A nosztalgiavonaton nincsen fék, ezúttal egy, a maga nemében, és korszakában zseniális játékot mutatnék be nektek, amely szintén fontos részét képezte a régmúlt szünidei virtuális autózásainak – ezúttal más terepre tévednék, a formula-autókat klasszikus túraautókra cseréljük.
Kezdjük az elején: régen imádtam a túraautózást, azokat a szinte megzabolázhatatlan, csontig kiürített gépeket, amikkel hajmeresztő manővereket hajtottak végre a világ talán legtökösebb versenyzői. Amikor lehetett, a BTCC-t, DTM-et, ETCC-t, WTCC-t igyekeztem a lehetőségekhez képest követni, de internet híján ez azért nehézkes volt az évezred elején. Így maradtak a játékok, amik kicsit közelebb vittek ehhez az egészhez, kicsit én is lehettem James Thompson, vagy épp Bernd Schneider, és mehettem olyan pályákon, mint Knockhill, Hockenheim, vagy épp Bathurst. Éppen ezért volt igazán kimagasló élmény számomra a mai játék, a TOCA 2: Touring Cars, amelyet 1998 decemberében adott ki a Codemasters, és amely az azévi Brit Túraautó-bajnokságot, vagyis a BTCC-t vette alapul.
Azonban nem csak a BTCC fantasztikus gépei (mint például a Honda Accord, Nissan Primera, Ford Mondeo) voltak ebben jelen, hanem a korszaknak megfelelő betétfutamok versenyautói is, így versenyezhettünk Ford Fiestákkal, vagy a hátsó szárny nélkül futó Formula-Fordokkal is, sőt még GT-autókkal is – itt megtalálhatjuk többek közt a legendás Lister Stormot is, egyik személyes kedvencemet. A fő műsort azonban a teljes BTCC mezőnnyel feltöltött hagyományos túraautók adják, ezekkel volt a legélvezetesebb a körözés.
A BTCC mezőny a valós 1998-as névsort tartalmazza, azokkal a versenyzőkkel, akik az elsőtől az utolsóig elindultak a szezonban (érdemes ezt is végignézni, Rickard Rydell, Alain Menu, Yvan Muller, és még sok ismert pilóta egyaránt szerepel benne, a beugrók, így például Nigel Mansell viszont sajnos nem). Az erőviszonyok is hűen tükrözik a valós állapotokat, bár a BTCC kiszámíthatatlansága miatt ez azért kihívás volt a fejlesztőknek – de annyi biztos, hogy aki esetleg a Nissan, esetleg a Volvo volánja mögött kezdene egy bajnokságot, nem lőne nagyon mellé, de gyakorlatilag – kivéve talán a Vauxhall Vectrát, amelyik elég gyenge értékekkel bír – bármelyik autóval esélyesként indulunk a versenyeken, még a mezőny végéről is, bár magasabb nehézségi fokozaton kimondottan nagy kihívás a játék.
A szokásos opciók állnak rendelkezésünkre játék indításakor: kezdhetünk bajnokságot, van gyors verseny, amelynek opciót kedvünkre állíthatjuk, valamint time trial, illetve tesztpályás gyakorlás is rendelkezésünkre áll, de akár a már említett betétfutamok közül is választhatunk teljes bajnokságot, vagy gyors versenyt, és természetesen a multiplayer sem maradhatott ki, a korszaknak megfelelő opciókkal. Ha valaki igazi kihívásra vágyik, akkor az autók sérülékenységét maximumra állítja, és Knockhillben kezd futamot… Apropó pályák, nyolc angliai helyszín áll rendelkezésünkre, Knockhill mellett Silverstonre, Croft, Snetterton, az Oulton Park, Donington Park, Brands Hatch, és Thruxton aszfaltcsíkjain mérettethetjük meg magunkat, és nem csak az alap vonalvezetéseken. Három „külföldi” pálya is megtalálható még, egy franciaországi, egy németországi, illetve egy amerikai helyszín, ezek fantázianevet kaptak.
És akkor a verseny! Ez az, ami a sava-borsát adja a játéknak, az eszméletlen hangulat, és a brit túraautózáshoz méltó rengeteg test-test elleni csata. Csillogó autónk nagyon hamar füstölő ronccsá válhat, ha a meglepően agresszív AI ellen nem vesszük fel a küzdelmet – a játék kicsit talán túlságosan is lazán kezeli a szabályokat, így nem ritkák a roncsderbivé fajuló versenyek sem. Választhatunk száraz, vagy esős, sőt viharos körülményeket is, ahol már olyan sötét az égbolt, hogy autóink lámpái is bekapcsolnak, természetesen az ablaktörlőinkkel együtt. Az amortizáció is elképesztően ötletes, egy-egy nagyobb ütközésnél akár a teljes szélvédőnk is kitörhet, de különböző kisebb-nagyobb elemek összegyűrődhetnek, eltörhetnek autóinkon, de el is hagyhatjuk még a motorháztetőnket is. Ami engem mégis meggyőzött ennek a programnak az igazi hangulatáról, az egy egészen véletlenszerű momentum volt – belső nézetben haladtam autómmal, majd az egyik gépi ellenfél jobbról nekem jött, erre „mi”, vagyis a pilótánk középső ujjának kinyújtásával jelezte a tisztelt versenytárs felé nemtetszését…
Nem is igazán érdemes tovább fecsérelni a szót, ha egy igazán remekbe szabott nosztalgikus versenyre vágytok túraautóval, akkor minden további nélkül ajánlanám számotokra ezt az igen remekül sikerült programot, mely gyakorlatilag egy egész sorozat alapja lett a későbbiek folyamán.
