🇦🇹 F3: Crawford a Red Bull hazai pályáján aratta első győzelmét az akciódús sprintfutamon

Tisztán eljött a mezőny a rajtnál, Caio Collet megtartotta a vezetést, de Juan Manuel Correa kitartóan támadta, majd a 4-es kanyarban kívülről körbe is autózta a brazilt. Mögöttük Jak Crawford vesztett egy helyet Franco Colapintoval szemben, de az első kört sem tudták befejezni és jött is a biztonsági autó. Hátrébb ugyanis Raffael Villagómez szendvicsbe került és eltört a hátsó felfüggesztése, majd kiforgott a 3-as bukóterébe. David Vidales is benne lehetett valamiben, ugyanis bejött egy új első szárnyért a kör végén.

Az újraindítást követően nem tartott sokáig Correa élen állása. Nem ő hibázott, az autó egyszerűen lelassult alatta a célegyenesben, feltehetőleg váltó problémája lehetett, de kísértetiesen hasonlóan járt, mint egy éve Victor Martins.

Ezután kicsit lenyugodtak a kedélyek: Collet meglépett, a többiek is beálltak egy adott tempóra mögötte. Hátrébb persze mentek a támadások, a két Premás, Arthur Leclerc és Oliver Bearman jöttek előre hatalmas elánnal. Sorra mutatták be az agresszív előzéseiket, ez pedig egészen addig tartott, amíg kissé túlvállalták magukat a 3-as kanyar féktávján.

Bearman próbálta előzni Zane Maloney-t, de közben Leclerc is megérkezett harmadikként a belső íven. A monacoi felesleges kockázatot vállalt ezzel, főleg bajnoki éllovasként. A kanyarodó Jonny Edgar-t éppen csak nem öklelte fel, csapattársát viszont szendvicsbe szorította. A brit összeért Maloney autójával és megreptette a Tridentet, ami keresztbe forgott a pályán, kis híján kiütve a csapattársát is. Jött az újabb SC és számtalan káromkodás Bearman részéről.

Az újraindítást követően Crawford nem bízta a véletlenre a dolgot, egyből megtámadta az élen álló brazilt. Collet keményen kitartott, kanyarokon keresztül egymás mellett haladtak, de az amerikai végül kívülről végrehajtotta az előzést, nagyon keményen.

Szinte ugyanezt az előzést bemutatta Leclerc is Edgarral szemben, feljőve ezzel a 4. helyre. Mögöttük Bearman pedig Martinsszal csatázott nagyot. A brit később aztán Kaylen Fredericket is megelőzte, de pályaelhagyás miatt 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, amivel kikerült a pontszerzők tartományából.

Bár Collet a végén közel került a versenyt vezető Red Bull juniorhoz, Crawford ezt már nem engedte ki a kezéből és első győzelmét aratta a bajnokságban. A brazil végül második lett, a dobogóra pedig még Colapinto állhatott fel.

A dobogón aztán maga Helmut Marko adta át a Red Bull juniornak a trófeát, valószínűleg nem fogja elfelejteni ezt a napot. A Racer.com információ szerint egyébként jövőre már az F2-ben folytatja a pályafutását a 17 éves amerikai.

Tóth László a 22. helyen látta meg a kockás zászlót, megelőzve Nazim Azman-t, az összes többi mögötte végzőt viszont vagy megbüntették vagy valami technikai gond miatt visszaesett.

Futam végeredménye:

1.Jak Crawford
Prema Powerteam10
2.Caio Collet
MP Motorsport0.6009
3.Franco Colapinto
Van Amersfoort Racing1.0008
4.Arthur Leclerc
Prema Powerteam1.2007
5.Roman Staněk
Trident2.3006
6.Kaylen Frederick
HitechGP6.1005
7.Jonny Edgar
Trident7.2004
8.Victor Martins
ART Grand Prix7.5003
9.Alexander Smolyar
MP Motorsport8.1002
10.Isack Hadjar
HitechGP8.5001
11.Gregoire Saucy
ART Grand Prix8.900
12.Zak O’Sullivan
Carlin9.300
13.Pepe Martí
Campos Racing9.700
14.Ido Cohen
Jenzer Motorsport10.300
15.Francesco Pizzi
Charouz Racing System10.500
16.Oliver Bearman
Prema Powerteam10.600
17.Reece Ushijima
Van Amersfoort Racing11.200
18.Kush Maini
MP Motorsport12.400
19.Brad Benavides
Carlin16.100
20.Federico Malvestiti
Jenzer Motorsport17.100
21.Hunter Yeany
Campos Racing19.700
22.László Tóth
Charouz Racing System19.900
23.Nazim Azman
HitechGP21.100
24.David Vidales
Campos Racing21.600
25.Enzo Trulli
Carlin50.500
26.Zdenek Chovanec
Charouz Racing System54.400
27.Zane Maloney
Trident
28.William Alatalo
Jenzer Motorsport
29.Juan Manuel Correa
ART Grand Prix
30.Rafael Villagomez
Van Amersfoort Racing

Folytatás holnap, a főversennyel 8:35-től.

Címlapkép forrása: Formula-3.com

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.