A címvédő ezúttal sem kegyelmezett a mezőnynek. Bár sokáig nem ő tűnt fő esélyesnek, egy nyújtott stratégia és néhány eszeveszett gyors körnek köszönhetően nem lehetett megállítani. A nap szenzációja azonban ennek ellenére Zak Best maradt, aki ugyan dobogóra nem állhatott, de üde színfoltjaként szolgált a versenynek.
Ahogy egy külön posztban is kiemeltük, bomba meglepetés született az időmérőn, ugyanis a beugró, szabadkártyás Zak Best első pole-ját szerezte. Szorosra sikeredett a kvalifikáció, elvégre a címvédő Shane van Gisbergen csupán 22 ezredre, a harmadik Cameron Waters pedig csak egy tizedre maradt el az újonctól (a Best időtől😛).
Hey Google, define *upset*
— Supercars (@supercars) July 30, 2022
Wildcard Best scores shock Bend pole 👉 https://t.co/ZUwXkuLHEW #RepcoSC pic.twitter.com/Da3Y0JAprs
Best azonban nem jött zavarba attól, hogy egy kétszeres bajnok indul mellőle. Bár a rajta nagyon közel járt a kiugráshoz, sokadik visszajátszásra megállapítható, hogy nem ugrott ki. A második sor ugyan jobban rajtolt, mint az első, de Waters-t leblokkolták, Mostert pedig kívülről nem tudott az 1-es kanyarban eléjük fordulni. Így Best megtartotta a vezetést, Waters viszont megelőzte Gisbergen-t.
Lights out for Race 21 at The Bend and wildcard rookie Best holds his lead from pole!#RepcoSC pic.twitter.com/czKXzg99pJ
— Supercars (@supercars) July 30, 2022
Best minimális, de biztonságos előnyt épített ki az első körökben, Gizzy pedig Waters-t szorongatta. A középmezőnyben kialakult a szokásos daráló, ezúttal Broc Feeney, André Heimgartner, Will Brown és Brodie Kostecki találtak egymásra és ment az adok-kapok.
A 8. körben kezdődtek meg a kiállások, az élmezőnyből Will Davison jött ki elsőként friss gumikért. Az élen közben Gisbergen egy bevállalós bevetődéssel megelőzte Waters-t a célegyenes végén. Ez a kettős aztán felzárkózott Best-re, aki első hibáját követte el egy kisebb elfékezés formájában.
Kialakult egy szoros csata hármójuk között, Best védete a pozíciót, Waters pedig okosan úgy döntött inkább az alávágásra játszik és gyorsan bejött a bokszba kerékcserére. A pályára kimenetel már sokkal keményebbre sikeredett. Davison elment mellette és De Pasquale is erre játszott. Waters azonban a hideg gumikon sem hagyta magát, többször is összeértek, de végül a Tickford versenyzőjéé maradt a pozíció.
SVG aztán megelőzte Best-et, aki hamarosan szintén meglátogatta a bokszutcát, végül Davison és Waters mögé tudott visszajönni, a címvédő meg elkezdte nyomni egyedül az üres pályán. Ráadásul úgy elkezdte nyomni, hogy a kiállásáig 44 másodperces előnyt kitudott építeni, ismét a mezőny fölé magaslott ez az ember. Ennek köszönhetően simán vissza is jött az első helyre, a friss gumikon pedig nem is lehetett kérdés, hogy ezt innen már nem vehetik el tőle.
Now that the final stop has been taken, it's a drag to the flag!
— Supercars (@supercars) July 30, 2022
SVG leads over Davison #RepcoSC pic.twitter.com/wbwTX4JvNB
Gisbergen tehát nyert, idén már 12. alkalommal, előnyét pedig csak tovább növelte a pontversenyben. A korai, jól időzített stratégia Davisont a második helyre repítette, míg a Waters-t megelőző Mostert állhatott fel a pódiumra. Best pedig ugyan lemaradt a dobogóról, úgy gondolom, az 5. hellyel sem lehet szégyenkezni valója.
The Bend 1. verseny végeredménye:
1. Shane van Gisbergen › ![]() | 45:08.7761 | 100 |
2. Will Davison › ![]() | 45:10.9989 | 92 |
3. Chaz Mostert › ![]() | 45:12.8649 | 86 |
4. Cam Waters › ![]() | 45:19.2314 | 80 |
5. Zak Best › #78 – Best Leisure Industries – Ford Mustang GT | 45:19.6394 | 74 |
6. Brodie Kostecki › ![]() | 45:20.2044 | 68 |
7. Broc Feeney › ![]() | 45:20.5405 | 64 |
8. David Reynolds › ![]() | 45:22.0698 | 60 |
9. Anton De Pasquale › ![]() | 45:22.4994 | 56 |
10. Andre Heimgartner › ![]() | 45:23.2573 | 52 |
11. Thomas Randle › ![]() | 45:25.8930 | 48 |
12. Scott Pye › ![]() | 45:26.9340 | 46 |
13. Nick Percat › ![]() | 45:28.9131 | 44 |
14. James Courtney › ![]() | 45:29.5169 | 42 |
15. Lee Holdsworth › ![]() | 45:29.7944 | 40 |
16. Mark Winterbottom › ![]() | 45:33.4895 | 38 |
17. Bryce Fullwood › ![]() | 45:33.8254 | 36 |
18. Todd Hazelwood › ![]() | 45:33.8775 | 34 |
19. James Golding › #31 – Subway PremiAir Racing – Holden Commodore ZB | 45:34.6622 | 32 |
20. Will Brown › ![]() | 45:40.0799 | 30 |
21. Jack Le Brocq › ![]() | 45:40.9983 | 28 |
22. Macauley Jones › ![]() | 45:41.0567 | 26 |
23. Tim Slade › ![]() | 45:41.8092 | 24 |
24. Chris Pither › ![]() | 45:43.9194 | 22 |
25. Jordan Boys › ![]() | 45:44.2058 | 20 |
26. Jack Smith › ![]() | 45:47.5070 | 18 |
27. Jake Kostecki › ![]() | 46:14.0967 | 16 |
Folytatás holnap, két versennyel, sajnos magyar idő szerint már lényegesen kevésbé kedvező időpontokkal, de igyekszünk beszámolni a történtekről, főleg, hogy némi eső is bekavarhat az eseményekbe.
Címlapkép forrása: Supercars.com