🇧🇪 F2: Lawson simán nyert, Drugovich nagyot ment a végén

Tegnap debütált az F1-ben, ma pedig megnyerte az F2-es sprint futamot – tökéletesen alakul ez a hétvége Liam Lawson számára.

Az új-zélandi remek rajtot vett, félautóval a füvön érkezett meg az 1-es féktávra, ahol megszerezte a 2. helyet, majd egy körrel később a Cammel-egyenesben átvette a vezetést Ralph Boschungtól, akit később Jack Doohan is megelőzött.

A verseny nagyjából felénél jött egy SC fázis, megtörve a nyugalmas körözést. Logan Sargean-t dobta el az autót és állt bele a falba, szerencsére sértetlenül kiszállt az autóból.

Meglepetésre a mezőny nagy része bejött a bokszba feltenni a lágy gumikat, köztük a bajnoki éllovas Felipe Drugovich is. A brazil fülére azt mondta a mérnöke, hogy körülbelül 4-5 másodpercnyi előnyük lesz ezen a keveréken a többiekkel szemben.

Végül ez a taktika egyedül az MP Motorsport versenyzőjének működött, aki három kör alatt 8 helyet jött fel és végül negyedikként zárt. A következő lágy keverékes Dennis Hauger volt, aki egyedül Fittipaldi-t és Vips-et tudta megelőzni.

A futam nagy vesztese Jehan Daruvala, aki a második helyről indult volna, de az autója már a rajtrácsra menet megadta magát.

A mezőny egyetlen női tagja, Tatiana Calderon a várakozásoknak megfelelően a mezőny végén zárt, de egyáltalán nem volt lemaradva a többiektől, beugrása egész pozitívnak mondható.

Végeredmény:

1.Liam Lawson
Carlin101
2.Jack Doohan
UNI-Virtuosi3.8008
3.Ralph Boschung
Campos Racing5.7006
4.Felipe Drugovich
MP Motorsport6.3005
5.Richard Verschoor
Trident8.4004
6.Theo Pourchaire
ART Grand Prix8.6003
7.Marcus Armstrong
HitechGP9.4002
8.David Beckmann
Van Amersfoort Racing10.0001
9.Ayumu Iwasa
DAMS10.800
10.Dennis Hauger
Prema Powerteam11.100
11.Roy Nissany
DAMS11.600
12.Marino Sato
UNI-Virtuosi14.000
13.Enzo Fittipaldi
Charouz Racing System15.800
14.Jüri Vips
HitechGP16.300
15.Frederik Vesti
ART Grand Prix16.700
16.Calan Williams
Trident17.600
17.Clement Novalak
MP Motorsport18.500
18.Amaury Cordeel
Van Amersfoort Racing18.500
19.Tatiana Calderon
Charouz Racing System19.000
20.Lirim Zendeli
Campos Racing23.200
21.Logan Sargeant
CarlinKiesett
22.Jehan Daruvala
Prema PowerteamNem indult

Folytatás holnap, 10:20-tól, a főversennyel, a pole-ban Felipe Drugovich.

Címlapkép forrása: Formula-2 Twitter oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.