Sébastien Buemi elköszönt a Nissan csapatától

Nyolc idényt követően elköszön az e.dams csapatától Sébastien Buemi!

Sébastien Buemi a Formula-E első néhány idényének meghatározó alakja volt. A Renault e.dams csapatával az első három szezonban tizenkét futamot nyert meg, a második évadban pedig a bajnoki címet is megszerezte. Amióta azonban 2018-ban a Nissan átvette a csapat irányítását, az istálló és Buemi formája is visszaesett, az előző két idényben például összesen ötven pontot tudott gyűjteni, eközben egyetlen alkalommal sem végzett dobogón. A felek közös útja most véget ért, a csapat jövőre új versenyző után néz.

„A múlt hétvégén Szöulban véget ért a Formula-E nyolcadik szezonja, egyúttal ezek voltak a Nissan e.dams csapatával töltött utolsó pillanataim is. Nagyon érzelmes hétvége volt, nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk. A bajnokság kezdete óta összesen 98 futamot töltöttünk el együtt, melynek során nagyon élveztük a győzelmeket és a dobogós helyezéseket” – fogalmazott Buemi.

„Szép emlékeim vannak az e.dams-nél töltött időmből, és szeretném megköszönni a Driot családnak az évek során nyújtott támogatást. Jean-Paul a mentorom és a második apám volt. Szerencsés vagyok, hogy lehetőségem volt vezetni a csapatánál, ezt soha nem fogom elfelejteni. Nagy köszönet Jean-Paul fiainak, Gregory-nak és Oliviernek a támogatásukért.”

Buemi a hírek szerint jövőre az Envision csapatánál folytatja pályafutását, hivatalosan azonban ezt a mai napig nem erősítették meg.

Címlapkép forrása: Nissan e.dams hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.