Egy nappal a Palou-Piastri Saga három fősre bővülése után, a Nashville-i paddockban további érdekes hírek kaptak szárnyra a mezőny bővülésével kapcsolatban. A szokásosan jelen levő – és egyre minőségibb tartalmakat gyártó – David Land lejjebb linkelt videójában foglalta össze ezeket, és én is innen szemelgettem nektek.
Két gyártóval a motorok száma sem végtelen! Kevesebb Ganassi/Andretti kellhet a mezőny bővüléséhez???
Honda
Kedden én is írtam az IndyCar mezőnyének és naptárának (közel) jövőbeli bővüléséről, és az akkor felvonultatott szóbeszédek mögött már lényegesen több a konkrétum, mint volt pár nappal ezelőtt. Jelenleg a Honda 15 teljes szezont futó autónak ad motort, a Chevrolet pedig 10/11-nek (a harmadik Foyt hiánya, illetve Parettáék és Ed Carpenter részleges szezonját nézve). A japánok ezzel elérték a saját (bevallott) limitjüket, míg a GM márkája két további IndyCart tudna ellátni optimálisan. Mindez azt is jelenti, hogy a mezőny gyarapodása csak Chevy fronton realitás, kivéve ha valamelyik hondás csapat csökkenti az autói számát. És akkor itt tudunk rátérni a címben szereplő első gondolatra. A Palou-dráma, valamint Johnson főszponzora, a Carvanha komoly anyagi gondjainak tükrében nagyon nem kizárt, hogy jövőre csak 3 Ganassi autó lesz a rajtrácson. Dixon és Ericsson szerződése biztos, Palou pedig még akkor is padozhat, ha megtarthatja őt Ganassi a jogi huza-vona végén, afféle büntetésként. JJ esetében az anyagi háttér döcögése mellett a sok futam is egy probléma lehet. A hétszeres CUP-bajnok már elhintette idén párszor, hogy jövőre egy részleges/ovál szezon talán jobban működne számára, és valljuk be, sokkal szívesebben látnánk 5-6 versenyen jól teljesíteni JJ-t, mint a szezon kétharmadában szenvedni!
Land úr viszont annak a lehetőségét is felvetette, hogy akár Andrettiék is dobhatnak egy autót jövőre, és Lord Devlin 29-es rajtszámú Dallara-Hondája a garázsba lehet száműzve. Persze erre jóval kisebb az esély, mint a Ganassi “zsugorodásra”, főleg ha új-zélandi Lights pilótájuk, Hunter McElrea megtartja jelenlegi formáját, és az utolsó versenyekre teljesen beéri a pontversenyben a Road Americáig domináló Linus Lundvistet. Lundqvist a jövőre érkező, harmadik számú DCR/HMD autó favoritja, és pont neki lenne a legnagyobb szüksége a Ganassi/Andretti fogyatkozásra, hogy csapata megkaphassa az így felszabaduló Honda motort.
Chevrolet
Ha már amúgy is a Lights neveldénél tartottunk, legalább még egy név van a kalapban, aki jövőre debütálhat az IndyCar-ban. A koppenhágai születésű, de amerikai színekben versenyző Benjamin Pedersen jól kezdte a nevelőszéria szezonját, de Road America óta az ő formája is visszaesett, és már csak hatodik az összetettben. Pedersen egy hónappal ezelőtt megejtette első IndyCar tesztjét Juncosékkal, és a JHR mellett Foytékkal is kapcsolatban van, hiszen Larryék mentoráltja. Foytéknál rengeteg kérdőjel van 2023-ra, és a pletykaként felmerülő Porsche-program csak bonyolítja az összképet. A legoptimálisabb esetben, ha találnak is elegendő szponzort a 963 indításához, akkor maximum 2 IndyCarjuk lehet jövőre, és mivel Pedersen körül sem hemzsegnek a szponzorok, így nem látok arra nagy esélyt, hogy esetleg Kellett mellé beültessék. Abban az esetben viszont, ha DeFrancesco repül Andrettiéktől, ő egy reálisabb opció lehet, érkezésével pedig létre is jönne a kanadai álomcsapat mémegység. Tehát nem valami vidám a jövőkép a legendás csapatfőnök alakulatánál. Más csapatnál talán nincs is szükség Devlin pénzére, bár egy akkora adag zöldhasúról beszélünk, ami azért elgondolkodtathat pl. egy JHR-t is.
Juncosékra térve, mérget még ne vegyünk a 2. autójuk indulására, de egyre biztosabbnak tűnik. A jó kérdés az, hogy Ilott mellé, aki mögött még mindig csak egy teljes szezonnyi tapasztalat lesz, be akarnak-e majd ültetni egy Pedersen kaliberű (aki nem egy Kirkwood vagy Malukas, csak ha már a Lights példáknál maradunk) fiatalt, akinél szerintem bőven akadnak jobb opciók a pilótapiacon, kezdve akár Ferruccival.
A 28. induló állítólag a Paretta Autosport lesz, továbbra is az ECR technikai támogatásával, és Simona de Silvestroval a volán mögött, akik ezen a hétvégén ismét rajthoz állnak. Az Ed Carpenter Racing így akár egy 3+1 autós programmal is nekivághat jövőre, ha meg tudják oldani Daly szponzori hátterét (a kriptopiac alakulását látva jó kérdés, hogy a Bitnile bevállal-e még egy szezont) és a csapatfőnök plusz autójának költségeit az oválokra. Én igazából több értelmét látnám annak, ha Carpenter autóját kapná meg Simona az épített és utcai pályákon, de Parettáék ennél többre vágynak, és félig független indulóként, és saját entitásként terveznek, még ha Carpenterék is adják majd a mérnöki gárda jelentős részét. Ez a bővítés azonban nagy fa lehet az ECR számára, amivel idén Rahaléknak meggyűlt a baja.
Graham Rahal Bobby cipőjébe lép? Fog-e versenyezni mellette???
Ugyan ez egyelőre még spekuláció szintű hír, de David Land szerint holnap nagy bejelentésre készül a Rahal Letterman Lanigan Racing. Állítólag Bobby szívproblémái miatt (is) Graham átveheti a csapatvezetői szerepkör jelentős részét apjától, ami egyúttal felveti azt a kérdést is, hogy vajon megbírkózik-e egyszerre a versenyzői/vezetői feladatokkal, amit apja hosszú szezonokon át végzett, és harmadik bajnoki címét már saját alakulatával szerezte.
Ezzel felszabadulhat egy ülés az RLL-nél, akik igencsak megküzdöttek a három autóra bővülés nehézségeivel, miközben kezeik között debütált a BMW M4, és megkezdődött az LMDh tesztelése is. Állítólag egyszerűen alábécsülték a szükséges szakemberek számát, plusz nem is tudtak mindenkit leigazolni akit szerettek volna, és emiatt szenvednek ennyire idén az IndyCar-ban. A leglátványosabban Jack Harvey küszködik, akinek idén még nem jött össze egyetlen top 12-es eredmény sem. Valahol picit kettős a helyzet, hiszen miközben Harvey szenved, dán újonc csapattársa, Christian Lundgaard nagyon magára talált az utóbbi hetekben, és ma is megnyerte az első szabadedzést, szóval a gondok nem teljesen egységesek az RLL háza táján. Ugyan elvileg Harvey nagyon jó a viszonyt ápol a főszponzor HyVee-vel, de az eredménytelensége egyre nagyobb pallosként lóg a feje fölött, és komoly az esély rá, hogy elveszíti ülését 2023-ra. Attól függően is, hogy Graham mit tervez jövőre, Ferrucci szerintem nagyon megérdemelne egy RLL ülést.
Spekulációkból egyelőre elég is volt ennyi! Ma este fél 11-kor kezdődik a Nashville-i időmérő, a futam pedig negyed tíz után rajtol vasárnap. Akik pedig még nem látták a hétvégi Spotter Guide-dot, itt megtalálják.