Jake Dennis és Lucas di Grassi is idei első győzelmüket aratták, míg Stoffel Vandoorne megerősítette összetett vezetését Londonban.
Szombaton Jake Dennis szerezte meg a pole-pozíciót az ExCeL-ben és meg is őrizte a vezetését Vandoorne-nal szemben, ahogyan azonban a mezőny átfűzte magát a szűk 1-2-es kanyarkombináción, a két Jaguar összeakadt, Bird gépe pedig végzetes sérülést szenvedett. A balesetbe Mortara is belekeveredett, elveszítette az első szárnyát, ami miatt ki kellett állnia a boxba. A svájcinak innentől kezdve semmi esélye nem volt pontot szerezni.
Az első körökben Sette Câmara csinálta a műsort, megelőzte de Vriest és veszítenivaló nélkül indult a vezető kettős után, miközben hátrébb a két Techeetah egymással ütközött. Az Attack Mode-ok rohamát Frijns indította el, melyek során de Vries vissza tudta előzni Sette Câmarát. Az első négyes ekkor meglógott a mezőnytől, az üldözők sorát pedig Askew vezette fel.
A második aktiválási körben az élmezőny sorrendje nem változott, hátrébb viszont Cassidy megelőzte Askew-t és Sette Câmarát is, így a 4. helyre jött fel. Evans ugyancsak zárkózott, miközben Sette Câmara energiája elfogyott, így visszaesett a mezőny végére. Dennis és Vandoorne között már nem történt változás, így az Andretti csapat brit pilótája megszerezte idei első győzelmét, Vandoorne viszont több mint elégedett lehetett 2. helyével, hiszen így sikerült megugrania összetettben.
A 3. helyen de Vries ért célba, a holland azonban az utolsó körökben a sportfelügyelők véleménye szerint szabálytalanul védekezett az őt támadó Cassidy-vel szemben, emiatt megbüntették. Így az új-zélandit sorolták a 3. helyre, míg de Vries visszaesett Askew és Evans mögé, a 6. helyre. Di Grassit ugyancsak megbüntették, ő Frijns kilökése miatt bukta a 9. helyet.
Grand-Slam ✅ 💥
— Avalanche Andretti Formula E 🔺 (@AVAXAndrettiFE) July 30, 2022
– Pole Position 1️⃣
– Race Win 🏆
– Fastest Lap ⏱👏🏻#AllAndretti #LetsRace #LondonEPrix pic.twitter.com/h2XP01lRfp
Vasárnap Dennis újra megszerezte a pole-pozíciót, mellőle di Grassi, a 3. helyről pedig meglepetésre Giovinazzi rajtolhatott. Hármuk sorrendje változatlan maradt a rajtot követően is, mögöttük Rowland és Askew ütköztek, utóbbi ki is esett. Öt perccel később Vergne címesélyei gyanúsan véget értek, amikor a Techeetah megadta magát, emiatt a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni.
Az újraindításnál de Vries rögtön letudta két Attack Mode-jából az elsőt, ennek köszönhetően meg tudta előzni da Costát a pályán. Giovinazzi eleinte szívósan tartotta 3. helyét, az első támadóüzemmód-felvételkor azonban visszaesett ötödiknek, majd energia-túlfelhasználás miatt meg is büntették, amivel visszaesett. Ennek fő haszonélvezője Evans volt, aki a 13. helyről az 5.-ig kúszott előre, az új-zélandi számára azonban üröm volt az örömben, hogy az ugyancsak a középmezőnyből rajtoló Vandoorne is tört felfelé.
De Vries eközben visszaszerezte a 3. helyet da Costától, sőt a portugált még Evans is megelőzte, miközben Vandoorne a 6. helyen robogott. Az élen a stratégiáé volt a főszerep: di Grassi előbb állt ki a második Attack Mode-ért, majd az extra energiával a háta mögött próbálta lenyomni Dennist, de a brit kitartóan védekezett. Az előző napi győztes nyolc perccel a vége előtt vette fel a saját extra kilowattjait, de közben di Grassi az élre szökött, és miután a hátralévő körökben maga mögött tudta tartani a hazai kedvencet, így sikerült megszereznie idei első futamgyőzelmét!
A két Mercedes végül de Vries – Vandoorne sorrendben a 3-4. helyen végzett, miután Evans a futam utolsó szakaszaiban műszaki hiba miatt kiesett. Újra nullázott Mortara is, a svájci Birddel csatázott a 9. helyért, amikor megpördült. A Mercik mögött da Costa végzett az 5. helyen, aztán Buemi, Frijns, Bird, Sette Câmara és Wehrlein következtek.
Redemption. 🏆 We’re not done yet. pic.twitter.com/5DBDDMrSTw
— Susie Wolff (@Susie_Wolff) July 31, 2022