🇬🇧 F2: Sargeant nyerte az ijesztő balesettel kezdődő főversenyt

Komoly balesettel kezdődött, majd a közepére kicsit leült, hogy a végén megint kapjunk némi izgalmat. De a lényeg, hogy Logan Sargeant behúzta első győzelmét a bajnokságban.

Érdekes első kört hozott össze az F2-es mezőny. Logan Sargeant jól jött el, Frederik Vesti viszont nagyon rosszul. Remekül rajtolt viszont Theo Pourchaire és Liam Lawson, akik pillanatok alatt a 2-3. helyen találták magukat.

A középmezőnyben komoly lökdösődés zajlott, ezúttal is Roy Nissanyí barátunk volt az, aki nem találta a helyét és keresztül-kasul közlekedett a pályán. Már a Copsban is bemutatott egy megcsúszást, majd később a Stowe-ban éppen nem ütötte ki Clément Novalak-ot. Ezután leszorította a pályáról Dennis Haugert, aki sérült autóval tehetetlenül csúszott végig a füvön, majd a Vale kerékvetője megreptette és belerepült oldalról a bűnös Nissany autójába. Roppant ijesztő jelenet volt, egy pillanatra meg is ijedtem, mert nagyon csúnyán kapta el a DAMS-t (karma is a bi…). De itt megint megmutatkozott, hogy a halo életeket menthet, anélkül lehet nagy lett volna a baj, de sérülés nélkül megúsztuk. Véleményem szerint egyébként Nissany is megérdemelne már egy eltiltást, mert idén nem először őrülten ment forgalomban.

Az újraindítást követően Sargeant és Pourchaire szépen meglepték a többiektől, Lawson és Iwasa próbálták még tartani velük a tempót.

A 10. körben megkezdődtek a kiállások, Vesti, Fittipaldi, Armstrong, Novalak és Bolükbasi révén.

Egy körrel később Lawson és Iwasa is reagált a kiállókra. Az új-zélandinál ezúttal hibátlanul zajlott minden (idén már többször is elszúrták neki ezzel a versenyét), a DAMS viszont teljesen elrontotta a japán kerékcseréjét.

A 12. körben a két élen álló is letudta a kiállást, sikeresen, vissza is tudtak jönni Lawson elé. Az élre így Drugovich került, de ő is még a következő körben meglátogatta a boxot, vesztett viszont egy helyet Vestivel szemben. Jüri Vips és Jehan Daruvala kint maradtak, elvégre alapból kemény keveréken indultak.

A 24. körben érkezett be Vips a kerékcserére, felrázva ezzel a meglehetősen ellaposodó versenyt. A Hitech ezúttal nem hibázott, ellenben egy körrel később a Virtuosi szerelőgárdájával, aki Jack Doohan kiállását rontották el. Daruvala is letudta a bokszkiállását, ezzel már csak egyedül Jake Hughes tartozott vele.

A friss lágyakon Vips diktálta a tempót, de Daruvala is jól haladt, miközben az élen állók elkezdtek küszködni a használt keményeken.

Lawson ráadásul el is fékezte a jobb elsőjét, ezzel Vesti vészesen közel került hozzá, de nem tudott mit kezdeni az új-zélandival. Ellenben a dánt Drugovich levadászta az utolsó körben a Wellington-egyenesben.

Pourchaire bár szintén DRS távolságon belülre került Sargeanthez, végül előzésre itt nem került sor, így az amerikai az első győzelmét aratta az F2-ben, a Carlin pedig kettős dobogót ért hazai közönség előtt.

Verseny végeredménye:

1.Logan Sargeant
Carlin25
2.Theo Pourchaire
ART Grand Prix1.68118
3.Liam Lawson
Carlin8.99415
4.Felipe Drugovich
MP Motorsport11.31212
5.Frederik Vesti
ART Grand Prix11.96110
6.Jüri Vips
HitechGP12.2768
7.Jehan Daruvala
Prema Powerteam13.8996
8.Marcus Armstrong
HitechGP17.3204
9.Jack Doohan
UNI-Virtuosi21.0332
10.Jake Hughes
Van Amersfoort Racing28.2971
11.Enzo Fittipaldi
Charouz Racing System29.117
12.Ayumu Iwasa
DAMS30.586
13.Clement Novalak
MP Motorsport34.161
14.Richard Verschoor
Trident35.004
15.Marino Sato
UNI-Virtuosi35.426
16.Calan Williams
Trident36.391
17.Olli Caldwell
Campos Racing51.166
18.Cem Bolukbasi
Charouz Racing System1’01.078
19.David Beckmann
Van Amersfoort Racing1’03.207
20.Roy Nissany
DAMS
21.Dennis Hauger
Prema Powerteam

Címlapkép forrása: Formula2 Twitter oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.