A 17 éves Christian Mansell lesz a Charouz csapatának következő beugrója idén, az ausztrál pilóta Zdeněk Chovanec helyét veszi át.
Az ausztrál nemzetiségű, de az F3-ban majd brit színekben versenyző Mansell a Hungaroringen és Spa-Francorchamps-ban vezetheti a Charouz Racing 15-ös rajtszámú autóját, mellyel legutóbb Zdeněk Chovanec versenyezhetett. Ugyanezen a két helyszínen Mansell néhány hete indult az Euroformula Open aktuális fordulóin, kis hazánkban futamot is tudott nyerni, egyébként pedig a 2. helyen áll összetettben.
„Ez egy fantasztikus lehetőség számomra, hogy egy hihetetlenül tehetséges mezőnnyel szállhassak szembe és Forma–1-es hétvégén versenyezzek” – fogalmazott Mansell, akit egyébként semmiféle rokoni szál nem fűz az 1992-es Forma–1-es világbajnok Nigel Mansellhez. „Ez lesz az első alkalom számomra ebben az autóban, így a kezdetektől sokat kell tanulnom. Mindkét pályát szeretem, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, és alig várom, hogy elkezdhessek versenyezni!”