Nico Müller és Robin Frijns lesznek a Team Abt versenyzői 2023-ban

2023-ban újra összeáll a Nico Müller – Robin Frijns páros, csak ezúttal nem a DTM-ben, hanem a Formula–E-ben!

Bejelentette a Formula–E-be jövőre egy év kihagyás után visszatérő Team Abt, hogy a 2023-as idényben Nico Müller és Robin Frijns lesz a csapat két versenyzője. Ezzel Abték lettek a hatodik csapat, amelynek már a teljes felállása ismert a következő évadra, összességében pedig a 24 helyből már csak 11 szabad keresi a gazdáját.

„Robin és Nico már a kezdetektől az abszolút álomcsapatunk volt, mert minden megvan bennük, ami a Formula–E-be való visszatéréséhez szükséges: sebesség, tapasztalat és megfelelő szellem. Ha helyt akarunk állni a nagy gyári csapatok ellen az új szezonban, akkor egy kicsi és erős csapatra van szükségünk. Ebben az aspektusban pedig Robin és Nico tökéletesen passzolnak egymáshoz” – fogalmazott Hans-Jürgen Abt csapatfőnök.

Az Abt Motorsport vezérigazgatója, Thomas Biermaier ugyancsak optimistán várja az új idényt: „A DTM-ben eltöltött évekből tudjuk, hogy Nico és Robin is gyors, igazi csapatjátékosok, akik osztoznak az Abt szenvedélyében. Az a tény, hogy mindketten minket választottak más csábító ajánlatok ellenére is, mutatja, mennyire fontos számukra az Abt-család, ami miatt büszkék vagyunk rájuk!”

Robin Frijns 2015 óta versenyez a Formula–E-ben, az Andretti Autosportnál kezdte, itteni karrierjének legnagyobb részét azonban az Envision Racingnél (korábban Virgin Racing) döltötte. Ez idő alatt kettő futamgyőzelmet szerzett, mindkettőt 2019-ben, és legjobb összetett eredménye is ehhez az évhez fűződik, 4. lett. Müllernek kevesebb tapasztalata van a szériában: ő 2019-ben kezdett a Dragon Racingnél, majd a következő idény első felében is maradt a csapatnál, aztán Joel Eriksson váltotta. Az ő legjobb eredménye egy 2. hely, amelyet a kaotikus valenciai futamon szerzett, 2021-ben.

Müller és Frijns egyébként 2018 és 2020 között három éven keresztül csapattársak voltak a Német Túraautó-bajnokságban.

csapathajtásláncpilóta #1pilóta #2
Techeetahmegerősítésre vármegerősítésre vármegerősítésre vár
Jaguar TCS RacingJaguarMitch EvansSam Bird
Envision RacingJaguarNick CassidySébastien Buemi
Avalanche Andretti Formula EPorschemegerősítésre vármegerősítésre vár
TAG Heuer Porsche Formula E TeamPorscheAntonio Félix da CostaPascal Wehrlein
Mahindra RacingMahindraLucas di GrassiOliver Rowland
Nissan Formula E TeamNissanNorman NatoSacha Fenestraz
NIO 333 FE TeamNIO 333megerősítésre vármegerősítésre vár
DS Dragon RacingDSmegerősítésre vármegerősítésre vár
NEOM McLaren Formula E TeamNissanRené Rastmegerősítésre vár
Maserati RacingMaseratimegerősítésre vármegerősítésre vár
Team ABTMahindraRobin FrijnsNico Müller
Jelenleg ennyi biztos a jövő évi mezőnyből

Címlapkép forrása: ABT Motorsport hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.