🇧🇪 TCR Europe: Két új futamgyőztest avattunk Spa-Francorchamps-ban!

Mindkét futamon új győztest avatott a TCR Európa-kupa a belgiumi hétvégéjén, mindeközben pedig Franco Girolami megerősítette első helyét összetettben.

Spa-Francorchamps-ban rendezték a TCR Europe idei harmadik fordulóját. Az időmérő edzés Q1-es szakaszában az első gyorsköröket követően Klim Gavrilov vezetett Tom Coronel, Franco Girolami és Isidro Callejas előtt, másodjára pedig meglepő módon az első hatból senki nem tudott javítani idején. Végül négy perccel a leintés előtt történt változás, amikor Callejas állt az élre, majd alig húsz másodperccel a kockás zászló megjelenése előtt Felice Jelmini vette át a vezetést, mögé Jack Young és Nicola Baldan soroltak be. A korábbi első kettő, Gavrilov és Coronel már nem próbálkoztak, de így is kényelmesen bejutottak a Q2-be.

Hasonlóan alakult a második etap is. Az először mért kört teljesítő Gavrilov volt a leggyorsabb, csak jóval később tudta őt megelőzni Girolami. A végén mindenkinek maradt még ideje két gyorskörre, javítani azonban egyedül John Filippi tudott, ami azt eredményezte, hogy Girolami megszerezte szezonbéli első pole-pozícióját. A Volcano Motorsport párosa, Gavrilov és Callejas a 2-3. helyeket szerezték meg, mögülük pedig a Target Competition triója, Baldan, Jelmini és Files rajtolhattak az első futamon. A fordított rajtrácsos futam pole-pozícióját jelentő 10. helyen Jáchym Galáš végzett.

Az időmérő végeredménye

Girolami a pole-ból remekül jött el szombaton, Gavrilov azonban lassan indult, így megelőzte őt Callejas és Files is. Hátrébb a Les Comes-nél Rubén Fernándezt megpördítették, így rögtön pályára is küldték a biztonsági autót. Az újraindításnál Jelmini okozott néhány kellemetlen pillanatot csapatának, az olasz ugyanis későn fékezett és majdnem kiütötte hátulról Baldant, a fűre kellett menekülnie az ütközés elől. Így viszont megelőzte őt Gavrilov, Coronel és Young is, miközben Girolami és Callejas elszáguldottak az élen.

Úgy tűnt, hogy Girolami győzelmét nem veszélyezteti semmi, az utolsó körben azonban valóra váltak azok a jóslatok, melyek szerint ha valaki végig keményen nyomja a 34°C-os hőségben, akkor a végére kritikus állapotba kerülhetnek az abroncsai. Az argentin keményen megtapasztalhatta ezt, a 10. körben ugyanis a Les Combes-ban elfékezte magát, kifutott a bukótérbe, Callejas pedig átvette a vezetést. A mindössze 17 éves spanyol így megszerezte első futamgyőzelmét a TCR Europe-ban, Girolaminak pedig az ezüstéremmel kellett megelégednie.

A 3-4. helyen gond nélkül bejött Files és Baldan, mögöttük pedig Coronel folytatott nagy csatát Gavrilovval. A holland Jack Youngot a nyitókörben megelőzve került a Cupra mögé, majd folyamatosan támadta azt, de csak az utolsó előtti körben jutott túl rajta, megszerezve ezzel az 5. helyet. Hetedikként Jelmini futott be, a 8. helyért pedig Young, Filippi és Galáš folytatott kiélezett küzdelmet. A francia a végén kicsúszott, átadva ezzel a 10. helyet a Diamond Trophy értékelését is megnyerő Evgeni Leonovnak.

Fernández kicsúszása után még további három kiesője volt a futamnak. Pepe Oriola és Mat’o Homola még a nyitókörben ütköztek, minek következtében a spanyol azonnal, a szlovák pedig hat körrel később kiállt, míg Martin Ryba futama ugyancsak már az első kört követően befejeződött.

Az első futam végeredménye

Itt nézhető vissza az első futam

Vasárnap Galáš rajtolhatott az élről is meg is őrizte vezetését, míg a mellőle induló Coronel beragadt, megelőzte őt Homola, a Janík Motorsport így egy-kettőben vághatott neki a futamnak. Galáš – akinek eddigi legjobb eredménye egy 5. hely volt a sorozatban – stratégiája végig egyértelmű volt: a Kemmel-egyenesben balra-jobbra kígyózva megpróbálta megtörni Homola szélárnyékát, miközben igyekezett vigyázni abroncsaira, tanulva Girolami előző napi blamájából.

Coronel komoly nyomás alá helyezte az előtte haladó Homolát, a szlovák azonban nem tört meg, kitartóan őrizte 2. helyét – bár azt hozzá kell tenni, hogy különösebben kockázatos lépést Coronel sem vállalt be. Galáš a célban végül 1,9 másodperccel előzte meg csapattársát, Coronel pedig bejött a 3. helyen, nyomában Girolamival, így három pontot visszahozott az első futamon elbukott 11-ből.

Girolami amúgy a 10. helyről fantasztikusan rajtolt, mire először eljutottak az Eau Rouge-ba, már a legjobb hat között haladt, majd a Kemmel-egyenesben Youngot és Filest is maga mögé utasította. Az argentin a 4. helyét megőrizte a leintésig, bár a futam legvégén Files személyében komoly problémái akadtak. A hyundai-os kívülről próbált előzni a Buszmegálló-sikánnál, jobban gyorsított ki az utolsó kanyarból, és végül kis híján célfotó döntött közöttük.

Hátrébb is voltak remek csaták, az első futamot megnyerő Callejas például a 7. helyig tudott előrejönni, őt pedig csapattársa, Gavrilov követte a célban. A futamnak egyetlen kiesője volt, Martin Ryba a 4. kör után hajtott a boxba. Felipe Fernández és Viktor Davidovski ugyancsak nem értek célba, de ők megtették a táv 90%-át, így értékelték az eredményüket.

A második futam végeredménye

Itt nézhető vissza a második futam

Az összetett értékelésben Girolami 205 ponttal továbbra is vezet, őt követi 174-gyel Coronel és 153-mal Gavrilov. A szezon július első hétvégéjén a Norisringen folytatódik.

Címlapkép: TCR Europe Media
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.