🇦🇹 F2: A gumikáosz megnyerőjének VIP Aston majd kizárás járt Spielbergben- a versenybírák meg kérték a pofont visszakézből!

Mi kell egy jó futamhoz? Eső a verseny előtt, felszáradó pálya, slickeken rajtoló bátor urak, és fölösleges büntetések körönként. Nem, utóbbi nem kell, de kedvenc versenybíráink ma is el voltak szabadulva, és még azt sem tudjuk, hogy Richard Verschoor – akire az Aston azonnal lecsapott győzelme után 😁 – és végül még meg sem tarthatta azt, a futamot pedig a célvonalat negyedikként átszelő Sargeant húzta be…

Miközben az F3-as futam alatt végig esett a Red Bull Ringen, az egyel nagyobb kategória versenyére elkezdett felszáradni az aszfaltcsík, és a mezőny egyik fele úgy döntött, hogy slickkel rajtol, ami utólag nézve merész, férfias, és győztes húzás volt!

A pole-ból induló Frederik Vesti nem tudta túl sokáig megtartani a vezetést, és Vips már a rajtnál elment mellette, majd Iwasa is megpróbálta megelőzni, de egy kis kakaskodás után megtartotta a második helyet a dán versenyző. Túl sokáig viszont nem versenyeztek az urak, hiszen a mezőny közepi kavarodásnak a tegnapi győztes, Marcus Armstrong lett az áldozata, akinek 2 kört sem tartott a futam. Ugyan Bolukbasi is a boxba látogatott, de más áldozata nem volt a kakaskodásnak, míg a slickekért nagyon korán kihajtó Cordeel kötelező kiállását sem tudta le ezzel, hiszen a hatodik kör előtt ejtette meg a boxolást.

A futam a negyedik körben kapott újra zöld zászlót, az élen Vips-Vesti-Iwasa-Sargeant sorrenddel, mögöttük pedig Pourchaire megelőzte Doohant az ötödik helyért.

Az 5-6. körökre már nyert helyzetbe kerültek a slicken rajtolók, a bajnokságot vezető Drugovich esett hátra mint egy kő, miközben Richard Verschoor, a “sztárhelyettes” Merhi, Daruvala és Fittipaldi átmentek a mezőnyön 4-5 kör alatt.

Ezen a ponton már nem volt ahova húzza kiállását az esőgumin rajtoló brigád, és a 12. hely környékén tértek vissza a futamba az addigi élmenők- Sargeant ekkor előzte meg Vestit a később kiállók közti vezető helyért. Théo Pourchaire érdemi versenye ezen a ponton, egy nagyon elrontott kiállással véget is ért.

A slicken rajtolók nagyon sokáig el tudták húzni a kiállást, és Verschoor óriásira épített előnye egyáltalán nem fogyott el ezután sem. A holland általában egy képen sem volt látható a többi dobogóssal, és nagyon sima győzelmet aratott a jó taktikának köszönhetően. Sajnos a célvonal után félre kellett álljon a kevés üzemanyaga miatt, és a kért 800 gramm üzemanyag helyett csupán 300 maradt a tankjában, amiben tudjuk, hogy mi lett a vége… Emiatt az orvosi autó vitte el a dobogóig, a sofőr pedig az Aston SUV-val beállt a győztes helyére, egy örök mémmatériát adva nekünk. 😀

Verschoor mögött Daruvala nagyon sokáig sima másodiknak tűnt, a futam végére azonban utolérte őt a sztárbeugrónk. Roberto Merhi nagyon pazarul versenyzett ma, de pechjére a bírák úgy ítélték meg, hogy pályán kívül előzte Daruvalat, és megszórták egy 5 másodperces büntetéssel.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Már tegnap is rengeteg bünti volt mindegyik kategória futamán, és a Vettel-FIA ügylet után úgy tűnik, hogy a versenybírák gyógyszere még jobban elgurult. Annyi versenyzőnek osztottak ki (amúgy eléggé apró levágásokra) 5, majd 10 másodperces büntetéseket, hogy még a keresztanyjuk is csuklani fog a jövő hét elején is. Eléggé jogosan… Ilyet nem lehet na!

Liam Lawson összesen 15 vagy 20 másodpercnyi büntetést kapott, Vesti öt+ tízet, Iwasa ötöt (hármuk közöl ezzel csak a japán szerzett pontokat), Merhit már említettem feljebb, és a többiekre – akik rosszabb helyeken haladtak – már ki sem térnék, hiszen az F1-es futam rajtjáig erről beszélnénk…

Merhi a büntetésével lemaradt a dobogóról, Sargeant és Fittipaldi mögé kerülve. Verschoor kizárása mellett pedig Daruvalat is vizsgálták a verseny leintését követően, hiszen csapata légfúvókkal próbálta felszárítani az indiai rajtkockáját- ami nem éppen a legszabályosabb megoldás.

Az előzetes pontszerzők sora: igen, jól látjátok, ebben a káoszban még Olli Caldwell is szerzett 4(néééégy!!!) egységet, a Campos idei első duplázását összehozva.

Update: Verschoor kizárása után nem a második Daruvala nyerte meg végül a futamot, hiszen a fent említett eset miatt, az indiai is kapott egy áthajtásos büntetésnek megfelelő, 20 másodperces szankciót. A győzelem így Logan Sargenat ölében landolt, a többi trófeát pedig Fittipaldi és Merhi kapták meg utólag!

A frissített pontszerzők: 🏆Sargeant🥈Fittipaldi🥉Merhi-Hauger-Hughes-Caldwell-Iwasa-Vips-Nissany-Lawson.

A részletes végeredményt itt találjátok

Mivel Drugo és Théo is nulláztak, az első eredményhirdetés után a bajnokságot továbbra is 40 ponttal vezette a brazil. Azonban azzal, hogy Sargeant megkapta a győzelmet, egy ponttal megelőzte Pourchaire-t a bajnokságban, és 39 pont hátrányban második Drugovich mögött.

Folytatás két hét múlva, a Paul Ricardon!

Címlapkép: Twitter/ FIA Formula 2
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.