🇫🇷 W Series: Chadwick idén ötödször győzött

Jamie Chadwick felülkerekedett az időmérő után kapott rajtrácsbüntetéséből és újabb domináns győzelmet aratott a W Series franciaországi futamán.

Lassan kezdem megunni ezeket a W Series futambeszámolókat, mert másról sem írok, csak Jamie Chadwick győzelmeiről. A brit lány száz százalékos mérleggel várta a Paul Ricard-i fordulót, ahol azonban “csak” a 3. helyről rajtolhatott, miután az időmérő megnyerését követően egy vezetési kihágásért kapott egy kettőrajthelyes büntetést. A pole-pozícióból így Beitske Visser rajtolhatott, a második rajtkockát pedig Nerea Martí örökölte meg.

A rajtrács

Ijesztő jelenetek játszódtak le a rajtnál: a 2. helyről induló Martí beragadt, a mögötte induló Marta García pedig szintén lassan indult. Eközben a harmadik sorból kivágott Abbie Eaton, akit azonban a két García, Marta és Belén szendvicsbe zártak. Megtörtént az ütközés, Eaton autója felrepült a levegőbe, majd földetéréskor eltört a bal-első felfüggesztés. Emiatt beküldték a biztonsági autót, de Chadwick ekkorra már az élen volt, miután a 3-as kanyarban megelőzte Vissert, a beragadó Garcíát pedig már a rajtnál maga mögé utasította.

A rajt és Eaton balesete

Az újraindítást követően Chadwick meglógott az élen, de nem sokáig volt zöld zászló, ezúttal Emely de Heus és Chloe Chambers ütköztek. Az amerikai lány versenye ezzel véget ért, de Heus pedig kapott egy tízmásodperces stop&go büntetést.

Chambers és de Heus ütközése

Az újabb restartot követően összecsapott egymással Chadwick és Visser, de a holland csak néhány méter erejéig tudta megtartani az első helyet.

Chadwick és Visser csatája az első helyért

Visser innentől kezdve nem tudta tartani a lépést Chadwickkel, aki újabb magabiztos győzelmet aratott, míg a hollandot Belén García, majd még Nerea Martí is megelőzték. Alice Powell végzett az 5. helyen, míg a hatodik egy hosszú és látványos csata végén Marta García lett. Az előző két futamon dobogón álló Abbi Pulling csak 9. lett.

A pontszerzők

A tabellán Chadwick továbbra is hibátlan, 125 pontos és külön versenyt vív az élen, saját magával. Mögötte már érdekesebb a helyzet, a 2-3. helyeken ugyanis Pulling és Visser 55-53 ponton állnak, míg hátrébb Belén García 46-, Nerea Martí 44-, Alice Powell 43-, Emma Kimiläinen 40 pontos.

Folytatás egy hét múlva a Hungaroringen!

Címlapkép forrása: W Series hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.