A szezonnyitó óta először nyert versenyt Isack Hadjar, aki megverte a pályán a rajttól kezdve vezető Victor Martins-t, míg Reece Ushijima először végzett dobogón!
A futamot a fordított rajtrács okán Reece Ushijima kezdhette az első helyről, azonban teljesítenie kellett a mezőnynek egy plusz felvezető kört, miután Brad Benavides autója lelassult. Az amerikai nagynehezen visszatért a boxba, majd hat kör hátránnyal visszatért a versenybe, célba is ért, de mivel nem teljesítette a táv 90%-át, ezért eredményét nem értékelték.
Talán ez a nem várt esemény is megzavarta Ushijimát, aki a rajtnál visszaesett a 2. helyre, a vezetést pedig a bajnoki összetettben is első helyen álló Martins vette át. Kush Maini a 4. körig tudta őrizni 3. helyét, ekkor Hadjar elszáguldott mellette, majd a francia néhány körrel később a Martins-nel csatázó Ushijimát is megelőzte. Hadjar a DRS-sel hamar honfitársát kezdte támadni, a korábbi Formula-Renault Európa-bajnok azonban az utolsó előtti körig állta a sarat. Ekkor a Hangar-egyenes végén Hadjar utat talált, és végül meg is nyerte a versenyt.
Up the inside or round the outside? 🤔@IGK_Zack6 chose both on his way to victory!#BritishGP #F3 pic.twitter.com/YNwNu50SK2
— Formula 3 (@FIAFormula3) July 2, 2022
Martins és Ushijima mögött Maini gond nélkül megőrizte a 4. helyet, ami az eddigi legjobb eredménye a sorozatban, és ugyanezt mondhatja el magáról Kaylen Frederick is, aki 5. lett. Az amerikait két Trident, Roman Staněk és Zane Maloney követték, a maradék pontszerző helyeken pedig Leclerc–Bearman–Crawford sorrendben a három Prema végzett.
A futamon egy alkalommal volt szükség a biztonsági autóra: a 10. körben a Charouz két versenyzője, Zdeněk Chovanec és Tóth László ütköztek a harmadik szektorban, mindkettejük kiesését okozva ezzel. Emellett mindkét pilóta begyűjtött egy ötmásodperces időbüntetést is (bár kiesésük miatt ez sok vizet nem zavar), mert a rajtnál a saját rajtkockájukon kívül foglaltak helyet, megsértve ezzel Sportszabályzat 37.9-es cikkelyét. Ugyanezért a szabálysértésért ugyanezt a büntetést Rafael Villagómez is megkapta, aki így hiába lett 23., végül csak a 26. helyen rangsorolták. Mindemellett Chovanec még kapott egy háromhelyes rajtbüntetést is holnapra, mert őt vélték felelősnek a balesetben.
Golden rule = ❌❌❌#BritishGP #F3 pic.twitter.com/0MkpaNFs82
— Formula 3 (@FIAFormula3) July 2, 2022
A cseh venezuelai portugál sofőr amúgy beugróként szerepelt a hétvégén, a 15-ös rajtszámú autót kapta meg, melyet a szezon során eddig minden hétvégén más-más vezetett. Ugyancsak beugróként szerepelhetett a román Filip Ugran, ő az MP Motorsportnál kapott lehetőséget, miután Alexander Smolyar oroszként az ismert okok miatt nem kapott brit vízumot. Ugran egyébként 23. lett. A betegsége után visszatérő Jonny Edgar két helyet veszített a rajtnál és végül a 15. helyen ért célba.
Második helyével Martins növelte előnyét összetettben, jelenleg tíz ponttal előzi meg Staněket, Hadjar pedig feljött harmadiknak. Tóth Laci a 33. helyen áll, legjobbja továbbra is az imolai sprintfutamon szerzett 19. helye.