Alonso az Aston Martinnál folytatja

Itt az év meglepetésigazolása: Fernando Alonso pótolja majd a visszavonuló négyszeres világbajnokot, Sebastian Vettelt az Aston Martin csapatánál a 2023-as szezontól!

Nem működött az El Plan: Fernando Alonso két évvel visszatérése után elhagyja az Alpine csapatát és több évre átigazol az Aston Martinhoz Sebastian Vettel megüresedő helyére. Ugyan a csapat közleménye erre külön nem tér ki, de gondolom azt senkinek nem kell magyarázni, hogy a kétszeres világbajnok csapattársa Lance Stroll lesz, míg az Alpine-nál megüresedő helyet valószínűleg Oscar Piastri töltheti be.

„Ennek az Aston Martin csapatnak egyértelműen megfelelő energiája és elkötelezettsége van a győzelem iránt, ezért az egyik legizgalmasabb csapat ma a Forma–1-ben. Sok éve ismerem Lawrence-et és Lance-t, nyilvánvaló, hogy megvan bennük az ambíció és a szenvedély, hogy sikereket érjenek el a sportban. Figyelemmel követtem, ahogyan a csapat célzottan szerzett meg nagyszerű szakembereket, ekkor tudatosult bennem a Silverstone-ban felépített új létesítmények és erőforrások iránti hatalmas elkötelezettségük” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„A Forma–1-ben ma senki sem mutat nagyobb elkötelezettséget a győzelem iránt, és ez igazán izgalmas lehetőséget jelent számomra. Még mindig megvan bennem a sikeréhség és ambíció, hogy harcoljak azért, hogy az élvonalban legyek, és szeretnék egy olyan szervezet tagja lenni, amely elkötelezett a tanulás, a fejlődés és a siker mellett.”

Mivel Alonso már 41 éves, minden valószínűség szerint ez az utolsó átigazolása a Forma–1-ben, azonban a többéves megállapodás tény mutatja, hogy kora ellenére a spanyol még mindig elkötelezett a versenyzés iránt.

Címlapkép forrása: Fernando Alonso hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.