A Mahindra hajtásláncait fogja használni az Abt-csapat a Gen 3 éra első évében!
Május elején jelentette be az Abt Sportsline, hogy a Gen 3 éra első idényében visszatérnek a Formula–E-be. Akkor még nem volt ismert, hogy Hans-Jürgen Abt csapata melyik gyártó hajtásláncait építi autóiba, ma azonban megerősítésre került, hogy a Mahindrával kötöttek megállapodást. A Mahindra hajtásláncait a német ZF-fel együttműködésben fejlesztik, amely korábban a Venturi csapattal dolgozott, mielőtt az abbahagyta a saját motoregységeik gyártását és a Mercedes partnere lett.
„Az Abt Sportsline a világ egyik legmagasabb szintű versenycapata, régóta vívunk élvezetes csatákat egymás ellen. Megtiszteltetés számunkra, hogy a ZF-fel együttműködésben kifejlesztett hajtásláncunkkal támogathatjuk a csapatot a Formula–E-be való visszatérésében. Mind a Mahindra Racing, mind az Abt Sportsline a bajnokság alapító csapata volt 2014-ben, hiányuk érzékelhető a paddockban. Várjuk, hogy a csapat 2023-tól ismét versenyeket nyerhessen, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy mindenben támogassuk őket a siker felé vezető úton” – fogalmazott Dilbagh Gill, a Mahindra csapatfőnöke.