Egy igazán hektikus Brit Nagydíjon vagyunk túl, lássuk, hogy milyen rekordok dőltek meg a hétvége során!
Pályafutása 151. nagydíjhétvégéjén Carlos Sainz megszerezte első pole-pozícióját, ezzel a második helyre jött fel azon a listán, amely azokat a pilótákat gyűjti, akiknek a legtöbbet kellett várniuk az első időmérős győzelemre (Sergio Pérez 216 nagydíjjal vezet). Sainz a Forma-1 történetének második spanyol pilótája Fernando Alonso után, aki pole-pozíciót tudott szerezni, és ugyancsak Alonso óta az első Ferrari-pilóta, aki az élről indulhatott Silverstone-ban. Ő továbbá a Forma-1 történetének 104. különböző pilótája, aki pole-t tudott szerezni, az elmúlt négy évben pedig a hatodik új, aki feliratkozhatott erre a listára (Leclerc, Verstappen, Norris, Stroll és Pérez után).
Max Verstappen idén először kapott ki esős időmérő edzésen, a különbség Sainzhoz képest mindössze 0,072 másodperc volt. Érdekesség, hogy az elmúlt hat évben ötödször döntött 75 ezrednél kevesebb a silverstone-i rajtelsőségről.
Pályafutása során először jutott be a Q3-ba Nicholas Latifi! A kanadai pilóta a tavalyi Belga Nagydíjon egyszer már startolhatott tizedikként, de az rajtbüntetéseknek volt köszönhető. Honfitársa, Lance Stroll ugyanakkor zsinórban ötödször búcsúzott már a Q1-ben, és amióta a jelenlegi időmérős formula van érvényben (2006), immár ő rendelkezik a legtöbb Q1-es kieséssel.

Vasárnap tovább íródtak a történelemkönyvek: noha a futam nagy részében Sainz lassabb volt, mint üldözői, a szerencse végül neki kedvezett, így megszerezte pályafutása első Forma–1-es futamgyőzelmét. Az erre vonatkozó listán ugyancsak Pérez mögé, a 2. helyre jött fel: a mexikóinak 190 futamot kellett várnia az első diadalára, Sainznak a százötvenediken jött össze. Sainz a második spanyol futamgyőztes a Forma-1 történetében Alonso után.
Sergio Pérez a 6. kör végén csak a 17. helyen állt, innen kapaszkodott fel a 2. helyre. Érdekesség, hogy az előző tíz idény során mindössze egyszer végzett a legjobb hat között Silverstone-ban. Ezzel együtt megszakadt a Red Bull nagy sorozata, az energiaitalosok az előző hat futamot megnyerték, ami saját történetük második legjobb szériája volt Sebastian Vettel 2013-as, kilenc győzelemig tartó sorozata óta.
Lewis Hamilton pályafutása során 13. alkalommal végzett dobogón ugyanazon a helyszínen, ezzel rekordot döntött. Az eddigi csúcsot Michael Schumacher tartotta, aki Imolában, Barcelonában és Montréalban is 12-szer állt dobogón. A hétszeres világbajnok továbbá idén először állt vezető helyen egy futamon, ezzel pedig egy másik rekordot is megdöntött, ugyanis korábban még senki nem tudott egymást követő tizenhat éven keresztül legalább egy kört az élen tölteni.
Rendkívül hullámzóan alakul Charles Leclerc szezonja: azok után, hogy három hétvégét követően óriási előnnyel vezette a pontversenyt, most az a helyzet, hogy öt futam óta nem állt még csak dobogón sem, és az esetek többségében tőle sokkal lassabb csapattársának is több dobogója van, mint neki (6-4).

Rekordot döntött Fernando Alonso is: a spanyol pilóta a silverstone-i futamon teljesítette Forma–1-es pályafutása 92684. versenykilométerét, ezzel átvette a vezetést az örökranglistán Kimi Räikkönentől. A megtett körök rangsorában azonban még a finn vezet 18621 körrel, Alonso ettől még 72 körrel el van maradva. Ötödik helyével egyébként Alonso a Forma-1 történetében harmadikként belépett a kétezresek táborába, jelenleg 2008 pontja van.
Megszakadt George Russell nagy sorozata: a brit idén először nem fejezett be egy futamot a legjobb öt között, egyben Forma–1-es pályafutása során először esett ki egy futam legelső körében.
Megszülettek Mick Schumacher első Forma–1-es pontjai! A német pilótának 31 versenyt kellett erre várnia, ami az ötödik leghosszabb időszak a sportág története során. Csak Philippe Alliot, Alessandro Nannini, George Russell, Jonathan Palmer és Nicola Larini szerezte meg első pontját ettől is később, a rekordtartó Larininek ez a 44. futamán jött össze, a tragikus 1994-es San Marinó-i Nagydíjon. Schumacher egyébként a Forma-1 történetének 347. különböző versenyzője, aki világbajnoki pontot tudott szerezni.