🇨🇦 FUTAM: Verstappen győzött a 150. versenyén, Leclerc 5. lett a mezőny végéről indulva

Noha voltak meglehetősen lapos szakaszai a kanadai futamnak, összességében nem lehet okunk különösebb panaszra a látottak alapján.

A tegnapi, esős időmérő edzést követően vasárnap már szép napos, tiszta idő fogadta a csapatokat Montréalban. A futamot Max Verstappen kezdhette az élről, aki pályafutása tizenötödik pole-pozícióját szerezte meg, a show-t azonban Fernando Alonso vitte el az időmérőn, a veterán spanyol ugyanis a 2012-es Német Nagydíj óta először az első sorba kvalifikált! A 3-4. helyről Carlos Sainz és Lewis Hamilton rajtolhattak, míg a harmadik sorból a két Haas várhatta a piros lámpák kialvását. Sergio Pérez a Q2-ben hibázott szombaton, így csak a 13. helyről kezdhetett, de nála is pechesebb volt Charles Leclerc, akit erőforráscsere miatt a rajtrács végére száműztek.

Alonso előre vetítette, hogy meg fogja támadni Verstappent a rajtnál, végül azonban nem tudott veszélyt jelenteni a hollandra, aki gond nélkül megtartotta a vezetést. Az első öt helyen nem változtak a pozíciók, a 6. helyről induló Schumachert viszont Ocon és Russell is megelőzték. Pérez és Leclerc is egy-egy helyet tudtak előrejönni a nyitókörben. Sainz a 3. körben előzte Alonsot a hosszú egyenesben, de Verstappen ekkorra már két és fél másodperccel vezetett.

Az 5. kör végén Vettel és Gasly kezdték a boxkiállásokat, majd a 7. körben érkezett a 6. helyről Magnussen – igaz, ő kényszerűségből, a dán ugyanis a rajtot követően összeért Hamiltonnal, megsérült a jobb-első szárnyvéglapja, ami miatt fekete-narancssárga zászlóval kiintették. Az első komolyabb dráma a 9. körben jött, amikor Pérez autója megállt, a visszajátszások alapján váltó vagy valamilyen hajtáslánc probléma lehetett, de hamarosan majd megkapjuk a választ.

Pérez miatt virtuális biztonsági autót vezettek be, ami alatt Verstappen és Hamilton kereket cseréltek, a többiek maradtak a pályán. Sainz az újraindítást követően lerázta Alonsot, akit a 15. körre Verstappen utolért és lendületből meg is előzött, a Ferrari spanyoljának előnye ekkor 5,7 másodperc volt az élen. Verstappen ezt nagyjából 4-re tudta leszorítani, amikor a 20. körben jött az újabb VSC, ezúttal Mick Schumacher műszaki hibája miatt.

A virtuális biztonsági autó alatt megtörténtek a tömeges kerékcserék, így Verstappen visszavette a vezetést, Sainz pedig a 3. helyre sorolt be Alonso és Hamilton közé, az alpine-os nem állt ki friss gumikért. Sainz a 23. körben meg is előzte honfitársát és eleredt a 9,4 másodperces előnnyel vezető címvédő után. Alonsot két körrel később Hamilton is megelőzte, aki így feljött harmadiknak, Alonso dobogós esélyei pedig kezdtek egyre inkább szertefoszlani. A VSC-ből Leclerc is profitált, a monacói a 8. helyre került, majd rögtön megelőzte Bottast, így elérhető közelségbe került egy komolyabb eredmény elérése is.

Ezután egy csendesebb, mondhatni unalmasabb szakasza következett a futamnak, Sainz lassú ütemben elkezdte ledolgozni hátrányát, átlag körönként másfél-két tizedet hozott Verstappenen. Féltáv környékén viszont kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a hollandnak szüksége lesz még egy kerékcserére, mint ahogyan az is, hogy Leclerc előremenetele a 6. helyen, Ocon mögött megtorpant. A monacóit végül a 42. körben hozták kerékcserére, a szerelők azonban hibáztak, így csak a 12. helyre tudott visszaállni, a Zhou–Ricciardo–Tsunoda trió mögé. A 44. körnél tovább a Ferrari sem akart tovább várni, ekkor érkezett másodszor Verstappen, és végül ha csak centikkel ugyan, de Hamilton mögé állt vissza, a 3. helyre.

Sainz így 27 körrel a vége előtt egyedül maradt az élen, Verstappen pedig azonnal megelőzte Hamiltont, majd a brit rögtön érkezett is a boxba. Egy körrel később érkezett Russell is, így a két Mercedes között is visszaállt az eredeti sorrend, a két Alpine viszont még tartozott egy második kiállással. Verstappen rögtön elkezdett közeledni Sainzra, a következő fordulat azonban a 49. körben jött, amikor a boxból kifelé hajtó Tsunoda elfékezte magát és a gumifalba tette az AlphaTaurit. Ez ismét egy új helyzetet teremtett: Verstappen visszavette a vezetést, a nyomában pedig ott loholt Sainz, hat körrel frissebb kemény keverékű gumikon.

A futam az 55. körben folytatódott, a DRS nélküli két körben pedig Verstappen nem tudott elszakadni Sainztól, a spanyol így a nyitott hátsó szárnnyal támadhatott. Az utolsó 13-14 körben ugyanaz volt a játék: Sainz a DRS-sel csak megközelíteni tudta Verstappent, aki az első szektorban pont annyira elnyúlt, hogy az utolsó szektorban az élen tudjon maradni. Sainz az utolsó előtti körre teljesen elmelegítette a hátsó gumijait, majd még hibázott is, Verstappen így megszerezte az utolsó hat futamon az ötödik, összességében pedig idei hatodik futamgyőzelmét!

A 3-4. helyen a két Mercedes végzett, Hamilton a szezonnyitó óta először állhatott dobogóra, Russell pedig továbbra is őrzi remek formáját, miszerint a szezon folyamán még nem ért célba az ötödiknél rosszabb pozícióban. Leclerc az újraindítást követően megelőzte mindkét Alpine-t, így végül 5. lett, Alonso pedig annak is örülhetett, hogy a végén Bottast maga mögé tartotta. Talán az eddigi legjobb futamát teljesítette Zhou, aki a 9. helyen végzett, az utolsó pontot pedig Stroll csípte el.

Végeredmény

Összetettben Verstappen tekintélyt parancsoló, 46 pontos előnnyel vezet Pérez előtt, aki még kiesésével együtt is őrzi 2. helyét, jelenleg 3 ponttal előzi meg Leclerc-t. Russell 111 ponttal a 4. helyen tanyázik, Sainznak 102, Hamiltonnak 77 pontja van. Konstruktőriben a Red Bull előnye 4 ponttal, 80 pontról 76-ra csökkent a Ferrari előtt, az olaszokat további 40 pontos differenciával követi a Mercedes.

Címlapkép forrása: Oracle Red Bull Racing hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.