron–Mini–Beganovic trió mögött Montoya lett a negyedik, idei legjobb eredményét elérve Leonardo Fornaroli az 5. helyen futott be, majd Belov, David, Bortoleto, Capietto és Dufek következtek.

Az utolsó körökre izgalmak már csak a mezőny második felében maradtak, ami nagy mértékben volt köszönhető Kas Haverkortnak, aki az első kanyarban nekiment Montoyának, letört az első szárnya és a mezőny végéről kezdett felzárkózni. A hollandot végül a 15. helyen intette le a kockás zászló, teljesítménye azonban így is megsüvegelendő.

A második futam végeredménye

Itt lehet visszanézni a második futamot!

A tabellán Beganovic továbbra is vezet, előnye 36 pont Aron előtt, aki feljött a 2. helyre, három ponttal maga mögé utasítva Minit. A 4-5-6. helyen David, Haverkort és Belov hét ponton belül van egymáshoz képest. Révész Levente továbbra is pont nélkül áll, jelenleg a 28. helyet foglalja el. A csapatok versenyét a Prema Powerteam magabiztosan, majdnem száz pont előnnyel vezeti.

A szezon a Hungaroringen folytatódik három hét múlva.

Címlapkép forrása: Diederik van der Laan / Dutch Photo Agency
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.