A bajnoki top 3 a susnyásban, míg O’Ward 2022 9. különböző pole szerzője Mid-Ohioban!

Három hét szünet után tért vissza az IndyCar, egy (a naptárban) picit a semmi közepén levő Mid-ohioi fordulóval, hiszen a hétvégét követően újabb 14 napig nem lesz futam, az őrült nyári hajrát megelőzően. Azzal pedig, hogy Patricio O’Ward lett a szezon kilencedik különböző pole szerzője (ugyan ennyi futamon), egy 1961-es rekordot sikerült beállítani a bajnokságban!

Az autók pályára hajtása előtt, egy kisebb szponzorbotránytól voltak hangosak az elmúlt napok a szériában. A ROKiT- AJ Foyt Racing konfliktus egyelőre még megoldatlan, és amíg Tatiana Calderón autóján ott voltak a brit cég matricái, addig Kyle Kirkwood Chevyjén egy másodlagos szponzor, a Sexton Properties logói nőttek óriásit.

Q1-es csoportok:

Ezúttal úgy hozták az égiek (és a köridők), hogy eléggé egyenlő csoportok alakultak ki a Q1-ben. Annak ellenére, hogy Dalton Kellett edzéses falazását ezúttal egy eltévedéssel überelte, az első csoport mégis a Power-Castronéves esettől volt hangos. Miközben kedvenc ausztrálunk – a pályán mutatott teljesítménye alapján – simán nyerte volna az etapot, leggyorsabb körén nem elég, hogy csúnyán feltartotta régi csapattársát, Pókembert, még párszor irányt is váltott előtte. Ugyan azon a ponton mindketten simán továbbjutásra álltak, végül Castronéves kiesett, Power pedig elveszítette két legjobb körét a manőver miatt. Ezzel holnap csak a 21. helyről rajtolhat, szóval újra csodákat kell tennie, ha egy jó eredményt szeretne elérni (de azt idén többször megmutatta, hogy egyáltalán nem lehetetlen).

Az ausztrál büntetése után csapattársa, Scott McLaughlin nyerte meg a csoportot, VeeKay, Pagenaud, Rossi, Ilott és az “ajándék továbbjutást” kapó Malukas előtt. Közben kihulott a bajnokságot vezető Ericsson (Powerrel meg a második helyezett), és nagyon simán Grosjean is- szóval a zöld autók továbbra sem hoznak szerencsét az IndyCar-ban. Rajtuk kívül pedig Satotol, Kellettől és De Silvestrotól búcsúztunk még a Q1 első felében.

A második csoportot is meghatározta egy ifjú titán: miközben a két AMSP nagy dominanciával behúzta az etapot, Rosenqvist-O’Ward sorrendben, addig Josef Newgarden az utolsó pillanatokban esett ki (ezzel félóra alatt búcsúzott a bajnoki top 3), Kyle Kirwood bravurját követően. Az igazából már abszolút papírforma, hogy mellettük Herta, Dixon és Palou ideje ért még továbbjutást.

Továbbra sem találja viszont a jó utat a Rahal Letterman Lanigan Racing. Mindhárom versenyzőjük egy etap alatt hullott ki, és szegény Lundgaard éppen csak lemaradt a továbbjutásról. Azt hiszem, hogy DeFrancesco, Tati és JJ kiesése már senkit sem lep meg, de a csoportban csak 11. helyen végző Daly-től ez gyenge teljesítmény volt az elmúlt versenyeken mutatott formájának tükrében.

Q2:

Nos, a Q2-ben olyan rengeteg meglepetés nem történt. Ugyan a három sztárújonc az etap felében még nagyon jól tartotta magát, de a tapasztaltabb urak végül bedarálták őket. Szegény- Malukas valószínűleg továbbjutott volna, de két legjobb körére O’Ward mögé ragadt. Végül a fiatalok a 8-10. helyeken végeztek (Malukas-Kirkwood-Ilott sorrendben), megverve VeeKay-t, és az utóbbi versenyeken nagyon jó Rossit (eddig tartott a jó forma?). Az igazán peches áldozat szerepét ezúttal a címvédő Palou játszotta, akit 1 ezreddel ütött ki Simon Pagenaud a Fast Sixből…

Az etapot amúgy McLaughlin nyerte meg, a két AMSP, Dixon, Herta, és az említett 2016-os bajnok előtt.

Fast Six:

Az időmérő utolsó része arról szólt, hogy O’Wardot lesz-e aki legyőzze, és ha igen, McLaughlin lesz-e aki megveri. A hatos nagyobb része 1:07.2-4 tized közötti köröket futott, miközben a mexikói zseni odarakott egy 1:06.7 elejét, eléggé bemutatva mindenkinek. McLaughlin utolsóként, tiszta pályán futhatta legjobb körét (St. Pete-ben így szerzett pole-t), és ugyan mindent beleadott a kiwi, végül 1.3 tizeddel lemaradt O’Ward pole-t érő köréről.

A harmadik helyezett Herta már 3 tized fölött kapott a mclarenestől, míg a Rosenqvist-Dixon-Pagenaud trió már fél másodpercnél is több hátrányt gyűjtött be.

Amint az első bekezdésben már írtam, O’Ward pole-ja egy 1961-es rekordot állított be, a 9 pole szerző ugyanannyi versenyen pedig egy gyönyörű szám, akárhonnan is közelítjük meg a dolgokat.

Az időmérő részletes végeredménye

A futam holnap nagyon kellemes időben, este 7 előtt rajtol majd magyar idő szerint.

Címlapkép: Arrow McLaren SP/IndyCar Media
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.